„Kisecset a nagymamám faluja. Innen indult a projekt: a gyerekkori élményeimet szerettem volna megörökíteni, amikor még sok szoknyás néni volt, és még élt a falusi világ. Aztán egyre kevesebb nénit láttam, és szerettem volna megőrizni őket” – mesélte Mohos Zsófia fotográfus, aki Görbeország címmel indított közösségi média oldalán teszi közzé fényképeit. „Olyanokat keresek a faluban, akik még viseletben járnak. Szeretem az életről alkotott felfogásukat; jó a társaságukban lenni. Egyszerű, természetes a hozzáállásuk, a kis dolgoknak is örülnek. Szeretem hallgatni, ahogy mesélnek: a II. világháborút már gyerekként élték végig, utána jöttek az államosítások, elvették a földjeiket, szegények lettek. Nehéz életük volt, mégis boldogok. Sokan a szomszéd faluig sem jutottak el, de nem is vágytak rá, a közösségben boldogan élték le az életüket” – fűzte tovább Mohos Zsófia. A Görbeország kifejezést Mikszáth Kálmántól kölcsönözte, ő hívta így Palócföldet.
A fotográfus a kisecseti, és környékbeli falvakban készült képeiből 2019-ben fotókönyvet is kiadott, addigra állt össze a projekt. „Azután pályáztam a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjára: palóc falvakkal szerettem volna foglalkozni, ezért elkezdtem kutatni, hol vannak olyan idősek, vagy akár fiatalok, akik élik a hagyományokat. Így jutottam Rimócra. Majd ajánlások nyomán Kupuszinára, ami egy délvidéki falu, s bár több száz kilométerre van Palócföldtől, az ott élők büszkék a palóc gyökereikre, és megőrizték a hagyományokat” – számolt be munkája alakulásáról a fotográfus, akinek a három falu világát megidéző fényképeiből közösen válogattunk.
Dimbes-dombos
„Nekem ez a kép Görbeország. Bár szeretem a nagy hegyeket is, igazán ezek a kisebb dombok otthonosak. Személyes élmények is fűznek ide: sokat jártam erre a szomszéd Zsuzsika nénivel legeltetni, föl a hegyre, és ott, a fa alatt kártyáztam tízévesen. Az egyfás domb, úgy neveztem, egyébként Öreg hegy a neve. Zsuzsika néni fia itt a pásztor: kétszáz bárányt terel, ami folyamatos elfoglaltságot jelent, nincs olyan, hogy elmegy a falunapra, vagy szabadságot vesz ki. Ő a fiatalabb korosztályt képviseli, ám azt a pásztoréletet éli, amit régen éltek itt. Az a munkája, hogy kisétál a falu végére és ezen a gyönyörű tájon legelteti a bárányokat. Nem tudja megunni.”
Tükör előtt
„Rimócon először a gondozási központ vezetőjét kerestem meg, aki az idősekkel foglalkozik, és összekötött négy nénivel. Aztán elmentem a misére, ott beszélgettünk, látták, hogy jó ember vagyok – ha már a misén is ott voltam. Amikor Terka nénihez mentem, elmondta, hogy kikészített sok ruhát, és szeretne felöltözni cifrán, úgy fényképezzem le. Hozzátette, ilyen ruhát már nem vehetne fel egy nyolcvanéves: régen harmincéves kor fölött nem öltözhettek így, csak feketébe, de változik az élő népviselet, ma már idősebbek is felveszik a cifra szoknyát. Ő mesélte, hogy korábban száz felsőszoknyája volt. Háromórás program volt, amikor először megmutatta a szekrényét.”
Családi közelségben
„Ezt a kislányt egy kupuszini – helyesen ez kupuszinai, de a helyiek így mondják – lakodalomban fényképeztem, rokona lehetett a menyasszonynak, az anyukája öltöztette fel. A viseletbe öltözött emberek a helyi rezesbanda kíséretére körbe táncolták a falut. Korábban nem ismerték sem a menyasszonyt, sem a vőlegényt, csak hallották, hogy járok fotózni a faluba, és hívtak, hogy menjünk. Már az elejétől úgy kezeltek minket, mintha családtagok lennénk. Ez a fajta nyíltság azért is lehet, mert a délvidéki magyarok kevés figyelmet kapnak Magyarországon, és úgy érzem, örülnek az ott élők, hogy érdeklődöm irántuk.”
Mesélő kezek
„Szinte észrevétlen a fotózás a találkozóink során, az az elsődleges, hogy kapcsolatban legyek a helyiekkel. Sokszor beszélgetés közben alakul, hogy fotózom-e őket valamilyen tevékenység közben. Vannak, akik napközben otthonkában vannak, és csak akkor öltöznek fel, ha kimennek a kapun, vagy ha a templomba készülnek, de sokan otthon is szoknyában, viseletben vannak. A legtöbb néninek nincs is nadrágja. Egyébként praktikus a viselet: az alsószoknyát reggel fölveszi az ember, és a felsőszoknyát az alapján kell csak cserélni, hogy mit kell épp csinálni. És ott a zseb a szoknya belsejében, a kötény alatt, ahol minden kéznél van."
Hazafelé
„A palócoknak fontos a katolikus vallás és a Mária-tisztelet, ez a mindennapjaik része. Többször fényképeztem imádkozás közben is néniket. Ez a kép Kisecseten készült, ahogy mennek haza a templomból. Ezt a képet egész kicsi koromtól szeretem, csak akkor még húszan mentek haza, ma már egy sem: vannak ugyan népviseletes nénik, de már nem tudnak eljárni a templomba. Sajnos már csak vagy tíz évem van – talán annyi se – fényképezni ezt a korosztályt, a viseletben járó asszonyokat.”
