Egy szép, kövér fityisz – ezt küldte az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a magyar civileknek. Az OLAF ugyanis két éves pereskedés után átadta az Elios-ügy aktáit, ám úgy, hogy abból minden érintett céget, nevet gondosan kisatírozott. Az indoklásától egy itteni minisztérium fideszes pártfunkcikkal feltöltött jogi osztálya is elalélna a gyönyörűségtől: az uniós bíróság csak a jelentés közzétételére kötelezte őket, ám a benne szereplő személyes adatokéra nem.
Persze nem árt tudni, hogy ha az Európai Bizottságon vagy az OLAF-on múlik, a magyar adófizetők a büdös életben nem hallottak volna a miniszterelnök úr vejének lenyúlós cégéről. Az OLAF egy ilyen visszaélésről csak a kormányzatot tájékoztatja. Nyilván ezt diktálja szubszidiaritás uniós elve: Brüsszel és a tolvaj kormányzat jól ellevelezget egymással, a bamba választópolgár meg fizessen. Miután a sajtóba kiszivárgott az Elios-ügy, a Bizottság és az OLAF inkább bíróságra ment az aktanyilvánosságot kérő civilekkel szemben, majd most ugyanolyan szemforgató zugjogászkodással kerülte azt ki, mint egy átlag magyar minisztérium.
Egyszer réges-régen a pesti jogi egyetemen maga Orbán mesélte el a hallgatóságnak, hogy a szépen hangzó páneurópai elvek mögött az Európai Unió alapvetően az európai multicégek közös vállalkozása. Az eltelt tizenkét év pedig kikerekítette a gondolatmenetet: ha egy tagország kormányzata gátlás nélkül, mindenben kiszolgálja az uniós multik igényeit, úgy az uniós vezetés simán szemet huny a disznóságai felett.
Lőn. Magyarország a német autómultik bérmunkás paradicsoma lett, akiknek Orbán ugyan egy picit faragatlan meg picit fasiszta, de gyarmati intézőtisztnek pont ideális, viszonzásul Brüsszelből nem néztek oda, amikor a fideszesek degeszre tömték magukat uniós forrásokból. Hogy az OLAF-nál most pontosan mi történt, azt persze nem tudni. De az biztos, hogy valamiért nem akartak a választások előtt Orbánnak nagyon alkalmatlankodni.