A hosszú asztal

A magyar kormányfő kedden Moszkvában tárgyalt az orosz elnökkel. Azon napestig lehet vitatkozni, hogy Orbán Viktor a megfelelő pillanatban ült-e le Vlagyimir Putyinnal, mert tárgyalni mindig, minden helyzetben kell, akkor is, ha ez az asztal túl hosszúnak tűnik a tárgyalásokat lezáró kézfogásig. Abban pedig a magyar kormánynak igaza van, ha a maga részéről tárgyalni akar Oroszországgal. A gond ezzel „csak” az, hogy kedden nem a megfelelő ember kucorodott Putyin mellé. Budapest persze a választás előtt elérte a neki legfontosabbat, legalább határozott ígéretet kapott a többletgáz-igény teljesítésére, szemben az energiahiányban szenvedő, vacogó Nyugattal. De Putyin is tisztában volt azzal: aki szemben ül vele, nem az az ember, akivel a valóban lényeges kérdésekről tárgyalnia kell.

Több mint kényelmetlen volt ezért látni, hogy a magyar kormányfő békemisszióvá akarja emelni a látogatását, és az EU nevében arra hivatkozik, hogy az Unió vezetői közül senki sem akar háborút, de nem tudni, milyen felhatalmazással teszi ezt. S miközben Moszkvából telefonozik a NATO főtitkárával, Putyinnak meg sem említi a katonai szövetséget, amint azt sem, mit kezdjen az ország az orosz elnök követelésével, hogy a NATO vonuljon vissza az 1997-es határai mögé. Ami Magyarország távozása volna a katonai szövetségből, és legkevesebb szuverenitásának alárendelése az orosz geopolitikai érdekeknek. Ha kicsit közelebbről láthattuk volna Putyin amúgy rezzenéstelen arcát, talán egy kis gúnyos mosolyt is felfedezhettünk volna rajta.

Hivatkoznak is rá: „Magyarország csak rosszul járhat a Kelet és Nyugat közötti hidegháborúban”, senki sem akarna újra a Don-kanyarba tévedni, ahol semmi keresnivalója nem volt.

Van azonban itt egy „apróság”, az a tény, hogy Oroszország szállta meg a Krímet, és Moszkva is tehet arról, hogy a világ a háborús szakadék szélén táncol. Emiatt volt annyira abszurd, hogy a moszkvai asztalnál Orbán két számmal nagyobb kabátba bújt, mint kellett volna. Ha a magyar kormány kiáll Ukrajna szuverenitása mellett, akkor nem tehet mást, mint hogy tudomásul veszi, de el nem fogadja a Krím orosz megszállását; viszont világossá teszi, hogy mint szuverén állam a nyugati szövetséghez tartozik, és nem kíván ismét az orosz érdekszférához csatlakozni.

Másfelől viszont el kell ismerni Oroszország biztonsági érdekeit, hogy nem szeretne a háza előtt rakétákat látni. A NATO terjeszkedéséről és az ezzel kapcsolatos – a Nyugat által utólag vitatott - ígéretekről Gorbacsov tud egyet s mást, és erről Putyin sem feledkezett el.

Érdemes-e tárgyalni? Értelmetlen kérdés. Tárgyalni muszáj, bár maga Putyin is elismerte kedden, ő sem „áll készen” rá. De: Oroszország nélkül nincs Európa és viszont. Ki kellene végre lépni a XX. századból, az „érdekszférákból". Különben Európa háborús álom marad egy túl hosszúnak bizonyuló asztal mellett.