Fidesz;ellenzék;Pécs;önkormányzat;átvilágítás;

2022-02-19 12:25:00

Százmilliókat nyert Pécs a korábbi fideszes városvezetés gyanús ügyeinek átvilágításával

Egy 200 millió forint értékű építési telekhez és csaknem félmilliárd forintot érő iroda- és lakóingatlancsomaghoz jutott a pécsi önkormányzat azután, hogy átvilágították a város korábbi, Fidesz-KDNP vezetés alatti gazdálkodását – tudta meg a Népszava. 

A 2019-es helyhatósági választáson Pécsen az ellenzéki összefogás győzött, és baranyai megyeszékhely új vezetése elrendelt egy átvilágítást, hogy megismerjék, miképp gazdálkodtak az önkormányzat cégei és intézményei, valamint a polgármesteri hivatal a 2010-es években. A szabálytalanságokkal terhelt ügyek feltárása nyomán a korábbi vezetés idején okozott károk egy része megtérült.

Az egyik ilyen ügy onnan eredt, hogy az önkormányzat cége, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. (PVH) egy 1832 négyzetméteres belvárosi telekre értékesítési pályázatot írt ki 2018. július 12-én. A tenderen egy olyan cég nyert, amit épp a kiírás napján jegyeztek be, így a pályázatban elvárt vagyonhasznosítási referenciával nem rendelkezett. Amúgy a nyertes cég tulajdonosának lánya a PVH-nál dolgozott és élettársa volt a részvénytársaság akkori vezérigazgatójának. A nyertes cég 114 millióért vette meg az ingatlant, ám a megállapodás megkötésekor csak 1,4 millió ajánlati biztosítékot fizetett, ugyanakkor vállalta, hogy 2020 augusztusára felépít a területen egy 600 millió értékű épületet, amelyben az önkormányzat a telek vételárával egyenértékű irodákat és lakásokat kap. A 2019-es választás előtti időkben egy kapavágás sem történt a területen, ezért a PVH a teljesítési határidőt 2022 augusztusára módosította.

Az ellenzék győzelme után elindított átvilágítás kiderítette, hogy a győztes cégnek esélye sincs a házat megépíteni. Ezt a vállalkozás tulajdonosa is elismerte, és a közelmúltban a telket visszaadta az önkormányzatnak. A szakértők szerint a telek jelenleg hozzávetőleg 200 milliót ér. Minderről Bodnár Imre ügyvéd, az átvilágítást végző csapat vezetője tájékoztatta lapunkat.

A másik ügy még 2008-ban startolt, akkor a PVH Zrt. 99 százalékos többségi tulajdonnal és 1 százalékos vállalkozói hányaddal létrehozott egy projektcéget, ami a város egyik többezer négyzetméteres belvárosi telkén társasházak építésébe fogott. A telket 465 millióra értékelték, s a projektcég ugyanilyen értékben adott volna vissza irodákat és lakásokat a városnak. Később a külső vállalkozó 99 százalékos tulajdonába került a projektcég, s a vállalkozó az elmúlt tíz évben meg is épített, és saját hasznára értékesített több társasházat, ám az önkormányzat nem jutott hozzá egy négyzetméternyi megépített ingatlanhoz sem. Erre az adott lehetőséget, hogy a vagyonhasznosító hat alkalommal módosította a vállalkozóval kötött szerződést. Miután az átvilágítók feltárták ezt a helyzetet, és a PVH új vezetése követelte a szerződés teljesítését, a projektcég 500 millió forint értékben átadott ingatlanokat a városnak. Így összességében az átvilágítás eddig – nettó áron – 600 milliót hozott Pécs önkormányzatának.