Ha szentimentális írás lesz, hát az lesz, nem olyan nagy baj az járvány idején, miként az se rossz, ha újévi koncertet néz az ember (mikor máskor?) újév napján.
Hatvankilenc óta nézem. Magyarországon akkor közvetítették először egyenesben Bécsből; véletlenül megláttam, és ugyanolyan fontossá vált számomra, mint akkoriban a Beatles Abbey Roadja, az Omega Tízezer lépés című albuma vagy Fábri Zoltán Isten hozta, őrnagy ura Latinovits-csal, Sinkovits-csal, édes jó Lajosommal. S kellett a szívnek egy hónappal Marseille után. Azok, akik úgy érzik, egy Eb-csoportmeccsen elért döntetlen katartikus lehet, nem sejtik, mi az, ha a futball tényleg országos ügy, és a „jönnek a csehszlovákok” egyenlő a tényleges nemzeti gyásszal.
Hatvankilencben tehát itthon is felcsendült a Musikverein Aranyterméből a Kék Duna meg sok egyéb keringő, és azonnal beleestem a hangulatba, a bájba, a derűbe, a nem éppen a Come togethert idéző, mégis csudálatos muzsikába. Amúgy come togethert idézett az egész, elvégre az összetartozásról is szólt a béke és a remény derekas dózisa mellett, s azóta is így van ez a Bécsi Filharmonikusokkal, noha akadt huszonegyedik századi magyar kritikus, aki a gemütlich matinék egyikéről leírta, hogy az már nem is művészet.
Pedig hát máig az, akár a Tritsch Tratsch polkával, akár A denevér részleteivel, továbbá megannyi híres karmesterrel és elhivatott muzsikussal, aki több mint nyolcvan éves szép hagyományt tudott teremteni.
Bár az a tradíció...
Szinte hihetetlenül abszurd: az első ilyen koncertet 1939. december 31-én, csaknem két évvel az Anschluss után a nácik rendezték azzal a céllal, hogy a rádióban sugárzott andalító dallamok hallatán ne a fronton lévőkért aggódjanak az otthon maradottak. Lehetett szemezgetni A vidám háború című operettből a nem éppen vidám, operettnek nem nevezhető háború alatt... Sőt 1942-ben a Bécsi Filharmonikusok gyűrűt adományoztak Baldur von Schirachnak, Bécs birodalmi kormányzójának, aki több tízezer zsidó deportálásában tüntette ki magát. Az első szilveszteri koncert teljes bevételét Adolf Hitler „téli segélyszervezetének” ajánlották fel. Mindez azért is gyönyörű volt, mert az Anschluss után tizenöt kollégájuk tűnt el, nem csak a zenekari árokból, és heten közülük koncentrációs táborban vagy deportálás közben hunytak el.
Goebbels propagandaminiszternek súlyos dilemmája támadt, mivel a Führer kedvenceinek egyikéről, ifjabb Johann Straussról kiderült, hogy a faji törvények szerint zsidó, így aztán a Gestapo emberei a Stephanskirchéből ellopták az anyakönyvi nyilvántartást, majd a két Strauss, apa és fia származását bizonyító papírokat Berlinben meghamisították. A Straussok odafenn meglepetten tapasztalták, hogy kizárólag árja felmenőik lettek...
A harminckilences koncertet Richard Strauss jó barátja, Clemens Krauss vezényelte, s közreműködése miatt indexre került volna, ha ki nem derül, hogy zsidókat mentett. Ötvennégyben meghalt, majd negyedszázadon át az eredetileg koncertmester Willi Boskovsky lett a karmester, akinek huszonöt kései ebédet köszönhetett a publikum január elsején. Ez az ember, miként hajdanán ifjabb Johann Strauss, hegedűvel a kezében dirigált, maga volt a jókedv, ahogyan az Aranyterem – egybehangzó vélemények szerint – az akusztika csúcsa. Jó lett volna akár csak egyszer is ott lenni, de maradt a tv-fotel, mint az utóbbi három és fél évtized világbajnokságai idején a boldogtalan magyar futballistáknak.
Bécsből 1959 óta van tévéközvetítés, 1969-től színesben. Nálunk persze jóval később kezdődött a színes adás. De fekete-fehérben is nagyszerű volt a Bécsi vér, ahogyan 1987-ben Herbert von Karajan, aztán a kilencvenes évektől Riccardo Muti vagy Daniel Barenboim, aki az idén vezényelt harmadszor.
Most sem ásítoztam. Több mint fél évszázada nem unom az immár több mint kilencven országban látható Radetzkyt. Pedig ugyanúgy összefonódott az ipari terrorral, akár a humanizmussal. Ám remélem, még sokszor lesz alkalmam meghallgatni, ezerszer jobb a valóságshow-knál, az Exatlonnál, ezekhez hasonló nívójú politikai műsorok beszélő fejeinél. Optimizmus, barátaim, optimizmus! Propagandaminiszterben például összehasonlíthatatlanul jobban állunk harminckilenc Németországánál, s ha sokszor élvezhetjük még a záró indulót, akkor nincs mese, kifogtunk a Covidon.
Prosit!
Infó:
A Bécsi Filharmonikusok újévi koncertje
Közvetítés a Musikverein Aranyterméből
Duna Televízió, január 1.
Karmester: Daniel Barenboim
