Az ötvenöt tagot számláló Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) rendszeresen nyilvánosságra hozza aktuális ranglistáit. Ez a nemzeti válogatott együttesek mellett a klubcsapatok esetében is elkészül és folyamatosan frissül. A számítás matematikailag és sportszakmailag is korrektnek és általánosan elfogadottnak tekinthető, mert úgynevezett eredményességi együttható (koefficiens) és ötéves időszak figyelembe vételével készül. Tehát a naprakész tájékoztatás mellett a tendencia kimutatására is kiválóan alkalmas.
Vágjunk is bele, nézzük meg ebben a tükörben a magyar labdarúgás elmúlt évtizedét. Kezdjük a nemzeti tizeneggyel, amely az ötvenötös kontinentális tabellán jelenleg a mezőny második felében, a 28. helyen szerénykedik. Nem szándékom a magyar szurkolókkal keserű pirulák számolatlan lenyeletése, de nem lehet nem megemlíteni a hasonló lélekszámú és futball kultúrájú Portugália 6., Belgium 9., Ausztria 10. helyét. Tíz esztendő kellett ahhoz, hogy egy helyezéssel előbbre rukkoljunk. 2011-ben ugyanis a 29. pozícióban voltunk.
Klubcsapataink bizonyítványa sem fényes. A precíz európai szövetség itt is kiszámolja a sorrendet. A legfrissebb kimutatás szerint a Fradi a 97., a MOL Fehérvár a 116. számú grádicsot foglalja el. Az FC Porto a 16., a Salzburg 23., a Zágrábi Dinamó 33. Nem folytatom a sebek sóval hintését... Egy korbácsütést azonban még el kell viselnünk. Vegyük számba a válogatottunkat, "élcsapatainkat" felkészítő szakvezetőket, edzőket. Mutatóban is alig találunk honi szakemberképzésben pallérozott személyeket. Kíméletességből viszont eltekintek utánpótlás csapataink nemzetközi szerepléseinek taglalásától. Az összegzéstől azonban nem: eredménytelenség a köbön.
Vannak persze kiemelkedőnek mondható mutatók is a magyar labdarúgásban. Ide sorolhatók a helyezésektől, a nemzetközi mércétől, a fizető nézőszámtól, a televíziós közvetítések megtekintetőitől független játékos és edzői javadalmazások. Miként a másod-harmadvonalbeli külföldi profi játékosok számaránya, a kritikus hangok elnémítása, a sportsajtó meghatározó részének megszállása, a politika, a politikusok lábszagot árasztó beavatkozása a sportág mindennapjaiba.
Jó memóriájú futballkedvelők még emlékeznek Végh Antal Miért beteg a magyar futball című pamfletjére a hetvenes évek közepén, amely iszonyú felhördülést váltott ki a labdarúgás hivatalosságainak körében. Nem lett népszerű ebben a közegben 1986-ban a Gyógyít6atlan című írásával sem. Azóta eltelt harmincöt év, százmilliárdok mentek a magyar futball levesbe és jelenleg k5ésig állunk a honi labdarúgó pácban...