Azon kaptam magam, miközben a múlt heti, Franz Kafkáról szóló anyagomat írtam, hogy egy dalt dúdolgatok magamban, amit aztán egész nap nem tudtam kiverni a fejemből: „Ez lett a vége, mondtam előre. / Mindenkinek ez jut az eszébe. (…) / Gyanús vagy nekem. Lekötelezett. / Megismétlődik a régi eset.” Hogy a Trabant vagy a Balaton zenekar játszotta-e az „Ez lett a vége…” című számot, már nem tudom, ami viszont biztos, hogy Víg Mihály szövegéről van szó. Megtaláltam ugyanis Víg Mihály Versek és novellák című kötetében (Versek, dalszövegek, novellák, forgatókönyvek, színdarabok. Bahia Music Kiadó, Budapest, 1996) – sok egyéb dalszöveg mellett.
Íme egy strófa egy másik kedvencemből, a Ló című számból: „A Káró Dáma és a Treff Bubi / Együtt mennek a körúton. / Akarnak egy fagyit enni. / A Kör Király elment buszon.” Ez a néhány sor legalább olyan fontos számomra, mint mondjuk az Európa Kiadó zenekartól a sokkal szélesebb körben ismert „Helló bébi, te nyomorult állat! / Soha nem akartam különbet nálad!” szöveg.
Bár a Balaton együttes manapság is fellép, én már rég nem járok koncertekre, így azt sem tudom, hogy ezeket a régi, 80-as évek eleji számokat játssza-e még Víg Mihály. Annak idején mindenesetre agyonhallgattam azt a néhány kazettát, amin ő, vagy a Trabant zenekar esetében Méhes Marietta énekelte ezeket a sajátos, depressziós hangulatú, legegyszerűbb érzelmeket kifejező dalokat. (Most igazán örülnék egy multimédiás napilapnak; e cikk olvasása közben felcsendülne a zene, sőt, az egykori koncertfelvételeket is láthatná az olvasó.) Az URH, a már említett Európa Kiadó, a Kontroll Csoport és a Bizottság dalait rögzítették ezek a felvételek a Trabant és a Balaton együttes számai mellett; a rendszerváltás előtti pesti underground meghatározó zenekarai gyakran közösen léptek fel. De Víg Mihály máshonnan is ismerős lehet: több magyar filmben feltűnik, Tarr Béla – Krasznahorkai László regényéből készült – Sátántangójának egyik főszereplője. Amúgy Tarr több filmjének, például A londoni férfinak, vagy A torinói lónak ő a zeneszerzője.
De most dalszövegíróként szeretném méltatni, ha például a Kész az egész című szám első sorait idézem – „Kész az egész, mindennek vége, vége már / És nem lesz másik, nem lesz jó, soha már, soha talán. / Rémkép az egész, talány, hogy honnan lesz új, / Hogy honnan jön el, ha jön, vagy nem jön el soha már, soha talán.” –, talán érthető lesz, miért választotta őt állandó munkatársként az apokalipszisben „utazó” Tarr Béla.
A végére hagytam a Tangó című számot, amelynek aktualitását nehezen tudnám magyarázni, de a szövege, azt hiszem magáért beszél: „(…) Senki nem emlékszik a múltra már, édes, / Senki se tudja, miért volt az jó. / Senkit nem érdekel, mert itt mindenki, / Mert itt mindenki sportoló. / A Metróban is sportolók ülnek, / Sportolnak a buszvezetők, / Párizsnak rég vége, / Ez senkinek nem elég.” És dúdolom a refrént: „Pekingi ősz, / Orosz tél, / Magyar nyár, / Prágai tavasz. / Pekingi ősz, / Orosz tél, / Magyar nyár, / Mongol tavasz.”