év emberei;

Róluk szóltak a hírek

Az év embereinek megválasztása mindig szubjektív, de persze 2021-ben is akadtak olyan szereplői a világnak, akik így vagy úgy, de meghatározták az eseményeket. Közülük említünk hatot, akik történetesen heten vannak.

Itáliai bravúr

Mario Draghi

Ha egyvalakit kellene megjelölni az év világpolitikai személyiségéről szóló szavazáson, Mario Draghinak jó esélye lenne a győzelemre. Az Európai Központi Bank egykori elnöke, aki Giuseppe Conte februári bukása után került az olasz miniszterelnöki bársonyszékbe, olyan bravúrt vitt véghez, ami nem sok elődjének sikerült: egységesítette az Olasz Királyság 1861-es létrejötte óta mindig is széthúzó társadalmat. Bár Itália továbbra is Európa egyik legeladósodottabb állama, most már sokan úgy látják: igenis túl lehet lenni a problémákon, ha azt a beruházáspárti politikát követik, amit Draghi képvisel. Az is oly jellemző, hogy erre a néhány hónapra estek az olasz büszkeséget tovább erősítő sikerek, így a Maneskin együttes elsősége az Eurovíziós Dalfesztiválon, az Azzurri diadala a labdarúgó Európa-bajnokságon, vagy az a talán megismételhetetlen győzelem, amit a csak félig olasz származású, de itáliai színekben versenyző Lamont Marcell Jacobs aratott az olimpián a 100 méteres síkfutás döntőjében. Draghi a nemzet újjászületésének atyjává vált. Háttérbe szorul, hogy Róma voltaképpen kényszerpályán mozog, s Draghi hatalmas érdeme, hogy az őt majdnem egységesen támogató parlament néhány hónap alatt valóban korszakos intézkedéseket fogadott el. Az új államfő januári megválasztásán is múlik, hogy meddig is tart az olasz sikerszéria. 

Esélytelen automata

Olaf Scholz

Egy éve még a német szociáldemokraták se fogadtak volna rá, hogy az akkori szövetségi pénzügyminiszter 2021 végén az év embere lehet - méghozzá új német kancellárként. Sőt, pártján belül akkor még bukott politikusnak számított. Az SPD-ben sosem kedvelték igazán, a kongresszusokon rendre a legrosszabb eredményt érte el az elnökség tagjai közül. Sokan nem felejtették el neki, hogy Gerhard Schröder 2005-ig tartó kormányzása idején a Bundestagban monoton beszédekben védte az amúgy valóban elengedhetetlen gazdasági reformokat. Innen származik nem éppen hízelgő gúnyneve: Scholzomat. 2019 végén az SPD elnöki tisztségéről is lemaradt, s már úgy látszott, innen nem lesz visszaút. Ám ismét bebizonyította, hogy rendkívül kitartó és következetes ember. Az egyedüli kancellárjelölt volt, aki nem hibázott a szeptemberi parlamenti választás előtt, de igaztalan vád lenne azt állítani, hogy csak ellenfelei balfogásaiból élt. Nem csak megnyerte a voksolást, de ügyes tárgyalási készségét és kompromisszumokra való hajlamát latba vetve a vártnál gyorsabban, hetekkel karácsony előtt sikerült életre hívnia az új kormányt, jóllehet az SPD, a Zöldek és a liberális FDP politikája sok tekintetben nem egyezik. Egyelőre úgy tűnik, Scholz meg tudja oldani, hogy a koalíciós viták ne jussanak el szakításig, s ha minden jól alakul, akár a 2025-ös választás után is folytatódjon a hármas koalíció.   

Amerika dokija

Anthony Fauci

81 évesen kevesen kapnak szerelmes leveleket. Annál gyakoribb, hogy ráunnak az emberre, sőt, a pokolra kívánják. Anthony Faucival ez mind egyszerre történik, amit ő blazírt nyugalommal visel. Már két éve, hogy az Allergia és Fertőző Betegségek Nemzeti Központját vezető immunológus az amerikai tévék állandó vendége. Donald Trump tragikomikus elnöksége idején sokak számára ő volt az értelem hangja, akire néha fogcsikorgatva, de a Fehér Házban is hallgattak. Másoknak a drákói járványellenes intézkedéseket testesíti meg, a maszkviselést, távolságtartást, az utazási nehézségeket, a munka- és szórakozóhelyek, az iskolák bezárását no meg az oltási kampányt. Trump híveinek szemében akkor „lepleződött le” végleg, amikor Joe Biden mellett is elvállalta a tanácsadói posztot, pedig nem kellett volna meglepődniük: Ronald Reagan óta minden amerikai elnök oldalán hasonló szerepet töltött be. Az AIDS-pánik idején tűnt fel, de a sertésinfluenza és az ebola leküzdésében is részt vett.

A Covid-19 járvány kirobbanása óta fáradhatatlanul magyarázza, éppen hol tart a vírus és mi a teendő. Akárcsak a helyzet, Fauci doktor tanácsai is változnak – bírálói ezt is a szemére vetik, összevetve friss ajánlásait a korábbiakkal. A civilben orvos republikánus képviselő, Rand Paul a napokban azzal vádolta, hogy ezrek haláláért felelős, mert a koronavírus elleni gyógyszerek népszerűsítése helyett az oltást erőlteti. Mások szerint pont fordítva van, Fauci nélkül az eddigi 820 ezernél is több amerikai halt volna bele a járványba.

A fáradtság és az apátia növekedésével erősödnek a nyugdíjba vonulását sürgető hangok. Évi 440 ezer dollár körüli fizetése nagyobb, mint a kereken 400 ezret kereső elnöké és 55 esztendei szolgálat után a nyugdíja is 350 ezer körül lenne. Aligha pénzkérdés, amikor azt mondja, hogy a járvány végéig mindenképpen marad.

Egyedül nem megy

Jair Lapid és Naftali Bennett 

“Két év alatt négy választás után merész húzásra volt szükség, hogy egyesítsük a politikai patt-tól sújtott és kétségbeesett helyzetbe került országot… De ami még fontosabb, valakinek elég bátornak kellett lennie a változáshoz. Naftali Bennett politikai tűzviharba vetette magát, hogy korábban elképzelhetetlen kapcsolatokat alakítson ki az izraeli bal- és jobboldal, arabok és zsidók, vallásosok és világiak között. Ő hozta össze Izrael történetének egyik legsokszínűbb kormányát.” Ezeket a méltató szavakat Manszúr Abbász, az izraeli Ra’ám arab párt vezetője írta a Time magazin számára, amely idén szeptemberben a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta Naftali Bennett izraeli miniszterelnököt. 

Önmagában is csoda, hogy izraeli arab politikus ilyen méltatást ír egy zsidó vezetőről, de annak fényében, hogy Bennett szélsőjobb politikus, a telepes mozgalom legismertebb képviselője, egyenesen sci-fi-nek tűnik. Pedig valóság. Izraelben példátlan, a szélsőjobbtól a szélsőbalig terjedő, etnikailag is vegyes, nyolcpárti koalíció vetett véget Benjamin Netanjahu 12 éves megosztó, demokráciát romboló uralmának.

Abban mégsem értünk egyet Abbásszal és a Time-mal, hogy ez elsődlegesen Bennett érdeme lenne. A koalíciót mindenekelőtt Jair Lapid, a legnagyobb kormánypárt, a centrista Jes Atid elnöke, jelenlegi külügyminiszter, majd a rotációs kormányzás folytán 2023-tól miniszterelnök hozta tető alá. Ő nemcsak bátorságról tett tanúbizonyságot, hanem önzetlenségről is, hiszen a politikai logika szerint neki járó bársonyszéket adta át a csupán hat mandátummal bíró szélsőjobb párt elnökének, Bennettnek. 

A Lapid-Bennett páros kétségtelenül történelmet írt – főleg az arab párt bevonásával a kormányzásba -, ugyanakkor példát mutatott a világ más országai kompromisszumra képtelen ellenzéki pártjainak is.     

A név nélküli

Alkeszej Navalnij

Hosszú és göröngyös utat járt be, de a 45 éves orosz ellenzéki politikus és korrupcióellenes aktivista mára kétségtelenül a rendszerváltás utáni Oroszország legnagyobb nemzetközi elismertséget szerzett személyisége. Ő lett a Putyin–rezsimmel szembeni esélytelen ellenállás szimbóluma, egyben talán egyetlen reménysége is. 2007-ben még nacionalista nézetei miatt zárta ki soraiból a Jabloko liberális párt. Korrupcióellenes fellépésével építette újra magát, majd emberi jogi aktivistaként vált jelképpé. Nem nyerne választást hazájában, tavaly mégis kémfilmbe illő titkosszolgálati akcióval, az alsónadrágjára csempészett idegméreggel próbálták eltenni láb alól. Navalnij azzal tette fel a pontot az i-re, hogy németországi gyógykezelése után annak tudatában tért haza, hogy nem ússza meg a börtönt. Jelenleg 3 és fél éves büntetését tölti, a világ pedig szabadon bocsátást követeli. Putyin nyilvánvalóan retteg tőle, hiszen még újságírói kérdésre sem ejti ki nevét.

Navalnij bátorságát, kitartó harcát az emberi jogokért, a választás szabadságért 2021-ben az Európai Parlament a gondolat szabadságáért járó Szaharov-díjjal ismerte el.

A fantom emír

Hibatulla Ahundzáda

Egyetlen fotó ismert róla, nem tudni pontosan hány éves, sőt az sem biztos, hogy még él - ám a nevéhez fűződik a 2021-es esztendő legnagyobb és legváratlanabb katonai diadala. Az afganisztáni tálibok rejtélyes emírje 2016-ban került a szélsőséges mozgalom élére, miután amerikai dróncsapás végzett elődjével, Ahtar Manszúr mollával. Kinevezésekor a tálibokat szétesés fenyegette, de ő képes volt megteremteni az egységet. Vezetése alatt a mozgalom tavaly békét kötött az Egyesült Államokkal, majd idén - az amerikai kivonulás kihasználva - megnyerte az Afganisztánért folytatott háborút. Az iszlamisták 20 év után tértek vissza a hatalomba és elkezdték visszaállítani korábbi rémuralmukat. Ahundzáda azonban más tálib vezetőkkel ellentétben továbbra is kerüli a rivaldafényt. Csupán október végén lépett a nyilvánosság elé, akkor állítólag beszédet tartott egy kandáhári Korán-iskolában, ám erről a tálibok mindössze hangfelvételt adtak ki. Egyes feltételezések szerint ez is szemfényvesztés volt, a jellemzően írásban kommunikáló Ahundzáda valójában egy 2019-es merényletben meghalt, de a mozgalom vezérkara ezt eltitkolja, ahogyan azt a néhai Mohamed Omár molla esetében is tették. Akár mi is az igazság, a fantom emír volt az, aki össze tudta tartani és győzelemre vitte a tálibokat.