Hiába nőtt a magyar minimálbér a Fidesz kormányzásának elmúlt 12 évében euróban számolva a duplájára, forintban pedig majdnem a háromszorosára, a hazai legkisebb fizetés – nominálértéken – nem zárkózott fel a többi uniós tagállam béreihez.
A magyar minimálbér 2010-ben bruttó 73 500 forint volt, most 200 ezer forint. A magyar legkisebb fizetés így 12 évvel ezelőtt 272 eurót ért, most 542 eurót. Akkor ugyanis 270 forint körül volt egy euró, mostanában 355-370 forint között mozog. Euróban számolva így csupán 99 százalékos volt a növekedés az elmúlt 12 évben. A már 12 éve is magasabb cseh, szlovák és lengyel minimálbérek viszont több, mint duplájára nőttek. A 2010-ben még magunk mögé utasított Litvániában pedig ez idő alatt 214 százalékkal - 232 euróról 730 euróra - növelték a legkisebb bért. Így az Eurostat frissített adatai szerint jelenleg már csak a bolgár, a román és a lett minimálbért előzi le a magyar legkisebb fizetés. Tavaly volt olyan időszak, amikor ennél is rosszabb volt a helyzet, ugyanis a forintárfolyam romlása miatt még a román minimálbér is többet ért euróban, mint a magyar.
A magyar minimálbér az idei választási évben nőtt bruttó 200 ezer forintra. Ezzel az 542 eurónak megfelelő legkisebb hazai bér a - tavaly óta változatlanul 500 eurós - lett minimálbér fölé kerekedett, és megelőzi a román 515 eurót, illetve a bolgár 332 eurót is. A tavalyi harmadik legrosszabb helyezésről ezzel visszakúszott a negyedikre. A többnyire összehasonlításként szolgáló többi visegrádi országban dolgozók azonban ennél változatlanul rendre többet – a lengyelek 655, a csehek 652, a szlovákok 646 eurót - kapnak. Ezen országok előnye már a Fidesz kormányzati ciklusainak kezdetén is megvolt: 2010-ben a lengyeleknél, a cseheknél és a szlovákoknál 30-49 euróval volt magasabb a legkisebb fizetés, mint nálunk. A legutóbbi kormányzati ciklus kezdetére - vagyis két Fidesz-ciklus után -, 2018-ban a többi visegrádi ország minimálbéresei már 33-58 euróval kerestek többet az akkori magyar 444 eurónál. Mára – az idei jelentős, majdnem 20 százalékos emelés után is - 104-113 euróra nőtt a lemaradás.
Volt az ideinél ugyanakkor jobb helyezésünk is az elmúlt három kormányzati ciklusban. A 2012-re 296 euróra emelkedő legkisebb magyar bér például már hátulról a hatodik helyre jött fel. Abban az évben az észteknél még csak 290 euró volt a minimálbér, a litvánoknál pedig 232 euró. Észtország ugyanakkor az elmúlt évtizedben – Litvániához hasonlóan – jelentősen megemelte a legkisebb bért, így annak összege az idén már 654 euró. Ez az emelés az elmúlt évtizedet vizsgálva évi 8,5 százalékos minimálbérnövekedést jelent. Litvániában évi 12,1 százalékkal nőttek a legkisebb bérek. Ehhez képest 2012 óta Magyarországon csupán évi átlag 6,2 százalékkal emelték a minimálbért, ami messze elmarad az évi 12,3 százalékos román, vagy a 9,2 százalékos bolgár növekedéstől. Igaz, utóbbi két ország egyike sem tudott egyelőre tartósan beelőzni minket, de ha ilyen tempóban folytatják, ez is hamarosan megtörténhet. Mindeközben Magyarországnál nagyobb léptékű – 6,9-7,7 százalékos – éves emeléseket adott az elmúlt évtizedben a cseh, a szlovák és a lengyel kormány a miénkhez képest eleve magasabb minimálbérekre. A magyar felzárkózás így elmaradt.
A minimálbéremeléseket vizsgálva az sem mellékes körülmény, hogy az adott országban hányan kénytelenek a legkisebb bérekből megélni. Az emeléseknek lehet bérfelhajtó hatása is, amikor a munkáltatók a magasabb bérkategóriákban is emelik a kereseteket, hogy a szakképzettség, a tapasztalat többletértékét továbbra is ellentételezzék a fizetések. Megtörténhet ugyanakkor az is, hogy a minimálbéremeléseknek mindössze az lesz a következménye, hogy torlódnak a bérek, és egyre többen élnek minimálbérből, vagy akörüli fizetésből.
Erre vonatkozóan – a dolgozók milyen arányban keresnek a minimálbér 105 százaléka alatt -, csak 2018. októberéig áll rendelkezésre az Eurostatnál információ. Ez azt mutatja, hogy miközben a magyar minimálbéreket az észt és a litván legkisebb keresetek jócskán leelőzték, addig sem Litvániában, sem Észtországban nem lett több minimálbéres. Sőt: Litvániában arányuk 2010 és 2018 között 13,7 százalékról 6,1 százalékra, Észtországban pedig 3,8 százalékról 3,6 százalékra csökkent. A magyarnál alacsonyabb minimálbért fizető Lettországban szintén egyre kevesebben – 11,9 százalék helyett 7,3 százalék – keresnek minimálbér körüli összeget. Vagyis úgy tűnik, ott a munkaerőpiac magától is a legkisebb bérek fölébe megy. A gyors ütemben felzárkózó Romániában ugyanakkor az elmúlt évtizedben 4-ről 13,3 százalékra nőtt a legkisebb keresetűek aránya, és hasonló a helyzet Magyarországon is. A magyar minimálbéresek is többen lettek: 2010-ben még a munkavállalók 3,2, 2018-ban viszont már a 7,7 százaléka kereste meg csupán a legkisebb hazai fizetést. Ez azt jelenti, hogy az unióban Magyarország az első harmadban, a nyolcadik helyen áll abban a rangsorban, amely a minimálbéresek arányát vizsgálja.
Az elbocsátások miatt nőtt az átlagbér
Félrevezetők lehetnek a KSH által a koronavírusválság idején mért átlagos bérnövekedési adatok, mivel nem veszik figyelembe, hogy a járvány első hullámában a munkavállalók tömegei kerültek teljes állásból részmunkaidőbe, illetve fizetés nélküli szabadságra. Az átlagbérek impozáns felívelését fele részben az magyarázza, hogy az alacsony keresetűek nagyobb eséllyel vesztették el állásukat, illetve kényszerültek részmunkaidőre, vagy fizetés nélküli szabadságra. Ezt állapították meg a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont kiadásában nemrég megjelent Munkaerőpici tükörben közzétett tanulmányukban Gáspár Attila és Reizer Balázs közgazdászok.
A KSH szerint a teljes állású alkalmazottak bruttó átlagkeresete az első hullám 2020 tavaszi hónapjaiban 386-387 ezer forint körül mozgott. Gáspár Attila és Reizer Balázs számításai szerint - amelyek a Nemzeti Adó és Vámhivatal járulékbevallási adataiból származnak – viszont a részmunkaidősöket és a fizetés nélküli szabadságon lévőket is beleszámolva csupán 276-283 ezer forint között mozogtak a bruttó keresetek. Ennek oka, hogy a járvány miatti lezárásokra adott reakcióként a munkáltatók előbb fizetés nélküli szabadságra, majd részmunkaidőre küldték dolgozóik jelentős részét. A részmunkaidőben dolgozók száma 2019 márciusa és 2020 márciusa között 520–530 ezer körül mozgott, majd 2020 áprilisában 604 ezerre, májusban 670 ezerre emelkedett. Októberben számuk visszaesett 541 ezerre, 2021-ben pedig már nem haladta meg a 2019-es értékeket. A fizetés nélküli szabadságok felfutása még meredekebb volt az első hullámban. Egy adott hónapban több mint 15 napig fizetés nélküli szabadságon mintegy 20 ezer munkavállaló volt 2019-ben. Egyetlen hónap leforgása alatt, 2020 áprilisára számuk 63 ezerre nőtt, azaz megháromszorozódott. Októbere azután visszatért a járványt megelőző értékre.
A tanulmány szerzői szerint mindezek miatt, míg a KSH számítása szerint 2019 és 2020 májusa között a teljes állású foglalkoztatottak bére 9,2 százalékkal nőtt, addig az összes foglalkoztatottra számított átlagbér csak 3,5 százalékkal lett magasabb. Arra is rámutattak: ha egy válság idején az alacsony jövedelműek nagyobb eséllyel veszítik el munkájukat, az úgy is emeli az átlagbért, ha az állásban maradók bére nem változik. Az új belépők ezzel szemben csökkentik az átlagbért, hiszen a pályakezdők az átlagosnál kevesebbet keresnek. Számításaik szerint 2019. és 2020. május között a teljes munkaidőben dolgozók bérnövekedésében a kilépési hatás - azaz a munkahelyek elvesztése - játszotta a legfontosabb szerepet.
Szabadságolt szolgálatószektor
A járvány első hullámaiban a fizetés nélküli szabadságolás leginkább a szolgáltató szektorban dolgozókat és a betanított munkásokat érintette. Részmunkaidőre rajtuk kívül elsősorban az irodai dolgozókat, a technikusokat, a betanított munkát és a szakképzettséget nem igénylő munkát végzőket sorolták át. A válság legkevésbé a fegyveres szervek munkatársait, a vezetőket, a diplomásokat és a mezőgazdasági dolgozókat érintette. A szolgáltató szektorban még 2020 októberében is többen voltak részmunkaidőben, mint ahányan a diplomások közül a válság legsúlyosabb, 2020 májusi hónapjában.
