Egy olyan kötetre szeretném felhívni a figyelmet, amelynek létezéséről annak idején még kamaszként, majd egyetemistaként is csak legendákat hallottam, de kezembe venni, elolvasni csak 1991-es hivatalos kiadása után volt lehetőségem. A legenda úgy szólt, hogy valamikor Bibó István élete vége felé barátai és tisztelői összeállítottak egy kötetet, amelyben az akkori magyar értelmiség színe-java szerepelt, de a könyv nem jelenhetett meg, csak szamizdatként terjesztették.
A 80-as évek második felében már ismertem Bibó jó néhány írását, a Huszár Tibor-féle háromkötetes Válogatott tanulmányok (Magvető Könyvkiadó, 1986) egyik példányát az 1986 karácsonya előtti napokban az Írók Boltjában vettem meg – épp sorkatonai szolgálatom töltöttem Lentiben, s hazafelé menet Miskolcra jó néhány budapesti könyvesboltot végigjártam, mire sikerült hozzájutnom. Vagy nem is hallottak róla, vagy már az összes példány elfogyott, akkoriban az ilyesmit még pár nap alatt elkapkodták. Szerencsém volt, de az Írók Boltja azóta is az egyik kedvenc könyvesboltom. Azt is tudtam Bibóról, hogy 1956 után életfogytiglani börtönre ítélték, s hogy szabadulása után itthon nem jelenhettek meg a művei – egészen az említett 1986-os Válogatott tanulmányokig –, de ennél sokkal többet nem. A Bibó-emlékkönyvnek, mert erről van szó, csak a legendáját hallottam. E legenda egyik további, számomra talán legfontosabb eleme az volt, hogy a Bibó-emlékkönyvben jelent meg először Szűcs Jenő Vázlat Európa három történeti régiójáról című tanulmánya, amelyet ugyancsak olvastam már, hiszen 1983-ban a Magvető kiadta önálló kötetként a Gyorsuló idő-sorozatában.
A legendából akkor lett számomra valóság, amikor 1991-ben a budapesti Századvég Kiadó és a berni Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem közös kiadványaként két kötetben megjelent a Bibó-emlékkönyv. Kiderült, hogy eredetileg Bibó 1981. augusztusi, 70. születésnapjára terveztek tisztelgő kötetet, ám ő 1979. május 10-én meghalt, így lett belőle emlékkönyv. Réz Pál, a kötet egyik szerkesztője a keletkezés körülményeiről A Bibó-emlékkönyv elé című írásában ezt rögzítette: „Tízen gyűltünk össze, valamikor májusban, Halda Aliz Mártonhegyi úti lakásán: Bence György, Csoóri Sándor, Donáth Ferenc, Göncz Árpád, Halda Aliz, Kenedi János, Kis János, Szűcs Jenő, Tordai Zádor meg én. (Tornai József később kapcsolódott be a munkába.) Összeállítottuk azoknak a névsorát, akiktől kéziratot kérünk, több mint kétszáz nevet. A szerzők írhatnak Bibóról, foglalkozhatnak olyan kérdéssel, mely személyével, életével, érdeklődési körével kapcsolatos, de adhatnak más tárgyú, neki ajánlott kéziratot is – természetesen csak új, kiadatlan szöveget. Nem szántuk szamizdat kiadványnak a kötetet (…).”
A szerzők között tényleg mindenki szerepel: Andrásfalvy Bertalantól Weöres Sándorig, Csurka Istvántól és Illyés Gyulától kezdve Konrád Györgyig és TGM-ig. S bár az írások 40 év után is alig veszítettek értékükből, a legfontosabb, hogy Bibó személye körül egy ilyen összefogás, konszenzus létre tudott jönni.