emigráns;keleti blokk;Ausztrália;szovjet rendszer;

2022-01-23 20:54:15

Vörös riasztás – Hogyan úszott Ausztráliába egy szovjet pincérnő?

Régen volt olyan világraszóló ügye az ausztrál bevándorlási hatóságnak, mint Novak Djoković kitoloncolása. Kereken 43 évvel a teniszsztár körüli botrány előtt hasonló szenzációt keltett egy menekült, aki úszva érkezett a kontinensnyi szigetországba. Ő volt a „vörös bikinis lány”.

Éjszaka volt már 1979. január 15-én, amikor a kutyáját sétáltató pyrmonti Billy Green a Sydney-öböl partján, egy elhagyott strandszakaszon, felfigyelt a vacogó, fájdalmasan sántikáló, fürdőruhás lányra. Odament hozzá, és megkérdezte, mi történt vele.

Döbbenetére a kimerült, átfázott fiatal nő csupán néhány szót ismételgetett angolul; a Szovjetunióból szökött, és sürgősen menedékre van szüksége, mert üldözik. Eszelősen hangzott, de igazat beszélt. Elképesztő története hamarosan címlapsztori lett.  

Ugrás az ismeretlenbe

A tizennyolc éves Liliana Gaszinszkaja régóta készült a kalandos menekülésre, gyakorlatilag mindent annak rendelt alá. A kelet-ukrajnai Alcsevszk városában született, Donyeck közelében. Apja muzsikus volt, anyja színésznő. Egy magazin színes fotóit bámulva a messzi, egzotikus Ausztráliáról ábrándozott, közben csiszolgatta merész tervét. Amint elvégezte a középiskolát, Odesszába ment, munkára jelentkezett a flottánál, pincérnek egy luxushajóra. A feltűnően csinos teremtés megkapta az állást, ami jó ürügy volt arra, hogy angolul tanuljon – máskülönben gyanút keltett volna.

A brit építésű óceánjáró, amelyen alkalmazták, eredetileg Liverpool és Montreal között szállított utasokat. Két évtized után kivonták a forgalomból, és eladták az oroszoknak. Új gazdái felújították, és elnevezték Leonyid Szobinov operaénekesről (1872–1934), aki a moszkvai Bolsoj igazgatója volt a forradalom után. Amikor a hajó nemzetközi közönségével kifutott a Fekete-tengerre, és Föld körüli útra indult, fedélzetén ott volt Liliana is, ételt-italt szolgált fel a büfében. Úgy tervezte, az ausztrál partoknál a vízbe ugrik, és úszva jut el a „kapitalista paradicsomba”.

Perth közelében egy árgus szemmel figyelő biztonsági ember (csekista) miatt visszakoznia kellett. Ám amikor Sydney-nél horgonyzott le a Leonyid Szobinov, megcsillant az esély. Józan maradt, amíg a személyzet többi tagja felöntött a garatra, és elosont. Fürdőruhára vetkőzve, akrobatikus ügyességgel kimászott a szűk hajóablakon, és belevetette magát az ismeretlenbe. Minden holmiját a kajütben hagyta, az útlevelét is, csak a gyűrűjét vitte magával az ujján. Ugrás közben beverte a bokáját, gyötrő fájdalommal tempózott a vaksötétben parti fényei felé. Végtelenül hosszúnak tűnt az a háromnegyed óra. Áthűlt, de legalább nem vérzett a sérülése, ami odacsalogathatta volna a cápákat.   

Löncshúsra koktél

A hajón, amint felfedezték az eltűnését, riadót rendeltek el. Mindent tűvé tettek érte, de hiába. A legénység egyik KGB-s tagját a partra küldték, hogy találja meg, és akár erőszakkal is vigye vissza. A kapitány sürgősen értesítette a szovjet konzulátust, az pedig állampolgárának kiadatását követelte az ausztrál kormánytól. Ám a lánynak szerencséje volt. Elsőnek a Daily Mirror munkatársa talált rá, és elbújtatta. Nemcsak az orosz állambiztonságiak és az ausztrál bevándorlási hatóságok elől, egyúttal távol tartotta a többi újságírót is. A bulvárlap exkluzív bombasztorija lett, fürdőruhás fotókkal: Red Bikini Girl, „a vörös bikinis lány”.

A menekültstátuszt megszereznie már nehezebbnek bizonyult. Ausztráliában ugyanis a határsértőket mérlegelés nélkül kitoloncolták. Így jártak el a teherhajókon elrejtőző ázsiai migránsokkal, zömében vietnamival és kambodzsaival is, pedig ők háborúból menekültek. Ám a hírnév, hosszas huzavona után, megmentette a deportálástól Gaszinszkaját. Jóllehet egy ellenzéki képviselő azzal fricskázta a kormányt, hogy inkább a törvényes kritériumokra kellene figyelnie a domborodó idomok helyett, Michael MacKellar bevándorlási miniszter végül megadta a menedékjogot.

A nő úgy nyilatkozott, utálja a kommunista rendszert és hazug propagandáját, ám ez nem bizonyította, hogy politikai üldözött. Meggyőzőbben hangzott, hogy torkig van a lehangoló szovjet hétköznapokkal, az állandó sorba állással és a löncshúskonzervvel. Jobb életre vágyott, „koktélokkal, strandokkal és szabadsággal”. Kapóra jött neki az afganisztáni invázió – amelyre hivatkozva számos nyugati ország bojkottálta a moszkvai olimpiát a következő évben –, hatásos érv volt a kiadatás ellen. A szankciók részeként egyébként a szovjet hajókat kitiltották az ausztrál felségvizekről, így ez a kiskapu is bezárult. Liliana még éppen időben oldott kereket.  

Naivitás, züllöttség

Az óceánjáró a lány nélkül volt kénytelen folytatni útját, amiből botrány kerekedett a Szovjetunióban, természetesen a nyilvánosság teljes kizárásával. Erről titkosított iratok tanúskodnak, amelyeket évtizedekkel később, a már független Ukrajnában hoztak nyilvánosságra. A szökevény ellen távollétében büntetőeljárást indítottak. A Nyikolaj Sumilo KGB-főhadnagy felügyeletével zajló nyomozás arra a megállapításra jutott, hogy a lányt nyugati titkosszolgálatok és/vagy szovjetellenes szervezetek támogatják, propagandacélból. Ugyanakkor leszögezte, hogy az ellenséghez átállt (helyesebben átúszott) pincérlány „nem volt államtitkok birtokában”.

 

Fényt derített a tinédzser korábbi „vétkeire” is. Állítólag hanyagul dolgozott, és beszélgetett a vendégekkel, holott ez szigorúan tilos volt a munkakörében. A kikötőkben görög, olasz, amerikai és iraki matrózoktól „divatos külföldi árucikkeket” fogadott el. A tanúként kihallgatott Konsztantyin Nyikityin hajóskapitány mentegetőzött, mondván csak utólag jelentették neki, hogy a lány csókolózott az egyik utassal. Sőt bement egy angol turista kabinjába is, habár ezt utóbb tagadta. A minden részletre kiterjedő nyomozati anyag felsorolja a disszidens feltételezhető motivációit: „politikai naivitás, könnyelműség, erkölcsi züllöttség”, valamint hogy nem akart rendes szocialista ember módjára dolgozni.

Ausztráliából a szüleinek címzett levelét, amelyben bocsánatot kért tőlük, a KGB még a kézbesítés előtt lefoglalta, majd – a kabinjában megtalált útlevél és személyes tárgyak mellett – bizonyítékként csatolta az ügyiratokhoz. Ifjúkommunista munkatársaitól elvárták, hogy ők is megbélyegezzék. Egy Mahlajcsuk nevű Komszomol-titkár arról szónokolt az alapszervezet rendkívüli taggyűlésén, hogy Liliana elárulta a hazát, amelyért „szüleink vérüket ontották, életüket áldozták” a háborúban. Kijelentette, hogy a történtek felháborítják és sokkolják a hajó becsületes dolgozóit, akik a szeretett anyaföldtől és rokonaiktól távol, hűségesen teljesítik kötelességüket.   

Bikini nélkül

Közben az „áruló” fejest ugrott az új kalandokba. Tüstént viszonyt kezdett a Mirror fotóriporterével, Graeme Fletcherrel, aki elhagyta érte a családját. Pompásan indult a modellkarrierje. Alig pár hónap múltán, 1979 őszén már a Penthouse magazin első ausztrál kiadásának címlapján pózolt. Aktképei közönségsikert arattak, a frappáns The Red Bikini Girl – Without The Bikini (A vörös bikinis lány – bikini nélkül) címmel. A mellékelt interjúban azzal borzasztotta el az olvasókat, hogy Oroszországban nem illik semmi olyat tenni, ami szexinek minősülhet. Tizenötezer ausztrál dolláros honorárium ütötte a markát.

Színésznő akart lenni, de nem sikerült. Így hivatásos diszkótáncos lett, majd lemezlovas, több tévéshow rendszeres szereplője. Pár év múlva faképnél hagyta a fotóst, másodjára egy milliomos ingatlanmágnáshoz, Ian Haysonhoz ment feleségül 1984-ben, és gyerekei születtek. Manapság csupán annyit tudni róla, hogy 61 éves ausztrál állampolgárként Londonban él. Kerüli a nyilvánosságot, nem kommentálja a menekülésével kapcsolatos, illúzióromboló pletykát sem. Rossznyelvek szerint igazából egy ócska, fakó úszódresszben kászálódott ki a tengerből, a legendás vörös bikinit csak utólag adták rá a bulvárlap szerkesztői, mert szerintük a merész szabás jobban mutatott a testén, a szín pedig illett a kommunizmusból menekülő lány szenzációjához.