Jövőre könnyen ellenszélbe kerülhet Kaczynski, Orbán és a többi politikus, aki a jogállam alapjait gyepálja: fordulat következhet be a magyaroknál, lengyeleknél és szlovénoknál. A viszály évről évre csak egyre élesebb lesz az EU és a három kormány között. A lengyel Alkotmánybíróság már azt is kétségbe vonta, hogy Varsónak tartania kell magát a legfelsőbb európai bíróság ítéleteihez. Orbán a lengyeleknél is régebben űzi a dolgait: szidja Brüsszelt, odahaza felszámolja a demokratikus sokszínűséget. Olyan irányzat ez, ami nagyon tetszik Jansának is.
Ám lehet, hogy fordul a szél, legelőbb Magyarországon. Orbán először találja magát szembe erős vetélytárssal, mert Márki-Zay az egész ellenzéket képviseli. A cél az, hogy megverjék a miniszterelnököt, bár annak az összes adu a kezében van. Hiszen csaknem teljesen elnémította a független médiát, kezes báránnyá tette az igazságszolgáltatást, az alkotmányt a Fidesz igényeinek megfelelően írták át. De ha kikapna a politikus, gyorsan helyreállna a jó viszony Brüsszellel.
A lengyeleknél csak két év múlva lesz választás, ám az unió nyomást tud gyakorolni a pénzzel. 36 milliárd euró sorsa forog kockán a demokratikus játékszabályok megsértése miatt, de még ez sem hangolja jobb belátásra az ország erős emberét. Szlovéniában a kormányfő hamarosan megmérettetik az urnáknál és egyáltalán nem biztos, hogy megőrzi tisztségét.
Orbán Viktor vezérletével az európai nacionalisták egyre-másra nekifutnak, hogy szövetséget hozzanak létre, de sorra kudarcot vallanak, több októl is. Legutóbb a hónap elején Varsóban próbálkoztak, de megint csak felszínre kerültek az ellentétek, így csak egy nyilatkozat kiadásáig jutottak el. Közös frakciót ezúttal sem voltak képesek alapítani.
A magyar kormányfő dolgai nem jól állnak az EU-ban. A Bizottság a jogállami kifogások miatt nem akar pénzt adni neki a koronaalapból. A fideszes képviselők a hátsó sorokba szorultak az Európai Parlamentben, amióta kiváltak a Néppártból. Szóval nekik különösen fontos volna, hogy új frakcióba tömörüljenek a hasonszőrű erők. Ebben Le pen szívesen segített volna, csak éppen Salvini nem volt partner hozzá, mert nem szeretne közösködni Melonival, akivel odahaza ugyanazt a választói réteget célozzák meg.
Több tényező eredménye, hogy a nemzetközi nacionalizmust nem lehet egykönnyen megszervezni. Az egyik az, hogy igazából nem a nemzetállamokat igyekeznek egy karámba terelni, hanem az uniót szeretnék meggyengíteni. Mert véget ér a vidámkodás, amikor pl. a szélsőjobbos osztrák FPÖ Burgenland történetéről trafikál Magyarországgal.
Igen fontos továbbá a 2. világháború megítélése, ezt megtapasztalhatta a minap az új német kancellár, illetve külügyminiszter Varsóban. A jobboldali populisták jó ideje el vannak ragadtatva Putyin tekintélyelvű kormányzási stílusától és attól, hogy elveti a liberális demokráciát. A Kreml ugyanakkor örömmel figyeli a nacionalista mozgalmakat, mert nem érdeke az erős, egyesült unió.
A migráció viszont abszolút közös nevező a demagógok számára. Egyetlen menekültet sem kívánnak befogadni, azon vannak, hogy hermetikusan lezárják határaikat, ahelyett, hogy közösen dolgoznának a megoldáson.
Orbán Viktor szövetségeseket keres a Nyugat-Balkánon, ezért erősíti a boszniai szerbek vezérének hátát, noha a vezető a Republika Srpska kiválásával fenyeget. De hát a magyar kormányfő már jó ideje igyekszik partnereket találni a térségben az illiberális összefogáshoz. És bár Dodiknak sok híve nincs az unióban, Orbánra mindenképpen számíthat. A minap pl. 100 millió eurót ajánlott fel boszniai szerb kis- és középvállalkozásoknak, ami rengeteg pénz, hiszen az országrészben alig egy millióan élnek.
A miniszterelnök már érezhetően kiterjesztette befolyását a régióban. Közvetítők révén sajtóorgánumokat vett Szlovéniában és Észak-Macedóniában Jansa és Gruevszki támogatására. De a legszorosabb viszony a szerb államfőhöz fűzi. A vajdasági magyarság mostanság inkább összekötő kapocs, semmint viszály forrása. A magyar beruházásokból mindenki csak profitál a Délvidéken.
Ám Toby Vogel, a Democratizaition Policy Council nevű elemző intézet munkatársa kérdésesnek nevezi, hogy Orbánt valóban a stabilizálás szándéka vezérli. Úgy látja, hogy inkább illiberális szövetséget igyekszik tető alá hozni. Abban a térségben, amely a jogállamot, a sajtóviszonyokat és a nagy állami megbízatások odaítélését elnézve bizonyos hasonlóságot mutat Magyarországgal. A politikus modelljére az jellemző, hogy a kritikus polgári szerepvállalást általános gyanú övezi, a fékeket és ellensúlyokat meggyengítik, a „nemzeti érdeket” az egyéni szabadságjogok fölé rendelik. És azért itt szintén vannak kapcsolódási pontok a Balkánnal.
Közben pedig az EU nem sok mindent tud felajánlani az érintett államoknak, amit Orbán azután kihasznál. Ráadásul az ő embere a bővítési biztos a Bizottságban, és Várhelyi Olivér szintén Dodik szekerét tolja.
Az osztrák köztársasági elnök igen nyugtalanítónak tartja ami Magyarországon és Lengyelországban folyik, hogy ti. aláássák az alapjogokat, a sajtó- és szólásszabadságot, valamint az igazságszolgáltatás függetlenségét, továbbá hogy veszélybe került az egyenlőség eszméje. Az év vége alkalmából adott nyilatkozatban Van der Bellen azt mondta, hogy a liberális demokrácia, a közös európai alapok fő védelmezője az unió. És ha nem lenne, ki kellene találni, bár azért messze nem tökéletes.
Ausztriára áttérve úgy értékelte, hogy az ország viharos esztendőt zár, de a kormányválságok nem ártottak a nemzetközi tekintélyének. A demokratikus és jogállami hagyományok kellőképpen erősnek bizonyultak, az alkotmány megfelelő alapot nyújtott a gondok orvoslásához az utóbbi két és fél évben, az Ibizagate-től kezdve Kurz lemondásáig.
Csehország a jelek szerint eltávolodik Magyarországtól és Lengyelországtól az EU-val szemben vívott harcban. Az új kormány Európa-ügyi minisztere azt közölte, hogy fontos ugyan a V4-ek együttműködése, ám annál tovább kell látni. Ezért az ország szorosabb kapcsolatokat igyekszik kiépíteni az unió vezető tagjaival, amikor a jövő év 2. felében ellátja a soros elnöki teendőket. Célja, hogy ellensúlyozza a Budapesthez és Varsóhoz fűződő hagyományos viszonyt.
Bek sietett hozzátenni, hogy a visegrádi együttműködésnek megvannak a maga előnyei, de hasonló kereteket kell kialakítani a Nyugattal is. Jelezte, hogy országa egyáltalán nem osztja a magyar és a lengyel álláspontot a jogállam kérdésében, továbbá az igazságszolgáltatás függetlensége, valamint az LMBT-jogok kapcsán sem.
Lengyelország bekeményít az EU-val szemben a turow-i lignitbánya ügyében, hiába mondta ki az Európai Bíróság már 3 hónapja, hogy be kell zárni a tárnákat, mivel a létesítményből kikerülő szén nagy környezeti károkat okoz a határ menti cseh vidéken. Az EUB napi 500 ezer eurós büntetést is kiszabott, mindaddig, amíg a lengyel kormány nem tesz eleget az ítéletnek, ám Varsó fizetni sem hajlandó. Az összeg már meghaladja az 50 millió eurót, de egyelőre marad a patthelyzet.
Az ellenállás viszont tovább mélyíti a jogállami vitát Brüsszellel. A makacsság része a lengyel keresztes hadjáratnak, amely arra hivatkozik, hogy az unió túlterjeszkedik jogkörén. Ám ennélfogva a lengyel fél egyelőre lesheti, mikor érkezik pénz a koronaalapból. Morawiecki azonban továbbra is azt hangoztatja, hogy jogtalan az Európai Bíróság verdiktje. Nem vezettek eredményre a Csehországgal folyó egyeztetések sem.
A lengyelek arra hivatkoznak, hogy a barnaszenet a közeli erőműben használják fel, az pedig nélkülözhetetlen az ország energiaellátásához. Ám az ország évtizedeken át csak halogatta az áramtermelés korszerűsítését, így most nagy nyomás nehezedik rá. A kibocsátási kvóták megdrágulása folytán januártól 24 százalékkal felmegy az országban a villany ára. Ez pedig súlyos gond az újraválasztásban utazó PiS számára.
A svéd V-Dem Intézet legújabb elemzése arra a következtetésre jut, hogy a Covid-válság újabb választóvonalat jelent Európa két fele között, mert a keleti tagok közül a járványt többen elsősorban arra használták fel, hogy tekintélyuralmi intézkedéseket vezessenek be. Köztük van Magyarország is. A szakértők, akik rendszeresen követik a jogállam állapotát a világban, arra jutottak, hogy 2020 tavasza óta súlyosan sérültek a normák a lengyeleknél, magyaroknál, a szerbeknél, a törököknél és a szlovénoknál, így ebben a sorrendben.
Ezzel szemben a szemügyre vett 12 nyugati állam esetében nem tapasztaltak efféle kilengéseket. Ellenben kimutatták, hogy keleten inkább hajlanak a jogsértésre, a dezinformációra és a hátrányos megkülönböztetésre, itt az első számú célpont a média. Egyes kormányok, amely amúgy is hajlanak a tekintélyelvűségre, megragadták az alkalmat és kiterjesztették az antidemokratikus gyakorlatot.
Az elemzés következtetése az, hogy négy ország immár nem liberális, hanem csupán választási demokrácia, Magyarországon és Szerbiában pedig még ennél is rosszabb a helyzet, mert esetükben már választási autokráciáról kell beszélni.
A londoni Middlesex Egyetem egyik jogászprofesszora félőnek nevezi, hogy elfogadottá válnak a válság ürügyén elrendelt jogsértések, így kiüresedik a demokrácia.
A vezércikk úgy látja, hogy kettős stratégiával kell elrettenteni Putyint az Ukrajna elleni támadástól, büntető intézkedések kilátásba helyezése mellett azonban a tárgyalásokat szigorú feltételekhez kell kötni. Az állásfoglalás szerint immár nem kétséges, hogy a zsarolással az orosz elnök magasra emelte a tétet. A nagyarányú csapatösszevonásuk után ultimátummal rukkolt ki, aminek teljesítése azt jelentené, hogy újraformálnák a hidegháború után kialakult biztonsági rendszert a földrészen – éspedig Moszkva feltételeinek megfelelően.
Azaz a párbeszéd úgy folyna, hogy az oroszok fegyvert tartanak a másik fél fejéhez. Ám az inváziót nem szabad megengedni. Hogy ezt Biden és az európai partnerek el tudják-e érni és miként, nos, az alapvetően kihat a kontinens biztonságára és Kínához fűződő kapcsolataira.
Lehet, hogy Putyin úgy ítéli meg: itt a pillanat, amikor engedményeket lehet kicsikarni, mert a Nyugat gyenge. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy ürügyet keres a katonai fellépésre, csapdába csalná Kijevet.
Biden csak akkor lehet eredményes az orosz próbálkozással szemben, ha kellőképpen óvatos és maga mögött tudhatja Európát. Az egyik eszköz számára, hogy a gazdasági szankciókkal hatalmas árat fizettet, ha a Kreml netán elszánja magát az invázióra. Egyben védelmi fegyvereket kell szállítania Ukrajnának.
Amellett szükséges a dialógus is, de csak szigorú játékszabályok betartása mellett. Nem szabad visszatérni ahhoz, hogy a nagyhatalmak a kisállamok feje fölött alkudoznak, jóllehet úgy tűnik, pont ez az oroszok célja. Bármiféle engedmény fejében tárgyalni kell a Krímről és Kelet-Ukrajnáról is. De mindenekelőtt Putyinnak le kell tennie a fegyvert, azaz enyhítenie kell a válságot Ukrajna körül.
Nem lesz könnyű, de meg kell győzni, hogy csakis a párbeszéd visz előre.
A nem egészen 3 milliós Litvánia, amely élen jár az emberi jogok és a demokrácia területén, bekerült Oroszország és Kína célkeresztjébe. Sem Putyin, sem Hszi nem riad vissza attól, hogy betegyen a kicsiny országnak, ám a viszályban sokkal fontosabb, hogy mindketten tesztelik, mennyire elkötelezett Amerikai és a Európa a szövetségesei iránt – írja kommentárjában az egyik legrégebbi washingtoni konzervatív agytröszt, a Hudson Intézet két munkatársa.
Az orosz vezető bevonja Beloruszt a saját biztonsági övezetébe, a Kalinyingrádi enklávét pedig militarizálja, miután a litván kormány a belarusz ellenzéket támogatja Lukasenkóval szemben. Kínai kollégája pedig politikai és gazdasági bosszúhadjáratot folytat Tallinn ellen, amiért az kilépett a kínai-kelet-európai együttműködési fórumból és képviseletet biztosított Tajvannak.
Peking pontosan tudja, hogy ha sikerül leválasztani a litvánokat az EU-ról és a NATO, azaz a két szövetség cserbenhagyja balti köztársaságot, az nagy jelentőségű lesz Ázsia számára, miután Kína ki akarja onnan szorítani az Egyesült Államokat, regionális uralomra törekedve. Ha ugyanis Litvánia nem kap meg minden segítséget partnereitől, akkor az érdekelt ázsiai országok várhatóan kétségbe vonják Amerika elkötelezettségét és közeledhetnek Kínához.
Hszi ehhez Putyinnal végezteti el a piszkos munkát a Baltikumban, amiből az következik, hogy az esetleges szankciók az oroszokat sújtják. Továbbá az együttműködés megerősíti Moszkva és Peking stratégiai partnerségét, Kína vezető pozíciója mellett. A litván külügyminiszter nemrég úgy jellemezte, hogy országa olyan, mint a kanári a szénbányában: előre jelzi, ha közeleg a sújtólégrobbanás. Ám ha nem sikerül visszaverni az országra nehezedő nyomást, akkor az katasztrofális volna a Litvániára nézve, de a Nyugat nemzetközi tekintélye szempontjából is.
