Amíg délutáni megérdemelt szunyókálásomat végeztem, Orbán Viktor egy laza mozdulattal hatósági árat jelentett be hat alapvető élelmiszerre. Nem ez volt az első lépés ebben a gazdasági ostromállapotban, amiben jó ideje vagyunk. Volt már ilyen kis hazánkban.
Jelei jóval korábban kezdődtek. Néhány hónapja az euró árfolyama még 345 forint körül mozgott, majd felkúszott 370-ig, most újra lefelé tart. Ami meglehetősen szokatlan, hiszen ez nem az értéke valóságos javulásának a jele, hanem az erőteljes beavatkozásé. Ami pedig nem jó jel! Ami indítéka lehet a pánikszerű valutavásárlásnak.
De voltak más jelek is. Egyre-másra tűntek fel a (nem rendszerhű) hírforrásokban híradások azonos élelmiszer termékek azonos bel- és külföldi áruházláncokban történő összehasonlító vásárlásairól. Amikor is meglepő gyakorisággal kiderült, hogy a tőlünk nyugatra tanyázó nemzetközi áruházláncok boltjaiban ugyanaz a termék olcsóbb, mint az itthoniakban. De megjelentek a hazai éves próbavásárlások összehasonlító adatai is, ahonnan meg az derült ki, hogy a 2021/2020 azonos kosarú vásárlásainak ára között 12-15 százalék különbség van. Azaz az (alapvető közszükségleti) árak ennyivel növekedtek egy év alatt.
Vészjósló jel volt a tavalyi brutális ingatlan- és építőanyagár-növekedés is, ami előző esetben 100-200 százalékot ért el, míg az utóbbinál megállapodott 25-35 százaléknál.
Ezt a kormány nem volt képes másképp kezelni, mint kiviteli stoppal. Ami persze nem csökkentette az árakat. Majd jött az ominózus 500 forintos benzinár. Itt a kiviteli stop már nem működhetett, hiszen jobbára importról van szó, azaz ára árfolyam függő. Meg is kapták a sapkát meg a fenyegetést azok, akik ennek ellenállanának. Ez volt az első lépés, mikor Orbán Viktor elkezdte más markával verni a csalánt.
Most pedig macsós hirtelenséggel hatósági árat rakott a napi élelmiszerekre. A más markával macsózó csalánverésének ez a második stációja. Csodálkozom, hogy mindennapi kenyerünk ebből kimaradt. Valószínű, nem sokáig.
Legelébb a kutasok nyelték a békát, most majd a kereskedők és a pékek. Az ő markukkal veri majd Orbán Viktor a NER csalánját. Nem lennék meglepve – mint ahogy éber figyelmű barátaim sem –, ha ez a folyamat megállana itt, kvázi félúton. Én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy emlékezzem azokra a daliás időkre, amikor áruhiány miatt kellett órákat sorban állni, sőt a jegyrendszerre is, ami különös játékszabályokat mutatott. Egyszóval déjá vu!
Ha gondolatainkat szabadjára engedjük, és nem ügyelünk kellően azoknak az éppen aktuális kormányinstruktív mederben való tartására,
Már csak azokból a kormányzati (rendeleti) álszent nyilatkozatokból harsogtatva is, miszerint mindenkinek ki kell vennie részét a járvány elleni védekezésből (kivéve a gyevi bírót!).
Lengyelországban viszont a csalánveréshez nem a más markát használta a kormányfő, hanem az állami költségvetés volt képes lemondani az áfa egy részéről. Ők ezt nyilván megtehették, mert ott nem alakult ki az a gazdasági (költségvetési) ostromállapot, mint Mária országában (hol „Hányszor támadt tenfiad, Szép hazám kebledre”). Ez itthon minden bizonnyal oda vezet, hogy a járványellenes korlátozások továbbra is elmaradnak, hadd „dübörögjön a gazdaság” (meg a Covid) és szaporodjék az állami adóbevétel. Meg a koporsó!
De valami nagyon megrémisztett. A most fegyverpénzzel vastagon kitömött fegyveres testületek nehezen megtalálható esküszövegében az benne van, hogy: „Mindenkor az állampolgári jogok érvényesítését tartom szem előtt és a nép érdekeinek megfelelően járok el.” De az már hiányzik, hogy fegyveremet saját véreimre nem fogom rá. Ami azért rémisztő, mert újabban többször hallható komoly forrásokból, hogy a választás után nem elképzelhetetlenek az utcai zavargások. Vajon meddig lesz érvényes választáskor a jelszó: „Szolgálunk és védünk."? És kit?
Ilyen is volt már itthon. Déjá vu! Isten óvja Magyarországot!