A demokratikus politikai erők Orbán rendszerének leváltására készülnek, több mint kormányváltásra. Mivel az eddigi „agrárpolitikával” lemaradtunk a nemzetközi versenyben, ezért az agrárgazdaság felzárkózó pályára állítása is rendszerváltást igényel. Emellett fel kell készülni a szigorú fenntarthatósági követelmények teljesítésére, a jelenleginél sokkal élesebb piaci versenyre, továbbá prompt kihívást jelent a szárnyaló input árak jövedelemcsökkentő hatásának mérséklése a termelők biztonságának megőrzése érdekében.
Mindezek indokolttá teszik, hogy új alapokra épülő élelmezési és agrárpolitikai koncepció kerüljön kidolgozásra, és széles körű társadalmi párbeszédre is szükség van a kampányban. Ezt nagyban segítheti egy ellenzéki agrárkerekasztal működtetése a szakmai megalapozottság és a politikai prioritások egyidejű érvényre juttatásával.
Az orbáni agrárpolitikai gyakorlat következetes volt a szakmaiság mellőzésében, mert a minél több szavazat megszerzése élvezett abszolút prioritást. Jelenleg is ez történik, jól felturbózva persze és nem csak az agráros és vidéki szavazatok megszerzéséért. A kormány óriási károkat okozott, hogy hatalmát megőrizhesse, mert az agrárgazdaság emiatt nem tudott kiemelkedni az uniós középmezőnyből, a közvélekedés szerint is igen kedvező piaci és likviditási feltételek mellett sem; ez pedig az orbáni hatalmi politika totális kudarcát bizonyítja. Matolcsy György jegybankelnök ugyanezt mondta ki az egész magyar gazdaságra vonatkozóan, amikor Romániát említette jó példaként, ahol az elmúlt időszakban kétszer nagyobb növekedési ütemet értek el, és a következő pár év alatt megelőzhetnek bennünket a gazdasági fejlettségben.
Orbán felelőtlen és megalapozatlan politikája miatt tehát az agrárpályán is csúfos vereséget szenvedett, továbbá éllovasok lettünk a kiugróan magas élelmiszer-áremelkedésekkel és azzal is, hogy az elmaradt vidéki térségek aránya nálunk a legmagasabb az EU-ban.
Ezért az ellenzéknek most a köz javát szolgáló, olyan megalapozott és felelős szakpolitikai koncepciót kellene kidolgoznia, amelyben az élelmiszer-fogyasztók és az élelmiszereket előállítók érdeke mellett prioritásként szerepel a vidéken élő szegény sorsú emberek helyzetének javítása is.
A kimondottan nagyon nehéz feltételek mellett is törekedni kell a kellő összhang megteremtésére az élelmiszerek iránti egyre fokozódó minőségi és beltartalmi igények kielégítése, továbbá a nagyon szigorú új fenntarthatósági követelmények teljesítése, valamint az élelmiszer-előállítók reális (arányos) jövedelemigénye között.
Hasznos lenne, ha az ellenzék széles körű társadalmi párbeszédet folytatna a jobb megalapozottság és a társadalmi támogatás elnyerése érdekében, mert az új kormánynak igen nehéz lesz ledolgozni az orbáni hatékonysági deficitet és egyidejűleg alkalmazkodni az új kihívásokhoz. Reális az a veszély, hogy az új fenntarthatósági követelmények teljesítésével 2023-tól csökkenni fog a mezőgazdasági termelés, ezért ennek kezelése minden tagországban új kormányzati eszközök alkalmazását is szükségessé teszi.
Meg kell jegyezni, hogy az Európai Bizottság nem készített hatástanulmányt a Zöld Megállapodás követelményeinek várható súlyos következményeiről. Így a tagországok a jelenleg ismert támogatási feltételek mellett készítik az agrárstratégiai terveiket a 2023-2027 közötti évekre. Az EB-nek lehetősége lenne pótolni a jövő évben az egyébként nehezen értelmezhető mulasztását, és szinkronba hozni a klímapolitikai célokat a támogatási feltételekkel és a termelésbiztonság követelményeivel. Csak reménykedhetünk, hogy ez megtörténik majd, de még emellett is szükség lesz külön kormányzati intézkedésekre a nagyobb mértékű termeléscsökkenés elkerülése érdekében.
Az Agrárkamara már készített egy becslést, miszerint az Európai Bizottság által előírt mértékű csökkenés teljesítése a műtrágya, a növényvédőszerek, az ammónia- és metánkibocsátás esetében, valamint a szigorúbb állatjóléti EU-normák alkalmazása tíz százalék körüli mezőgazdasági termeléscsökkenést okozhat, és ennél is nagyobb lehet az élelmiszerek fogyasztói áremelkedése. Az USDA (az USA Mezőgazdasági Minisztériuma) hasonló mértékű termeléscsökkenést prognosztizált az EU mezőgazdaságában és az agrárexport húsz százalékos visszaesését is valószínűsíti.
A veszteségek mérséklése érdekében olyan szakpolitikai programra lenne szükség, amely becsléseket tartalmaz a termeléscsökkenés ágazatonként várható mértékeire és javaslatokat az indokolt kormányzati intézkedésekre a bővített újratermelés fenntartása érdekében. Várhatóan a gyengébb pozícióban lévő állattenyésztést nagyobb veszteség éri majd, így akár jelentősen is csökkenhet az állatállomány és állattartó telepek sorát számolhatják fel, különösen a sertéstenyésztésben. Egyébként azoknál a mezőgazdasági termelőknél lehet számítani nagyobb termelésvisszaesésekre, akik kevesebbet költöttek versenyképességük javítására, jellemzően inkább a kisebb méretű gazdaságoknál, mivel kevésbé tudják alkalmazni a hatékonyabb precíziós technológiákat a nagyösszegű beruházási igényük miatt.
Azzal is számolni kell, hogy az agrárvállalkozások jövedelemtermelő képessége érzékelhetően csökken, mivel az input árak átlagosan mintegy ötven százalékkal emelkedtek, de ettől a mezőgazdasági termékek árnövekedése lényegesen elmaradt. Emiatt kevesebb saját forrás képződik a sürgető és halaszthatatlan hatékonyságfejlesztő beruházásokhoz. Az a veszély is fenyeget, hogy a termelők egy része nem veszi igénybe a már megítélt fejlesztési támogatásokat - a jövedelmezőség csökkenése miatt sem.
Ezt a helyzetet a kormánynak is értelmeznie kellene mielőbb, és megtenni az indokolt intézkedéseket az éppen csak kezdődő beruházási boom folytatása érdekében, mert a veszély elhallgatása és a döntés halogatása nagy károkat okoz a későbbi években. Az agrárolló drasztikus nyílásának káros következményeivel az ellenzéki programalkotóknak is számolniuk kell, és jó megoldásokat találni az agrárágazat jövedelmezőségének indokolt javítására.
Végül nem lehet figyelmen kívül hagyni az EU és a dél-amerikai országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás várható súlyos piaci következményét, mivel az olcsóbb import élelmiszerek nagyon komoly konkurenciát jelentenek majd Európában. Emiatt jelentős mértékű piacvesztés is bekövetkezhet, továbbá az import élelmiszerek élelmiszer-biztonsági problémákat is okozhatnak, mivel az uniós előírásoknak csak részben felelnek meg az ottani termékelőállítási technológiák, és lazábbak az egészségügyi előírások is. A problémás részletkérdésekre az illetékesek bizonyára találnak majd valamilyen kompromisszumos megoldásokat, de a lényegen ez nem fog változtatni.
Így számítanunk kell arra, hogy az uniós élelmiszerpiacon a verseny biztosan drasztikus lesz, és ezért meg kell védeni a mezőgazdasági termelőket, az élelmiszer-előállítókat és az élelmiszer-fogyasztókat egyaránt a súlyosabb gazdasági és egészségügyi következményektől.
A három nagy kihívás önmagában is agrártörténeti léptékű változtatásokat tesz szükségessé, ezért nagyon fontos az alapos szakpolitikai program kidolgozása és a társadalmi párbeszéd. A sikeres alkalmazkodás fontos feltétele a hatékonysági deficit gyors ütemű ledolgozása.
Világosan kell látni, hogy csak egy versenyképes, magára talált agrárgazdaság lesz képes társadalmi-gazdasági stabilizáló szerepet betölteni. Ennek megteremtéséhez a megalapozott szakpolitikai program mellett az agrárpiaci szereplők harmonikus együttműködésére és a magyar társadalom megértő támogatására is szükség lesz.