A köztudatban Amerika demokrácia - és nem annyira a köztudatban: birodalom is. Összeegyeztethető-e a kettő? – tettem fel magamban a kérdést. De ezt szinte lehetetlen megválaszolni, mert Amerika ma már csorba demokrácia, és az amerikai birodalom világméretű terjedelmével, mindent behálózó befolyásával és megtévesztő szólamaival nehezen felismerhető, álcázott. Írásomban nem foglalkozom az amerikai demokrácia és birodalom történelmi hátterével, csak arra hivatkozom, amit láttam, hallottam és tapasztaltam Amerikában, második otthonomban az elmúlt 60 évben.
A demokrácia mint fogalom nem szorul magyarázatra; van rá jó magyar szó, a népképviselet. A birodalom meghatározása nehezebb. A birodalmak a múltban katonai megszállással, gyarmatosítással és gazdasági haszonleséssel operáltak. A birodalmak indítéka ma is a gazdasági érdek, de katonai megszállásra és közigazgatási gyarmatosításra nincs többé szükség, elegendő a rövidebb vagy hosszabb ideig tartó katonai beavatkozás, a bankhálózat globális kiterjesztése, a gazdásági összeköttetések kiépítése, vagy ha kell, hitelekkel a gazdasági függőség megteremtése és a helyi, főként politikai szervezetek együttműködése.
Amerikában az elmúlt 50-60 évben a demokrácia olyan mértékben leépült, hogy sorsdöntő kérdésekben nehéz többé népakaratra, „népképviseletre” hivatkozni. A választási demokráciát a pénz és a pénzérdek uralja. Az elnökválasztás és a kongresszusi választások dollármilliárdokba – átszámítva, forintbilliókba – kerülnek. Ezeket a költségeket 45-50 százalékban gazdag egyének, 25-30 százalékban,párton kívüli akcióbizottságok (PAC) és szűkkörű érdekképviseletek, az úgynevezett 501(c)-s adómentes alapítványok fedezik. Az önjelölő, önpénzelő nagyravágyók – mint például Trump – hozzájárulása a költségekhez 10-15 százalék. A kisösszegű egyéni adományok a költségek csupán 10-12 százalékát teszik ki. Politikai kockázat, ha nem egyenesen harakiri feldühíteni egy dúsgazdag támogatót vagy érdekeltséget. A politikust, aki elkötelezte magát az üzleti érdekeknek, újra meg újra megválasztják; kifejezés is van rá: kongresszusi pangás.
Mik ezek az üzleti érdekek a külpolitikában? Világszerte az alkotmányosan biztosított hozzáférhetőség a piacokhoz, röviden a „demokratikus kapitalizmus”. A többi könnyen megy: a kölcsönös gazdasági érdek biztosítja a „tőke szabad áramlását”, és mivel a tőke zöme Amerikában van, az amerikai üzleti érdekek szabad érvényesülését. Ha pedig nem megy könnyen, az amerikai haderő nyomást gyakorol vagy beavatkozik. S ezen a ponton a „demokrácia” és a „birodalom” összefonódik egymással. Erre is van találó megnevezés, a „nagyipari coup d’état”, ahol a nemzetközi nagyvállalatok határozzák meg a külpolitikát.
Nemzeti létünk a terjeszkedés volt – mondta Theodore Roosevelt 1899-ben. Ő volt az első amerikai elnök, aki nemcsak az észak-amerikai földrészen, hanem a tengerentúlon is terjeszkedett. Ez a terjeszkedés folytatódik ma is a kereskedelmi és gazdasági térhódításon túl, katonai beavatkozások révén. A csúcstechnológia korában totális háborúra - mint amilyen a második öbölháború volt Irakban - többé nincs szükség; a távirányítású rakéták és drónok megteszik, ami kell.
A PBS amerikai köztévé tudósítója megkérdezte M. M.-t, a CIA egykori igazgatóját, hogy Amerika miért költ négyszer annyit fegyverkezésre, mint Kína, és nyolcszor annyit, mint Oroszország. – Nekik csak a saját környezetükkel kell törődniük, nekünk az egész világgal – volt a válasz. Ez már-már hamis messianizmus és küldetéstudat.
A birodalom működtetése és fenntartása olyan döntésekkel, eszközökkel és cselekedetekkel jár, ami nem kerülhet a nyilvánosság elé, mert ellenérzést és tiltakozást váltana ki, melyek aláásnák a birodalmat. A CIA, például ma is katonai beavatkozásokat végez a Közel-Keleten, Közép-Ázsiában és Afrikában, amelyek méretéről és kimeneteléről még a Kongresszus illetékes bizottságainak sem kell beszámolnia. Döbbenetes, hogy a 2020-s elnökválasztás során a tengerentúl folytatott katonai beavatkozások szóba sem kerültek.
Az országos sajtóban sikerült a tényfeltáró, bíráló hangokat a háttérbe szorítani. A választópolgárok többsége támogatja a kormány külpolitikáját, mert közvetve vagy közvetlenül haszonélvezője a birodalomnak. Elérkeztünk oda, hogy a politikai vezetőség már ki sem kéri a véleményüket, hanem bizonyosnak veszi a beleegyezésüket.
Magyarország a NATO-n belül az amerikai birodalomnak látszólag a része. A balkáni háború idején Amerikának Magyarországon is volt katonai támaszpontja, függetlenül attól, hogy melyik politikai párt volt hatalmon az országban. A második öbölháborúban magyar katonák szolgáltak Irakban, és éveken keresztül Afganisztánban is. Hogy mennyire függünk gazdaságilag Amerikától, döntsék el a közgazdászok. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy Amerikának a hidegháborúban vállalt szerepe nélkül Magyarország minden valószínűség szerint ma nem lenne szabad ország.
Összegezve, a demokrácia és a birodalom úgy egyeztethető össze, hogy ha a demokrácia csorbul, a választópolgárok önérdekű beleegyezésével egy szűkkörű gazdasági érdekképviselet lesz belőle, a birodalomból pedig küldetés: „megmenteni a világot a demokráciának” – ha kell, akár katonai beavatkozásokkal.