A Színházi Olimpia ötlete Theodorosz Terzopoulosz rendezőé volt. 1994-ben vélhetően világszínvonalú színházi találkozónak indult, viszonyítási pontnak, márkajelnek, csakhogy ehhez kellett volna egy világos koncepció, egy mindenre elszánt stáb, megbízható értékrenddel rendelkező szakmai háttér. Ez nincs. A szervezői feladatokat abban az országban végzik el, ahol éppen megrendezik az olimpiát. Mögöttük felsejlenek ugyan az egykori ötletgazdák, de nem tűnik úgy, hogy művészi védjegyükkel támasztanák alá a szervező ország választásait.
Hasonlóan működik, mint Vidnyánszky Attila szerelemgyereke, a MITEM. Meghirdetik és lehet jönni. Csak a pénz szabhat gátat a világhírű társulatok érkezésének, de az meg nem szab, mert van. A szakmai válogató felelős gondolatát, ízlését nem érdemes keresni a döntések mögött. A szervezők esetleg körbe emailezik a híres társulatok menedzsereit, és ha meg tudnak egyezni az árban, akkor a híres társulat elhozza produkcióját, amit egyébként lehet, hogy a szervezők közül senki sem látott. Így működik a MITEM, és amennyire látszik, így működik a Színházi Olimpia is, csak még több pénzből. Oroszországban már kétszer is megrendezték, de volt Kínában, Indiában és Törökországban is. Ha van jelentkező ország, már viheti is. Az európai nagy társulatokat felvonultató országok sora és Amerika valahogy nem jön lázba az olimpiától.
Mégis, a színházi érdeklődéséről nem híres magyar kormány 6 802 794 200 forintot biztosít a magyar Színházi Olimpia 2022-es szervezésére és 2023-as megtartására, mert kultúrstartégiai jelentőséget tulajdonít neki. Pedig arra sem igen használható, amire a magyar kormány közel hétmilliárdért szánja: „nemzeti identitásunk és nemzeti értékeink a nemzetközi közösséggel való megismertetésére". Hiszen külföldi nézők nyilván nem jönnek, és a társulatok is csak addig maradnak, amíg lejátsszák az előadást.
Erre a budapesti Színházi Olimpiára az egész éves színházi támogatásnak a jó harmadát költi el a kormány. Másképp: a függetlenek ebből az összegből 7 éven át működhetnének.
Vidnyánszky a színházi élet nagy összefogásáról vizionál, holott ő az, aki atomjaira verte szét. Kezdte a Teátrumi Társaság megalapításával, mert szüksége volt egy vazallus szervezetre a Magyar Színházi Társasággal szemben. Folytatta a Kaposvári Egyetemmel. A Teátrumi Társasággal elfoglalta, majd beszántotta a POSZT-ot. A miniszter tanácsadó testületének vezetőjeként kézivezérelte a szakmai bizottságokat. Még mindig ő mondja meg, ki lehet vidéki színigazgató. Igényt tartott a Nemzeti Színházra, kitaposta a TAO megszüntetését, bevezettette a Lázár Ervin Programot, amely látszólag színházba juttatja a diákokat, valójában aláássa a színházi piacot, és elfedi a Nemzeti széksorainak foghíjait. Elindította a Déryné programot, amely szakmai nonszensz, kivált a 21. században. Az általa vezetett alapítvány behörcsögölte a Színművészetit, a Színháztörténeti Múzeumot. És mostan színes színházi életről álmodik 7 milliárdért.
Ő maga lehetne olimpiai bajnok a saját versenyszámában. Kevesen tudnak ennyit rombolni százon.