Zártkerti reneszánsz nemzeti motívummal

Milliárdokat oszt szét a kormány mezőgazdasági fejlesztés címén a városközeli víkendtelkek után. Pedig már nem a kert a lényeg, hanem az olcsó lakhatás.

Idén 238 pályázó részesül csaknem 5 milliárd forint támogatásban a Zártkert Programnak köszönhetően – jelentette be december elején Nagy István agrárminiszter az oszkói szőlőhegyen, ugyanott, ahol márciusban meghirdette a pályázatot. A tárcavezető akkor a Hegypásztor Kör által első alkalommal meghirdetett lekvár és szörpkészítő verseny díjait is átadta, és elismerően szólt a kör munkájáról, amely „a vasi hegyháton nemcsak a gyümölcstermesztésben, az őshonos fajták génmegőrzésében, de a népi építészet és a népi kultúra ápolásában is élen jár”. A decemberi eseményen aztán azt hangsúlyozta, hogy a tanyafejlesztési program részeként meghirdetett pályázat a zártkertek mezőgazdasági hasznosítását segítő, infrastrukturális fejlesztések támogatását célozza, amely kiemelt jelentőséggel bír a helyi lakosság önellátási, öngondoskodási, élelmiszer-előállítási feltételeinek javításában.

Tavasszal és most is ott feszített mellette V. Németh Zsolt, a fideszes „fellegvárnak” számító Vas megyei térség országgyűlési képviselője, aki szerint az oszkói szőlőhegy évszázadok óta egyfajta menedékként szolgált a hegyháti emberek számára. A népi hangszergyűjtő politikus két ősi magyar kutyafajta – egy kuvasz és egy mudi – gazdája is, a program kiötlőjeként a Mandinernek azt mondta: „meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy az őshonos gyümölcsfajtákat ne csak a génbankok őrizzék, és hogy az emberek visszataláljanak a termék saját előállításának öröméhez”. Csakhogy a zártkertek zöme az elmúlt 30 évben egészen más irányba fordult, a változást pedig az önkormányzati bérlakásprivatizáció, a devizahitel-válság, a különféle támogatások miatti lakásár-növekedés és legutóbb a koronavírus-járvány befolyásolta.

Magyarországon 200 ezer hektáron összesen 1,15 millió zártkert található a Földművelésügyi Minisztérium (FM) felmérése szerint. A KSH 2011-es népszámlálási adatai alapján csaknem 90 ezren élnek zártkertekben, de az ezekhez nagyon hasonló körülményeket biztosító külterületeken már 300 ezren. 2011 óta a zártkertbe, külterületre költözés üteme felgyorsult, különösen a budapesti agglomerációban (Monor, Pilis), Budapesten belül például Csepel-Hároson vagy éppen a III. kerületi Csúcshegyen. Új, átfogó adatok azóta sincsenek, de a KSH néhány település esetében szerepeltet zártkertekre vonatkozó információkat. A számok helyenként brutálisak. A Budajenő körüli zártkertek lakossága 168 százalékkal nőtt a rendszerváltozás óta, de az utolsó népszámlálás óta is 25 százalékos a növekedés 2021 januárjáig. Solymár zártkertjeiben 1990-hez képest 79 százalékkal, de csak 2011 óta 12 százalékkal élnek többen. Csobánkán az elmúlt 30 évben 74 százalékkal emelkedett a zártkertben életvitelszerűen élők száma, amiből az elmúlt 10 év 14 százalékot hozott.

Akad olyan megye – például Hajdú-Bihar –, ahol a külterületiek csaknem fele egykori hobbikertes ingatlanban él. Legdinamikusabban – átlagosan 31 százalékkal – a nagyobb városok körüli zártkerti perem növekszik. Figyelemre méltó az is, hogy ezeken a helyeken a belső városrészekhez képest sokkal több a gyerek, minden negyedik lakos 14 évesnél fiatalabb, és az arány egyre inkább erre tolódik. Csakhogy a szociológusok arra is felhívják a figyelmet, hogy a zártkerti gyerekek egy része képtelen felzárkózni, illetve lépést tartani belterületen élő kortársaival és integrálódni az intézményi gyermekközösségekbe. Csepel-Hároson például sok gyerek – főként az Erdélyből áttelepült roma családoknál – nem is jár iskolába és szinte teljes egészében eltűnik a szociális hálózat szeme elől. De a többiek számára is gond a messzi iskola, az elfogadás hiánya, a pedagógusok motiválatlansága – derült ki a Városkutatás Kft. Csepel-Háros zártkertjeiről készül korábbi felméréséből.

A zártkerti lét sajátos kettősséget mutat. Az eredetileg hétvégi kertészkedésre, pihenésre vásárolt településszéli parcellákat a 2008-as válság után egyre többen választották állandó lakóhelyként. Azonban a zártkertekben hiányos a közüzemi infrastruktúra: sokszor nincs folyóvíz, csatorna, vezetékes villany és gáz, mivel nem tartoznak települési belterülethez, az önkormányzatoknak nem kötelező ezeket biztosítania. A házakat nemegyszer gazdasági épületként tartják nyilván, amelyek jó része téliesítve sincs.

A jobb társadalmi státuszú zártkerti lakók ezeket a problémákat könnyen áthidalják. A középosztálybeli kitelepülők saját kutat fúrnak, napelemmel vagy geotermikus energiával fűtenek, nem egy otthon az önellátás igényével épül. Számukra ez egyfajta értékrendválasztás, a klímacélokhoz való egyéni utas hozzájárulás. Ezzel szemben a szegényebbek számára a közművek hiánya a rezsi-csökkentés sajátos megvalósítása, és a zártkertekben élő családok zömének a túlélés az egyedüli életstratégia. Sokan hajléktalanszinten élnek. A munkaerőpiacon nincs lehetőségük, így a kitörésre sincs esélyük. Mint például a hírhedt miskolci Lyukóvölgyben. A zártkertek azonban nem szegregátumok, nem kizárólag a marginalizáció terei. Sokféle lakosságot vonzanak, az etnicitásnak (roma/nem roma) pedig nincs kiemelt szerepe.

Az életutakat a városokban zajló lakhatási válság köti össze, amely a mélyszegényektől az alsó középosztályon át a középrétegekig mára sokakat elért. Átfogó állami lakáspolitika híján a zártkertbe költözésre olyan egyéni stratégiaként kell tekinteni, amely a találékonyságra, informális megoldásokra épül. A lefelé és a felfelé tartó életpályák keverednek: sok fiatal költözik ezekre a területekre, mivel csak itt tudnak saját tulajdonú ingatlanhoz jutni. Számukra az albérlet kiszolgáltatottságához képest nagy előrelépés a zártkerti ingatlan, sokuknak pedig a szülőktől való függetlenedés első lépcsőfoka a kiköltözés. Népes számban élnek ezeken a területeken bedőlt hitelesek és idősek is.

A zártkertek benépesülésének – már a Covid előtt is – a lakások áremelkedése volt a legfőbb oka, és részben ma is az. A járvány és az egyre gyakoribbá váló home office okán rendkívül keresetté váltak a családi házak, a nyaralók és az építési telkek. Ez a lehetőség tehát most is azoknak nyit rést a lakáspiacon, akik nem tudják megfizetni a vágyott lakáscélt normál körülmények között. A népi kultúra és a mezőgazdasági génállomány megőrzése elenyésző szerepet játszik a zártkertek szép új világában, de a kormány milliárdjai ettől még kifejezetten jól jönnek.

Azonban a jobb infrastruktúrával kecsegtető belterületbe vonás az alacsonyabb státuszú lakók kiszorulását jelentheti a zártkerti övezetekből. Errefelé hat a járvány miatti megnövekvő kereslet is, amely jelentősen felfelé lökte ebben a szegmensben is az árakat. De többnyire még mindig feleannyiba kerül ilyen helyeken egy ingatlan, mint a belterületi kertes övezetekben.