Elégedett a vadonatúj budapesti Zene Házával Edwin Heathcote, aki közreműködött a győztes pályamunka kiválasztásában, pedig eredetileg voltak kifogásai, de azt is megjegyzi, hogy az épület, akárcsak az egész új múzeumi negyed, része lett Orbán Viktor kulturális háborújának. Merthogy a miniszterelnök igyekszik újraírni Magyarország helyét, új identitást kíván kialakítani. Ehhez igénybe veszi a populista nacionalizmust és a keresztény retorikát, hogy azután magát az ’európai értékek’ védelmezőjének tüntesse fel.
A szerző a kész mű helyszíni szemrevételezése után megjegyzi, hogy a tervezők újragondolták a Városliget egész koncepcióját, benne az új Nemzeti Galériával, valamint a futurisztikus Néprajzi Múzeummal, ám Karácsony Gergely úgy véli, hogy az épületek feleslegesen terhelik a környezetet.
Magyarország méreténél sokkal nagyobb hatást gyakorolt a zenére, főként az oktatásra és a Zene Házán belül helyet kapott ez a hagyomány. Életre kel azonban az a fantomot, hogy a zene eszköz a nacionalista és politikai program szolgálatában. Az idevágó történelmi kiállítás erre a felfogásra támaszkodik, de ezt talán meg lehet bocsánati, mert egyébként hatalmas a zene kulturális hatása. Mert születhetett az épület politikai meggondolásból, hogy általa új arcot adjanak a kultúrának, de a szakma nemzetközi képviselőit mozgatta meg és újraélesztette a lepusztult környéket.
A hátteret a Vajdahunyad vára adja, az 1896-os mesebeli kastély adha, vagyis egyfajta ős-Disneylandben próbálták meg összefoglalni a historizáló magyar építészetet, hogy kőbe öntsék Nagy-Magyarország álmát. A stílus lehet, hogy változott időközben, ám megmaradt a hóbort, az érzelgős festői szépség, valamint a politikum.
Az osztrák külügyminiszter nem gondolja, hogy Magyarország kivonná magát a sorból, ha bekövetkezne a legrosszabb és Oroszország lerohanná Ukrajnát és így megtorló intézkedéseket kellene elrendelni. A támadás ugyanis vízválasztót jelentene, a konfrontációk időszakát nyitná meg és elkerülhetetlenek lennének a kemény szankciók. Alexander Schallenberg úgy véli, hogy amikor kulcskérdésről van szó, Európai mindig megtalálja a közös hangot és ez most sem lenne másként.
A politikus ugyanakkor kiemeli, hogy a megtorló intézkedésekkel békén kellene hagyni a gázszektort, beleértve az Északi Áramlat 2 engedélyezését (a vezeték finanszírozásában az OMV is közreműködött – a szerk. megj.), energiaügyben ugyanis kölcsönösen függ egymástól az EU és Oroszország.
Ezzel együtt a helyzet arra emlékezteti, mint amikor valaki egy doboz gyufával játszik a szénakazal mellett. Akkora tűz lehet belőle, hogy nem lehet megfékezni, az ilyesmire bőven szolgáltat példát a történelem. Nem érti az oroszok felháborodását a NATO esetleges bővítése miatt, hiszen melyik ország vonult be Dél-Oszétiába, Abháziába, a Dnyeszteren túli területre, valamint a Krímbe?
Mint mondja, lehet, hogy Oroszországnak 30 év után is „fantomfájdalmai” vannak, ám a múlt évszázadban egy sor más ország is elvesztette a birodalmát: az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, de még Ausztria is. Ezzel azonban együtt lehet élni. De Alexander Schallenberg azt is megpendítette, hogy Kína nagyon éberen figyeli a fejleményeket, és ha arra jut, hogy a Nyugat enged a katonai fenyegetésnek, annak súlyos következményei lehetnek Tajvan kapcsán, valamint a világkereskedelem szempontjából kulcsfontosságú Dé-Kínai-tengeren.
Az Európai Parlament új első alelnöke amellett van, hogy az Európai Unióban el kell törölni az egyhangú döntések elvét, mert az csak akadályozza az érdemi munkát. Az osztrák néppárti Othmar Karas (aki annak idején határozottan kiállt az EPP-ben a Fidesz kizárása mellett – a szerk. megj.) úgy véli, egyetlen tagállamnak sem kell attól tartania, hogy az új rendszerben a többiek „legázolnák”, mert a lényeg a demokratikus többség. A parlamentarizmus egyébként is azt jelenti, hogy kompromisszumra kell jutni. Viszont éppen az a demokráciaellenes, ha a kérdésekben teljes egyetértésre kell jutni, mindenáron meg kell szerezni az összes érdekelt beleegyezését.
A politikus, aki lassan negyedszázada EP-képviselő, és akit a héten választottak meg új tisztségébe, nem szereti, ha akár Ausztria szembeállítja magát Európával. Az EU-t senki sem tekintheti ellenfélnek, és igen fontos a szolidaritás és az összetartás. Arra is felhívja a figyelmet, hogy nem mindig valamilyen kisebbség gátolja a közös határozatokat, és pont ezért javasolja, hogy nagyobb szerephez kell juttatni az Európai Parlamentet, ideértve, hogy a törvényhozókat ne kösse saját pártcsaládjuk álláspontja szavazáskor.
A politikai pártok lényeges eszközei a demokráciának, ám el kell fogadni, hogy másnak is lehet igaza. Sajnos – fűzi hozzá –, ez a megközelítés sok esetben háttérbe szorul a vádaskodások és a pártpolitikai ellentétek mögött.
