Michel Houellebecq nem egyszerű író. Bármely regényének megjelenése igazi esemény. Ő az, aki valóban próféta lett a saját hazájában, s akinek a műveit is próféciának tartják. Aki valaha is kételkedett volna a szerző messianisztikus képességeiben, azt meggyőzhette Behódolás (Soumission) című regénye, ami 2015. január 7-én, a Charlie Hebdo elleni terrortámadás napján jelent meg. A könyvben egy olyan lehetséges jövőbeli helyzetet ír le 2022 Franciaországában, amikor muzulmán elnök kormányozza az országot az iszlám jogrendszer, a saría alapján.
Január 7-én megjelenő munkája is fikció, s hogy az „Anéantir” („Elpusztítani”) megjelenésének bejelentése mekkora port kavart Franciaországban, az is jelzi, hogy a máskor a jobbközép Republikánusok pártot lelkesen népszerűsítő, konzervatív Le Figaro december 30-i számának első négy oldalát kizárólag Houellebecq-nek és az ő új művének szentelte.
A szerző nyolcadik regénye azért is az év egyik legfontosabb eseménye – s hangsúlyozzuk, nem csak irodalmi szempontból –, mert igen kiélezett helyzetben foglalkozik politikai kérdésekkel: áprilisban rendezik meg a valóban sorsdöntő francia elnökválasztást, amin eldől, Emmanuel Macron irányíthatja-e további öt évig az országot, vagy jobbra sodródik az állam. Houellebecq mindenesetre az első forgatókönyvből indul ki, hiszen a regény a hivatalban lévő elnök második ötéves ciklusának végén játszódik, amikor már nem indulhat újra.
A világ legbefolyásosabb francia regényírójának január 7-én megjelenő 736 oldalas regénye politikai vitát is kivált. A polémia már megkezdődött, azzal is, hogy a Le Figaro ennyire mélyrehatóan foglalkozott a művel. A konzervatív lap figyelmét azért is kelthette fel ennyire a mű, mert Houellebecq leírása szerint Macron egy hanyatlóban lévő országot vezet öt év múlva, amelyben sosem látott mértékűvé válik a szakadék az elit és az egyszerű polgárok, a kisvárosok és a vidék között. A jövő Franciaországában tartóssá válik a munkanélküliség. Houellebecq ezzel óhatatlanul abból a sztereotípiából indul ki, hogy Macron a gazdagok elnöke. Ami pedig a munkanélküliséget illeti, az jelenleg éppen csökkenőben van, s az ország gazdasága is rég nem látott jó lábakon áll.
S bár fikcióról van szó, akadnak nagyon is realisztikus elemek. Ezek egyike, hogy akkorra eltűnik a politikai palettáról a baloldal, ez a veszély bizony már a mostani elnökválasztás előtt is fennáll. A szélsőjobb is felbukkan a regényben, hasonló hatásokkal, mint ma: az elnökválasztás első fordulójában jól szerepel (már nem Marine Le Pen indul a Nemzeti Tömörülés részéről, helyét átadja egy fiatalabb jelöltnek), de a másodikra visszaesik, a lakosság egy része a populizmusban látja a jövőt, ám az emberek nagyobbik részét még mindig taszítják az üres ígéretek és veszélyes szólamok.
Az Anéantir a választási kampány középpontjában álló tandemre összpontosít: Bruno Juge gazdasági miniszterre és különleges tanácsadójára, Paul Raisonra. A 49 éves Juge, a leköszönő elnök embere, kiegyensúlyozott, bár kilátástalan házassági válságba süllyedt. A szerző azt írja, a főszereplő „Colbert óta valószínűleg a legnagyobb gazdasági és pénzügyi tárcavezető”. Houellebecq karaktere nem véletlenül emlékeztet Bruno Le Maire-ra, aki jelenleg ugyanezt a pozíciót tölti be. Le Maire ugyanis személyes jó barátságot ápol a szerzővel.
Az Anéantir első része Bruno Juge tevékenységének dicséretére összpontosít, ő érte el például azt, hogy az államosított Citroën világmárkává vált, olyan cégeket taszított le az első helyekről, mint a Mercedes. De nem ezért borítékolhatjuk, hogy a szerzőnek ez a műve is bestseller lesz, s nem csak francia nyelvterületen. Egy sor, az emberiséget ma is aggasztó témára is kitér, így az éghajlatváltozásra: a globális felmelegedés miatt a nyarak igen hosszúak lesznek. Az iszlamista terrorizmus ugyanakkor kevésbé jelent fenyegetést francia földön.
Az Anéantir azonban, amely ne feledjük, a koronavírus-járvány újabb, de az egészségre talán kevésbé ártalmas hullámának tombolása közepette kerül forgalomba, emellett az egészséggel, az orvostudománnyal és az elmúlással is foglalkozik. Vajon a Covid-19 már csak rossz emlék lesz 2027-ben? Vagy csak az influenzával említik egy lapon? A regény erre nem ad választ. Ugyanakkor a narrátor sokat feszegeti a halál témakörét, hogyan dolgozzuk fel, s fogjuk fel szeretteink halálát. A regényben előkerül az eutanázia kérdése, Houellebecq ez ellen érvel.
Ezek a mindannyiunkat érintő témák Paul Raisont, a gazdasági és pénzügyminiszter zseniális tanácsadóját is utolérik, aki sokáig a hit és a szellem kérdéseinek felvetése nélkül élt, de azt mindig is érezte, hogy a kereszténység társadalmi összeomlása nagy űrt hagyott maga után.
Ezek adják a regény magasztos, lírai befejezését, amelyben a politikai intrika elhalványul.
Bár az író ígéretet tett arra, hogy nem ad interjúkat, múlt csütörtökön kivételt tett, a Le Monde-ban elszakadt a „nihilista provokátor” szerepétől. Mint fogalmazott, „jó érzésekkel lehet jó irodalmat csinálni”. „Nem kell a gonoszt ünnepelni ahhoz, hogy jó író legyél! Az én könyveimben, akárcsak Andersen meséiben, rögtön megérted, hogy kik a rossz fiúk és kik a jók. És ha nagyon kevés rosszfiú van az Annihilate-ben, annak csak örülök" – mondja a francia irodalom sztárja. A művet francia földön háromszázezer példányban nyomják, francia kiadása mellett az olasz is január 7-én jelenik meg, s várhatóan augusztusban következik a spanyolra átültetett változat.
