labdarúgás;

- Szőke azóta ősz lett

Nem az a fontos nekem, hogy Szőke István hetvenöt éves lett vasárnap, hanem az, hogy életem legszebb napjainak egyikét köszönhetem neki. Eb-negyeddöntő, harmadik mérkőzés, 1972 májusa, Belgrád…

Még szép, hogy gyönyörű emlék, hiszen ötven esztendeje a közelében sem jártunk ilyesminek, s attól kell tartani, a mi generációnk tagjainak már nem is lesz részük hasonlóban. Sőt a magyar labdarúgás dekádok óta tartó pusztulását látva fel lehet tenni, hogy újabb fél évszázad is eltelik, mire a válogatott a legjobb négy közé jut az Európa-bajnokságon.

A jelenet előttem van. Kű Lajos átlépi a labdát, Bene Ferenc jobbra tolja, Szőke pedig jobbról menthetetlenül a „hosszúba” küldi, 2-1. Itthon rémes meccs volt a románokkal, 1-0-nál a gólszerző Branikovits László szétlőtte a kapufát, majd a jobbhátvéd Satmareanu fejessel egyenlített, de Bukarestben remekelt a csapat egészen addig, amíg a briliáns gólt szerző Kocsis Lajos 2-1-es vezetésnél el nem rontotta a tizenegyest. Biztos győzelem helyett lett 2-2, s bizony szorongtunk a semleges pályára kiírt harmadik mérkőzés előtt.

De a gyakorta balszerencsés Szőke meghozta a szerencsénket; már, ha mázli az, hogy valaki a tizenhatos sarkától parádésan bevarrja a jobb alsóba. A szélső annak köszönhette válogatottságát, hogy az 1967 végén nyolc győzelem és egy-egy döntetlen meg vereség után kifúrt, majd 1971 májusában a válogatott élére visszarendelt Illovszky Rudolf újra hivatalba lépett. A ferencvárosi szélső addig csak egyszer, a csehszlovákok elleni vb-selejtezőn (2-0) játszott ötvenkét percet, Dunai Antallal együtt debütált hatvankilenc májusában a Szentmihályi – Káposzta, Mészöly, Noskó (Farkas, 19. perc), Páncsics – Zámbó, Albert, Szűcs – Szőke (Fazekas), Bene, Dunai II összetételű csapatban a Népstadion 82 344 fizető néző előtt. A kapitány az 1968 januárjában Illovszky posztjára parancsolt Sós Károly, a még valódi magyar futballtörténet legszörnyűbb hatású választásainak egyike volt.

Szőke két és fél évet várt az újabb címeres mezes bevetésre, majd belgrádi bravúrja után a Népsport így írt róla: „A mezőny második legjobb emberének bizonyult. Gyors volt, mert ütközni. Gólja élményszámba ment.”

Mi az, hogy élményszámba ment? Máig tartó élmény. Ha a jobbszélső semmi mást nem csinált volna egész életében, már érdemes volt megszületnie.

Amúgy ritkán volt az összekötője Fortuna. Amikor hatvanöt őszén az NB I-ben bemutatkozott, a Szeged 1-1-et ért el a Népstadionban a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi bomba csatársorral felvonuló FTC ellen. Csaknem húsz évvel később, amikor utolsó első osztályú mérkőzését játszotta, az Üllői úti stadion 1974 tavaszi újjáavatásán a Vasas 1-0-ra legyőzte a Ferencvárost. Szerepelt vesztes VVK-döntőben a Leeds Uniteddel szemben (1968-ban Angliában 0:1, itthon – 78 556 néző előtt – 0:0), igaz, belátható időn belül arra sem lesz példa, hogy magyar labdarúgócsapat európai kupadöntőt vívjon. Mindenekelőtt rajta múlt, hogy 1972-ben az FTC nem játszhatott döntőt az UEFA Kupában, mert a legjobb négy között a Wolverhampton ellen mind idehaza (2:2), mind odakinn (1:2) kihagyott egy büntetőt, s ennek meghatározó szerepe volt abban, hogy az Európa-bajnokság elődöntőjében a válogatott 1-0-ra kikapott a Szovjetunió legjobbjaitól. A hajrában ugyanis tizenegyeshez jutott a magyar csapat, a büntetőt pedig az a Zámbó Sándor lőtte, akit én soha máskor nem láttam tizenegyest rúgni. Ha Szőke nem hibázik kétszer a Wolves ellen, akkor a belga fővárosban ő áll a labda mögé, és a hálóba lő, mint az esetek túlnyomó többségében. Mert nemhogy a tizenegyeseket, de a szabadrúgásokat is mesterien lőtte.

A svédekkel 1973 júniusában vívott vb-selejtezőn 3-2-es vezetésnél a felső lécet találta el. A lelátókon 80 ezren ültek némán a meccs után, amiért 4-2 helyett 3-3 lett, és a magyar csapat veretlenül búcsúzott a világbajnokságtól. Az együttes jól futballozott, ezért nem tüntetett senki, de az esélyt másodszor játszotta el a gárda: először Bécsben, ahol 2-0-ra vezetett az osztrákok ellen, majd 2-2-vel kellett beérnie.

Akkoriban kétszer egymás után lemaradtunk a vb-ről. Mi ez ahhoz képest, hogy immár legalább negyven évet kell várnunk a részvételre? Hetvenkettőben még azon keseregtünk, hogy csak negyedik a válogatott az Eb-n és csupán ezüstérmes az olimpián. Magyarország utólag bocsánatot kérhet mindmáig legutolsó számottevő eredményeit produkáló válogatott fiaitól.

Akik közül még Szőke is ősz lett azóta.

Hat perccel a vége előtt támadt fel és fordított a csapat