Amikor Magyarország felvételt nyert az Európai Unióba - ez is már közel 18 esztendeje történt -, a konvergencia jegyében abban reménykedtek a magyarok, hogy az ország gazdasági fejlettsége, versenyképessége és nem utolsósorban a bérek egyre közelebb kerülnek a mintaországnak tekintett Ausztriához. A közeledésnek kétségtelenül vannak már számokkal is igazolható jegyei, de a valódi felzárkózás reménye még mindig legfeljebb egy emberöltőnyi messzeségben látszik - kedvező esetben - reálisnak.
Amíg az osztrák nettó átlagkeresetek a NER-korszak kezdetén még ötszörösen múlták felül a miénket, addig a mostani jövedelemosztogatási cunamit megelőzőn már csak a három és félszeres volt a "sógorok" előnye. Vagyis az elmúlt évtized mindkét országbéli bérnövekedési ütemével számolva 45 esztendő múlva kerülhetnénk velük azonos szintre, ami nem egy szívderítő távlat. Az ne tévesszen meg senkit, hogy a Fidesz a minimálbér (és a szakmunkás bérminimum) közel 20 százalékos emelésével, amelyet ezekben a napokban fizetnek ki először, nagyot lendített a bérszínvonalon, még akkor sem, ha kétségtelenül több mint egymillió munkavállalónak lett vastagabb a borítékja. A minimálbéresek számával amúgy illik óvatosan bánni, mert a valóságban ennél kevesebben vannak, akiknek csak ekkora a havi jövedelme: bevett az a gyakorlat, hogy papíron a munkavállalónak csak ennyi szerepel a bérfizetési kimutatásán, de a valóságban más jogcímen vagy zsebbe is fizetnek a számára. A választási években egyébként megszokott a minimális bérek néminemű korrekciója, majd ez az adakozási kedv az új kormányzati ciklusokban többnyire hirtelen alábbhagy.
Valamennyi munkavállaló jövedelmét figyelembe véve korántsem rózsás a kép. A rendszerváltást követő esztendők csaknem felében a reálbérek negatívak voltak, és idén is jókora erőfeszítésre lesz szükség, hogy ne történjen meg ugyanez. Azzal, hogy havi 200 ezer forintra emelkedett minimálbér, kétségtelenül javult a legalacsonyabb jövedelműek életszínvonala, ám ez a kerek összeg az adóterhek levonása után mindössze 133 ezer forintra apad. (Az sem véletlen, hogy a KSH évek óta, kitartó konoksággal nem hajlandó kiszámítani a létminimum összegét!)
Az új minimálbér nagyságát már csak azért sem érdemes különösebb ovációval fogadni, mert az elmúlt években megszokott 8-8 százalékos növekedéssel 2023-ban amúgy is elérte volna ezt a szintet. Azt is mondhatnánk, hogy rábólintott a kormány - ezúttal az érdekvédelmi szervezetekkel egyetértésben - az egy esztendővel korábbi béremelésre. Abban a tudatban, hogy mire az év végére érünk - az MNB előrejelzése szerint - ezt csaknem teljesen lenullázza majd a jelenlegi, 7 százalékot meghaladó, éves infláció. Ráadásul az egyéb jogcímeken ezzel szinte egyidőben kiáramló választási pluszpénzek pillanatnyi pénzbőséget is teremtenek, amely jelzés lehet a termelők és a szolgáltatók számára: itt az ideje az áremelésnek. Így a juttatások szerepe legfeljebb az infláció kompenzálására korlátozódhat, sőt feltehetően erre sem lesz elég.