Emmanuel Macron azt remélte, hogy az Európai Tanács soros, féléves elnökségét egyfajta ugródeszkaként használhatja fel az április 10-én és 24-én esedékes elnökválasztásig. Nem csak hazájában, hanem Európában is növelni akarta tekintélyét, amire komoly lehetősége is lenne, Angela Merkel kancellár távozása után, illetve amiatt, mert Németországra sok uniós tagország mind nagyobb kétkedéssel tekint az ukrán válság meglehetősen óvatos kezelése miatt. Macron legfőbb célja az, hogy megvédje Európa szuverenitását, ami a védelmi és az éghajlatvédelmi politika megerősítését jelenti, továbbá a gazdasági fellendülés serkentését, a menekültkérdés megoldását, illetve a digitális átállás felgyorsítását. Az ukrán válság azonban bonyolította a napirendet. A francia elnök rendkívül aktívan lép fel a feszültség enyhítéséért, igazi békemisszionárius, amit a Putyinnal folytatott legutóbbi, csütörtöki telefonbeszélgetése is bizonyított. Macron az Európai Unió érdekeit képviseli, s elsődlegesen nem Franciaország vezetőjeként tárgyal az orosz elnökkel.
A mostani válság azonban bizonyos tekintetben keresztülhúzhatja a francia elnök számításait. Nagy reményekkel tekintett az európai védelem megerősítése elé, ehelyett új erőre kapott a Macron által néhány éve (nem is teljesen alaptalanul) agyhalottnak minősített NATO. Úgyszólván Putyinnak köszönhetően pezsdült fel ismét az élet az észak-atlanti szövetség háza táján, ami nem kedvez az európai védelem megerősítésére irányuló francia stratégiai törekvésnek. Kelet-Európában több ország, köztük Lengyelország, a balti államok, Románia, világossá tette, hogy számukra a transzatlanti kapcsolat erősítése a prioritás, nem pedig az európai védelmi együttműködés új alapokra helyezése. Mint a Le Monde emlékeztetett rá, különösen óvatosak az 5000 fős gyorsreagálású erő létrehozását illetően, amire Párizs támogatásával Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője tett javaslatot. A tamáskodó államok úgy vélik, nincs sok értelme egy olyan hadtestnek, amely a NATO keretein belül is felállítható.
Macron azonban az ukrajnai válság miatt előállt geopolitikai változások ellenére sem akarja bedobni a törülközőt, s azzal sem lehetne vádolni, hogy tétlenkedne a krízis láttán. Január 19-én az Európai Parlament előtt úgy vélte, kontinensünknek is hallatnia kell a hangját az Egyesült Államok és Oroszország tárgyalásai során. A feszültség csillapítása érdekében az elmúlt hetekben háromszor beszélt telefonon Putyinnal, január 25-én pedig Berlinben konzultált Olaf Scholz kancellárral. Bár az új német koalícióban a megosztottság jelei mutatkoznak az Oroszországgal szembeni fellépést illetően, Németország és Franciaország különösen aktív az Oroszország és Ukrajna közötti közvetítés újjáélesztésében. Úgy vélik, hogy a normandiai formátumú, négyoldalú tárgyalások jelenthetnék a válságból való kiutat. Ennek megvalósítása nem egyszerű, de a holtpontról való elmozdulást jelzi, hogy másfél hete újra felvették a kapcsolatot az orosz, ukrán, német és francia diplomáciai tanácsadók. Putyin egyébként mindeddig kizárta az európaiakat az Egyesült Államokkal Ukrajnáról és az európai biztonságról szóló tárgyalásokból.
Mindenesetre Macron hétfőn Moszkvában Putyinnal, kedden Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyal. De hogy milyen szűk mezsgyén mozog, jól mutatja, hogy aktivitása kételyeket ébreszt egyes uniós partereknél: az észak- és kelet-európai országok tartanak mindenfajta, a Kremlnek tett gesztustól.
Macron szeme előtt az utolsó soros francia elnökség, s az akkori államfő, Nicolas Sarkozy példája lebeghet, aki rendkívüli aktivitást fejtett ki az akkor Oroszország és Grúzia között kialakult konfliktusban. A konzervatív elnök 2008 nyarán közvetítőként lépett fel a két ország között, a grúz fővárosba utazott, hogy elérje az ellenségeskedések beszüntetését a Moszkva által a dél-oszétiai és abháziai szeparatista enklávék megsegítésének ürügyén indított offenzíva után. Akkor azonban más volt az európai intézményrendszer, egy sor fontos uniós tisztség csak ezután jött létre, a soros elnökség szerepe így ma már nem a régi. Ráadásul Sarkozy fellépését az is motiválta, hogy George W. Bush már gyenge amerikai elnöknek számított.
Az akkori államfő igen jó kapcsolatokat ápolt Putyinnal, ezzel szemben a mostani francia és az orosz elnök viszonya elég döcögősen indult, a 2017-es választási kampányban ugyanis Macron stábja dezinformációs kampánnyal vádolta a Kremlt. Ettől függetlenül, alighogy 2017-ben megválasztották, Macron a versailles-i kastélyban fogadta Putyint. Nagy feltűnést keltett, amikor két évvel később, 2019 augusztusában, az orosz elnök ellátogatott a francia államfő nyári rezidenciájára, a Brégançon erődbe. Macron akkor a kölcsönös bizalom helyreállítását szorgalmazta, rámutatva, hogy ez Európa biztonságát szolgálja. Szavai jól csengtek Putyin fülében, ugyanakkor Macron, hogy ne vádolhassák naivitással, arra is figyelmeztetett, hogy mindez elképzelhetetlen a nagy válságok megoldása nélkül. Gesztusa így sem váltotta ki a nyugati államok egyöntetű lelkesedését, elsősorban Oroszország szíriai szerepvállalása és Bassár el-Aszad feltétlen támogatása miatt. A bizalmatlanság tovább fokozódott Alekszej Navalnij orosz ellenzéki megmérgezése és bebörtönzése után. 2020 júliusában Florence Parly védelmi miniszter elismerte, hogy a párbeszéd nem hozott kézzelfogható eredményeket. Macron ambiciózus, Putyinnak tett javaslataiból mára csak a kulturális együttműködésre vonatkozó terve maradt napirenden.
Oroszország is többet remélt a francia-orosz viszonytól. Mint Vlagyimir Frolov volt diplomata elmondta a Le Monde-nak, a Kreml eleinte nagyra értékelte Macron közeledését, és segítségét abban, hogy a krími beavatkozás után néhány évvel véget érjen Oroszország európai elszigeteltsége. Moszkvát egy ideig lenyűgözte Macron merész retorikája az új európai biztonsági felépítésről, valamint Európa stratégiai megerősítésére irányuló felhívása az Egyesült Államokkal szemben, ami átfedésben volt az orosz törekvésekkel. De a remények elszálltak, amikor a nemzetközi helyzet már nem tette lehetővé az Oroszországhoz való további közeledést. Macron tárgyalási pozíciói meggyengültek az oroszok egyre agresszívebb fellépése miatt, de ezzel együtt is minden erejével az EU szuverenitásának megerősítésén fáradozik.
Barátság, amely a valóságban sosem létezett
Mint a napokban a francia RTL jelezte, egy magyar bank 10,6 millió euróval segítette Marine Le Pen kampányát. A populista elnökjelölt eddig visszafogta a nyilvános szerepléseit az április 10-én és 24-én esedékes voksolás előtt, amit hívei azzal indokoltak, hogy üres volt pártja, a Nemzeti Tömörülés (RN) kasszája. Egyelőre az sem biztos, hogy Le Pen bejut a második körbe, mert a jobbközép Republikánusok jelöltje, Valérie Pécresse alig egy százalékkal marad le mögötte.
Öt évvel ezelőtt hasonló helyzetben Putyin sietett Le Pen segítségére. A magyar diplomácia által azóta megtett utat jól illusztrálja: az Orbán-kormány akkor még nem engedte volna meg magának, hogy nyíltan kiálljon a szélsőjobboldali jelölt mellett, elvégre a Fidesz még az Európai Néppárt tagja volt. Ma már azonban ez olyannyira nem jelent problémát, hogy Orbán Viktor múlt szombaton Madridban a populista pártok találkozóján nyíltan felszólította fel a franciákat: tavasszal voksoljanak Le Penre. A kampányhajrában francia sajtóértesülés szerint külön videoüzenetben is erre serkenti majd az ország polgárait.
A RN illetékesei ugyan titokban hagyták, hogy Orbán Viktor közbenjárására kapták-e meg a segítséget, de nem nehéz összefüggést találni a magyar miniszterelnök Madridban tett megjegyzése és a hitel folyósítsa között. Mindez azért is érdekes, mert decemberben Macron elnök Budapesten járt, a visegrádi négyek találkozójának vendégeként. Akkor több elemző úgy vélte, hogy bizonyos kérdésekben közös nevezőn van a két politikus. Mindketten abban voltak érdekeltek, hogy az Európai Bizottság ismerje el az atomenergia szerepét a zöld átmenetben, ami azóta meg is történt.
Valódi közeledésről azonban sosem volt szó. Esély sem volt rá, s nem csak azért, mert Macron és Orbán két eltérő világnézetet képvisel: előbbi a liberális Európa fontosságát hirdeti, utóbbi az illiberalizmust. Bár lehetnek közös érdekeik, ettől még az alapelvekben nem kerülnek közös nevezőre. A francia lapok már decemberben rámutattak, hogy Macron nemzetközi körútjának csak egyik állomása volt Budapest, s talán az is jelzésértékű, hogy az utolsó. Az sem mellékes, hogy a magyar kormányfő már Macron előtt, ősszel fogadta nem csak Marine Le Pent, hanem a másik szélsőjobboldali elnökjelöltet, a Nemzeti Tömörülés elnökétől is jobbra álló Éric Zemmourt is, akinek azóta kissé megfeneklett a kampánya.
Az AFP hírügynökség a decemberi találkozó során azt emelte ki, hogy Macron és Orbán elismeri a politikai nézetkülönbségeket, „de valószínűleg továbbra is szövetségesek maradnak olyan kérdésekben, mint a beruházások, az atomenergia, vagy az európai védelem”. Ezek a közös pontok azonban szép lassan elsorvadhatnak. Az ugyanis rendkívül barátságtalan lépés, hogy egy elvben szövetséges, uniós tagállam pénzintézete a hivatalban lévő elnökkel szemben induló jelöltet finanszírozza. Macront azonban ez alighanem hidegen hagyja, hiszen ha Le Pen be is kerül a második fordulóba, a felmérések szerint nincs esélye az elnökkel szemben. Orbán ajánlása vagy a magyarországi bankhitel ellenére sem.
