Még sok időbe telhet, amíg elindul a jogállamisági eljárás Magyarország és Lengyelország ellen, sőt, lehet, hogy Varsónak nem is kell szankcióktól tartania. Sok EP-képviselő és a német kormány abban bízik ugyanis, hogy gyorsan lehet élesíteni a rendszert, az Európai Bizottság viszont óvatos duhaj. Az igazságügyért felelős biztos azt mondta, igen alaposan meghányják, vetik, mit lehet tenni, mert szeretnének minél több kockázatot kizárni. Didier Reynders szerint azonban az Európai Bíróság múlt heti döntése nem könnyítette meg a feladatot, mert megerősítette, hogy a pénzeket csak akkor lehet visszatartani, ha a jogsértés érinti az anyagi támogatás felhasználását. Vagyis az nem elég, ha általában aggály merül fel a jogállami normák miatt.
Ehhez képest az EU-ügyekért felelős német államminiszter arról beszélt a Bundestagban, hogy aki megsérti a közösségi jogot, az nem számíthat brüsszeli milliárdokra. Itt két iskola ütközik: az egyik számára a jogállami mechanizmus eszközt, hogy gyorsan és viszonylag egyszerűen megtorolhassanak egy sor törvényszegést.
Viszont az Európai Bizottság szerint az eljárást csak igen szűk területen lehet bevetni. Így viszont nehéz lesz a lengyelek ellen érvényesíteni. Reynders úgy fogalmazott: ha megnyitnak egy ügyet, biztosra akarnak menni, mármint hogy meg is nyerik. A politikus a hangulat feltérképezésére igyekszik felhasználni a keddi külügyminiszteri találkozót. Hiszen a büntető intézkedések megszavazásához kétharmad szükséges.
A belga tisztségviselő ugyanakkor nem titkolja: pártolja, hogy szakítsák meg az eljárást, ha új fejlemény adódik, a cél ugyanis nem az, hogy mindenáron felelősségre vonják a kormányokat, hanem hogy azok teljes mértékben betartsák a jogállami elveket. Márpedig a lengyelek az utóbbi időben több kedvező jelzést küldtek.
A magyar kérdés viszont sokkal egyszerűbb. Az OLAF egyetlen más országban sem bukkant annyi visszaélés nyomára, mint az Orbán-kormány Magyarországán, ahol az ilyen ügyek száma nyolcszorosan haladja meg az átlagot, a magyar hatóságok mégsem mozdulnak. Pedig meglehetősen világos, hogy kapcsolat van a feltárt esetek és az uniós szubvenciók elköltése között. Az Európai Bizottság mégis úgy ítéli meg, hogy az EUB ítélete csak bonyolította a dolgot, ezért egyhamar aligha nyílhat meg az eljárás. Annál is kevésbé, mert bár a magyar miniszterelnök reszkethet az április 3-i magyarországi parlamenti választás kimenetele miatt, de nem volna jó, ha az a látszat keletkezne, hogy az EU beleavatkozik a megméretésbe.
Reynders azonban tagadja ezt az összefüggést, szerinte egyszerűen csak arról van szó, hogy az unió gondosan mérlegeli a kockázatokat, és ahhoz idő kell.
Az elemzés úgy látja, hogy mind Magyarországon, mind Szerbiában erős hátszéllel készülhet a választásra a két erős ember, Alekszandar Vucsics teljesen biztosra mehet, a magyar ellenzék azonban bizakodó Orbán Viktor szemben, miközben olyan térségről van szó, ahol jelentősen gyengült a demokrácia és nagy a biztonsági kockázat, ami kihat a szabadságra. Ilyen az Ukrajna elleni orosz fenyegetés, illetve hogy egyes államokat fenekestül felforgatta a jogállam visszaszorulása, a grasszáló korrupció, a szervezett bűnözés és az igen sokféle formában jelentkező posztkommunista nacionalizmus.
A Freedom House szerint mindkét ország már csak részben szabad. Egyébiránt azt látni, hogy alighanem még sokáig fennmaradnak az ottani negatív trendek, miközben igen sok a hasonlóság a budapesti és belgrádi politika között. Orbán, akárcsak szerb kollégája, erősen kézben tartja a hatalmat, a kulturális jobboldaliság jellemzi, szoros viszony fűzi Moszkvához és Pekinghez, és jelentős segítséget nyújt a diaszpórának. Ettől azonban még egyikük sem áll be a Kremli revizionista irányvonala mögé, sem Ukrajnában, sem Kelet-Európa többi részén.
Rengeteg azonos módszert alkalmaznak a belpolitikában. Nyerő lap lehet számukra, hogy ellenőrzésük alá vonták a sajtót, valamint a bíróságokat, továbbá bőven költenek saját pártjukra az állami költségvetésből, ppen ezért azonban az EBESZ részéről teljes körű delegáció figyeli majd a magyar választást, ami enyhén szólva is meglehetősen kivételes dolog. Orbán egyébként nem veszi félvállról az ellenzéki kihívást, ezért záporoznak az adókedvezmények és más szociális juttatások. Értékük meghaladja az 5 milliárd eurót. A politikus számíthat a határon túl élő magyarokra, mert épp elég kedvezményt adott nekik.
Az Európai Uniónak ugyanakkor fő a feje, miután Vera Jourová bizottság alelnök elismerte: fel van adva nekik a lecke, ha kiderül, hogy választás nem volt annyira tiszta, mint ahogy annak egy EU-tagállamban kellett volna lennie. A brüsszeli elitet persze részben felelősség terheli a mostani állapotokért, hiszen Szerbia kapcsán becsukja a szemét, mert nem nélkülözheti Vucsicsot a koszovói és a boszniai gondok rendezésénél. Sokáig igen elnéző volt Orbánnak szemben is a Fidesz néppárti tagsága miatt. És bár ugyan a párt már kivált az EPP-ből, esélyei jók az urnáknál.
Európa nem lehet büszke arra, hogy középső és keleti felén szilárdan ülnek nyeregben „erős emberek” és a kiút egyelőre nem látszik.
Szlovéniában belpolitikai vihart kavart az alig két hónap múlva esedékes választás előtt, hogy a jelek szerint egy Orbán-közeli céghez kerül az ország legnagyobb idegenforgalmi vállalatcsoportja. Az ellenzék felszólította Janez Jansa miniszterelnököt, hogy hiúsítsa meg az ügyletet, azaz az állam éljen elővásárlási jogával. A Sava tulajdonába egy egész hotellánc tartozik, az Alpoktól az Adriáig, illetve a bledi tóig.
Az ügy miatt a kormányfőre az a veszély leselkedik, hogy sok szavazó eltávolodik tőle, mint ahogy a lehetséges partnerek is, elsősorban azért, mert Szlovéniában általában nem túl népszerű a privatizálás. Ráadásul a közvélemény-kutatásokban vezető ellenzéki párt elnöke azt mondja, hogy az ilyen nagy jelentőségű adásvételeket teljesen átláthatóan kell intézni, nem pedig egy szomszédos ország miniszterelnökének a családján keresztül.
Merthogy a vevő, a Budapesten bejegyzett Prestige Tourism a hírek szerint összesen 38 millió eurót fizetne 43,2 százalékos üzletrészért. Csakhogy a tavaly alakult cég vezetője és kisebbségi tulajdonosa a nemzeti vejjel szokott üzletelni. A jelentés megjegyzi, hogy Orbánhoz közeli befektetők az egész Balkánon bevásárolnak, így már az övék egy szlovén tévétársaság, egy horvát futballlkub, valamint egy albán és egy montenegrói mobil szolgáltató.
A magyar és a szlovén kormányfő ma találkozik, hogy közös gazdaságfejlesztési tervekről tárgyaljon. Ljubljanában viszont az ellenzék egy hét múlva rendkívüli parlamenti ülésen akar megoldást kikényszeríteni a Saváról. Egyébként a gazdasági miniszter is azon a véleményen van, hogy nem szabadna átengedni a lehetőséget a magyar félnek, szakszervezetek pedig attól félnek, hogy az adásvétel nyomán sokakat elbocsátanának a több mint ezerfős munkatársi gárdából.
A Nyugat immár kétségtelennek tartja, hogy Vlagyimir Putyin elrendeli Ukrajna letámadását, ám az még kérdéses, hogy milyen formában: villámháború indul, amelynek célja az egész ország elfoglalása, vagy inkább egy kisebb betörésre kell felkészülni. Amerikai katonai és titkosszolgálati körök az előbbi tartják valószínűbbnek, ám az azt jelenti, hogy ekkora fegyveres viszály a nácik kapitulációja óta nem volt Európában. Nem kérdés, hogy a válasz igen széles körű szankció volna, beleértve a technológia exportjának leállítását.
Az orosz elnök ezzel szemben alighanem úgy kalkulál, hogy a világ fokozatosan bele fog nyugodni az orosz érdekszféra helyreállításába. Egyben keresi a repedéseket a másik tábornál, amely idáig egységesen áll vele szemben. Macron mindenesetre még az utolsó pillanatban is diplomáciai megoldással kísérletezik, vasárnap csaknem két órán át telefonált orosz partnerével. Ma pedig egy sor találkozó kezdődik, hogy szüntessék be a tüzet a Donyecki-medencében.
Ian Bremmer, az Eurázsia Csoport nevű washingtoni kockázatelemző intézet igazgatója viszont hajlik arra, hogy a Kreml nem kockáztat meg egy totális háborút, inkább csak a két kelet-ukrajnai szakadár köztársaságot akarja elismertetni.
Amerikai kormányzati illetékesek ugyanakkor azt latolgatják, mitévő legyen az Egyesült Államok, ha az oroszok az kis lépések taktikáját választják, beleértve, hogy megbénítják az ukrán áramhálózatot és kommunikációs rendszert. Vagy ha előbb félkatonai egységek törnek be és készítik elő az inváziót, amely az 56-os magyarországi, illetve a 68-os csehszlovákiai eseményeket idézi.
Az utóbbi napok eseményei azt támasztják alá, hogy az államfő nagyban játszik, és Kijev a cél. A támadást egy-két hétig tartó rakétatűz vezetné be a megrémítés céljából. Utána utcai harcok következnének, levadásznának mindenkit, aki támogatta a demokratikusan megválasztott ukrán kormányt. Előtte azonban megszakítanák az internetes összeköttetést a világgal, zavarnák a telefonbeszélgetéseket és lehetetlenné tennék a kapcsolattartást az ukrán hadsereg egységei között.
Az elején 10-50 ezer között lenne az áldozatok száma, a harcok hetekig eltarthatnak, utána egy szakértő szerint az ukránok gerillahadviselésre térhetnek át. De az sem kizárt, hogy a főváros elfoglalása és egy bábkormány kinevezése után, az oroszok visszavonulnak, mert el akarják kerülni a megszállást és az azt követő felkelést.
Záros határidőn belül kiderül, igaza volt-e Angela Merkelnek, amikor azt mondta 8 éve, a Krím elfoglalása után, hogy Putyin olyan vezető, aki XIX. századi módszereket alkalmaz a XXI. században, azaz elfogadhatónak tartja a háborút és a nacionalizmust egy olyan korszakban, amelyet elvileg a jog és a globalizáció határoz meg. Mindenesetre az amerikai és a brit vezetés arra figyelmeztet, hogy akkora fegyveres viszály készül, amekkorát a földrész 1945 óta nem látott. Így még Kijevet is megpróbálják elfoglalni.
A szkeptikusok ezzel szemben azt hajtogatják, hogy a hadműveletek Kelet-Ukrajnára korlátozódnak, mert szerintük az elnök politikai, gazdasági és lélektani nyomással az ukrán vezetés összeomlását kívánja elérni. Illetve, hogy a nyugat tegyen jelentős diplomáciai engedményeket. Ezzel együtt az egész ügy teljesen hihetetlennek tűnik számukra.
Nem hisznek a szemüknek azok sem, akik szerint a Kreml átfogó, véres inváziót indít. Azt mondják, hogy ugyanolyan brutális taktikára kell számítani, mint amelyet Csecsenföldön és Szíriában alkalmazott a Kreml. Azaz masszívan bevetné a tüzérséget és a légierőt. A halottak száma elérheti az 50 ezret egy hét alatt.
Hogy miként jutottunk el idáig? A rövid válasz az, hogy a Fehér Ház már karácsony előtt óta biztosra veszi a háborúskodást. Washington azóta igyekszik megértetni az oroszokkal, hogy hatalmas árat kell érte fizetniük, ezért inkább tegyenek le a tervről. De a jelek pont az ellenkező irányba mutatnak.
A hosszabb magyarázat az, hogy Putyin a 2007-es müncheni Biztonságpolitikai fórumon élesen kikelt a háború utáni rend ellen, majd megtámadta Grúziát, és először vette tűz alá Ukrajnát, amit azután a Krím megszerzése tetézett be. Ha most nem érdeklik a megtorló intézkedések, akkor annak az az oka, hogy azokban nincs számára semmi új. Ám ha elszánja magát az átfogó hadműveletekre, az azt mutatja, hogy a korábbinál jóval inkább hajlandó erőt alkalmazni, illetve konfrontálódni a Nyugattal.
De nagyon úgy néz ki, hogy elérkezettnek látja az időt és az orosz világ visszaállításával történelmi örökséget akar hátrahagyni. Ukrajna visszafoglalása ennek a része. És ha tényleg 19. századi logikával gondolkodik, akkor ebbe belefér, hogy igazolhatónak tartja a masszív véráldozatot. Ám sok elemző szerint alaposan téved, ha azt hiszi, hogy ma is lehetségesek Európában olyan háborúk, mint amilyeneket akkoriban vívtak.
