Megjött. Előbb a nyugdíjprémium, aztán a kiegészítés, majd a decemberi előrehozott, a januári megemelt emelés. És jön még februárban a 13. havi. Aranyeső hull a NER-ből. Érthető: áprilisban választások jönnek, a nyugdíjasok pedig vannak vagy kétmillióan.
A nyugdíjasok persze örülnek a pluszpénzeknek, amelyek a költségvetésnek 540-560 milliárdjába kerülnek. A gazdasági teljesítmény növekedése nélküli pénzkiáramlás viszont növeli az inflációt, azaz sújtja a fogyasztókat, és azon belül különösen nagy terhet ró a nyugdíjasokra, akik ráadásul – a nyugdíjszámítás igazságtalan módszere miatt – az átlagkeresetekhez képest is jelentős (12-15 százalékos) értékvesztést voltak kénytelenek elszenvedni.
De nincsenek jobb a helyzetben a bérből, fizetésből élők sem. Az utóbbi két-három évben ugyan jelentősen emelkedtek a keresetek, de például 2020-ban hiába volt ez a növekmény 20 százalék felett, az átlagkereset reálértéke mégis 2,5 százalékkal csökkent. Ez két tényezővel magyarázható: a meglóduló inflációval és a forint árfolyamának erőteljes romlásával.
Az inflációs adatokat ráadásul erősen befolyásolja a KSH-módszertan, amelyet a szakértők évek óta kifogásolnak. Csak egy-két példa: a számításoknál nem veszik figyelembe a lakhatás költségeit, holott az utóbbi években drasztikusan emelkedtek mind az ingatlan árak, mind a bérleti díjak; a műszaki cikkek árát folyamatosan csökkentik, ami egyfelől logikus ugyan, de a fogyasztói érdeklődés nem a leértékelődött régi mobilokra, laptopokra, tévékre irányul, amiket esetleg már ki is vontak a forgalomból, hanem a sokkal többet tudó újakra, amelyek ára magas. Azt a piaci jelenséget pedig a statisztika egyáltalán nem veszi számításba, hogy számtalan termék a régi áron, de a megszokottnál kisebb kiszerelésben, netán gyengébb minőségben, esetleg csökkent élettartammal kerül a polcokra, holott ez is a drágulás egyik formája.
Az infláció elsősorban a kormányzat számára jár előnyökkel: 1. A bér- és nyugdíj-emelések nyomán a növekvő vásárlóerő egy része az áfán keresztül automatikusan növeli az adóbevételeket. 2. Ugyanilyen módon szedi vissza a családtámogatásra és kedvezményes hitelekre fordított költségvetési pénzeket. 3. Az inflációhoz kötött nyugdíjemelések jó részét fél évig ingyen hitelként használja. 4. Elértékteleníti a lakosság pénzügyi megtakarításait. (Erre ismét egy példa: két éve a Magyar Állampapír Pluszt hatalmas kommunikációs és reklámkampánnyal vezették be, mondván, hogy az ötéves lejárat végére el fogja érni a 6 százalékos kamatot, ami már maga a Kánaán. Nos, egyelőre csak két év telt el, a papírok még csak a 4,5 százalékos sávban járnak, de a KSH szerint a novemberi -decemberi infláció már 7,4-7,5 százalék volt…)
Összefoglalva: a regnáló hatalom az egyik kezével ad, de a másikkal bőven visszagyűjti a kiáramló pénzeket. Ezzel viszont nemcsak az ellenzéket, de saját híveit is sújtja. Így aztán marad a „kenyeret és cirkuszt” ókori bölcsességéből pusztán a látványosság, a csinnadratta, a parasztvakítás.