Barbadosi migránsok gyermekeként született Angliában Wayne Marshall, aki már három éves korában zongorázni kezdett, és szintén gyermekkori élménye volt a templomi orgonamuzsika. Így hát nem csak zongorázik, orgonál is, és ha ez nem volna elég, vezényel is. Mivel azonban hozzánk most azért érkezett, hogy orgonaestet adjon a Müpában, először arról kérdeztük, hogyan tetszett neki a hangszer, amit már kipróbált. A terem - ahol először járt - és a hangszer is csodálatos, öt órát játszott rajta, hiszen minden orgona más és más, rá kell hangolódnia mindegyikre, ez a legfontosabb a koncertek előtt. Természetesen előzetesen tájékozódik arról, mit tud konkrétan az adott hangszer, de hangversenyein ettől függetlenül is általában fő műsorszámok a francia szerzők, Widor, Dupré - aki az ő tanítványa volt, és George C. Baker, aki az ő hagyományaikat követi - darabjai, és mindig sort kerít improvizációkra is. Igy lesz ez ma este is, amikor saját szabad rögtönzéseivel kezdi a műsort, majd jönnek a franciák és kortárs amerikaiak, zárásként pedig improvizációk Beethoven témáira.
“Mindig odafigyelek arra, hogy a közönség élvezze, amit játszom. Az a zene, amit ma is előadok, azért áll zenészi működésem középpontjában, mert ez illik legjobban egyéniségemhez, ezen keresztül tudok leghatásosabban kommunikálni az emberekkel: ezen a nyelven vagyok leginkább képes az üzenetemet eljuttatni hozzájuk” - vallja Wayne Marhsall.
Ezeknek a műveknek az előadásához a modern orgonákat részesíti előnyben, de Bachhoz szívesen választ régi vagy korabeli stílusban épített mechanikus hangszereket. Az orgonák számára azért lenyűgözőek, mert képesek egy egész nagyzenekar hangzását imitálni. Az improvizáció - ami ma sajnálatosan kevés zenész műsorának része - azért fontos számára, mert a kreativitását ezzel tudja kifejezni: egy-kettő mindig helyet kap műsorában. Noha dzsesszrajongó, az improvizációkhoz teljesen saját nyelvet alakított ki, ami nem támaszkodik semmilyen hagyományra, nem követ, nem utánoz ezen a téren senkit sem. Beethoven témákat azért választ alapul, mert azokat mindenki ismeri, de ha kell, akár egy magyar népdal is lehet a kiindulópont.
Marshall karmesterként leginkább Gershwin, Bernstein műveinek tolmácsolójaként elismert, tavaly júniusban amikor a Waldbühnén, a berlini erdei színpadon debütált a Berlini Filharmonikusok élén, az ő darabjaikat vezényelte, miközben a Kékrapszódia zongoraszólóját is ő játszotta. “Rajtuk nőttem fel, fiatal korom hősei voltak, ez nyilván egy kicsit más nyelv, de a zenében nincsenek határok. Sajnos nem ismertem személyesen Bernsteint, egyszer láttam Bécsben - ahol tanultam - 1983-ban. Aki közvetlenül komoly hatással volt rám, az André Previn, aki nagy karmester és zongorista volt, ő vezetett be igazából Gershwin világába. Ő és Bernstein állnak karmesteri működésem középpontjában a kezdetektől” - meséli a Marshall. Egyrészt a ritmus az, ami megfogja Bernstein műveiben. Minden fontos zenekari alkotását elvezényelte már, ezek egyébként a zenekarok számára is kihívással bírnak. Számára nagy élvezetet jelentenek, és akkor elégedett igazán, ha sikerül kihozni belőlük azt az életörömöt, ami sokszor megjelenik bennük. Vezényel persze Beethovent is, amint egy-két felvételén hallani lehet, aprólékosan ügyel a részletekre, de nem veszik el bennük. Az úgynevezett autenticitás nem érdekli, nem igazán tudjuk, hogy szólt egy korabeli zenekar, mondja. Szerinte a zene egyetemessége a lényeg, az, hogy valaki a saját személyes véleményét mondja el, ami túlmegy azon, ami a kottából kiolvasható.
Infó:
Wayne Marshall orgonaestje
műsoron:
Wayne Marshall: Bevezető improvizáció
Widor: VI. (g-moll) orgonaszimfónia, op. 42, No. 2
Andrew Ager: Toccata és fúga
George C. Baker: Két evokáció
Dupré: Evokáció, op. 37 - Allegro deciso
Wayne Marshall: Szimfonikus improvizációk Beethoven-témákra
február 8.
Müpa
