A szlovén kormány éppen a lendvai Orbán-Jansa találkozó napján jelentette be, hogy nem engedi át az ország legnagyobb idegenforgalmi csoportjának kisebbségi tulajdonrészét egy olyan magyar vállalkozónak, akit üzleti szálak fűznek Tiborcz Istvánhoz, a miniszterelnök vejéhez. A tervezett ügylet nagy felháborodást váltott ki Szlovéniában, tiltakoztak az ellenzéki pártok a szakszervezetek, de még a hatalmon lévő koalíció egyik pártja is elégedetlenségét fejezte ki.
A Sava-holding privatizálása politikai kérdés lett az alig két hónap múlva esedékes választás előtt és a jelek szerint Jansa tanácsosabbnak vélte meghátrálni. Ezért most majdnem 42 millió euróval feltőkésítik az állami vagyonkezelőt, így az élni tud elővásárlási jogával. Egy olyan hotelláncról van szó, amely az Adriától a bledi tóig terjed. A szlovén miniszterelnök egyébként az Orbánnal közösen tartott sajtótájékoztatón szóba hozta az ügyet: azt mondta, hogy hosszú távon stratégiai befektetőt akarnak találni.
Orbán Viktor könnyen ötödször is miniszterelnök lehet, hála a Fideszre szabott választási törvénynek, az irányított médiának és annak, hogy a párt lazán költhet kampánycélokra az állami kasszából. Mindenesetre a pálya annyira lejt, hogy az EBESZ több mint 200 megfigyelőt küld Magyarországra, de hát a szervezet szerint már a 2018-as választás sem volt tisztességes.
Pofon az ellenzéknek, hogy Magyarországon március 10-én az Országgyűlés köztársasági elnököt választ, és a kétharmad birtokában a kimenetel nem kétséges. Novák Katalin idáig a családpolitikával foglalkozott, Ez olyan terület, amivel a kormánypárt mozgósítani kíván az úgynevezett melegpropaganda ellen, Novák Katalin pedig az arcát adta ehhez a modellhez.
A hat ellenzéki párt azért érezheti arcul ütve magát, mert ha nyer, egy Orbán-hű államfővel kényszerül szembenézni. A Fidesz már jó ideje azt csinálja egyébként, hogy saját embereit ülteti az államapparátus, az alapítványok és más szervezetek kulcspozícióiba. Nem ritkán hosszú évekre, ráadásul kétharmaddal, így egy új esetleges új, ellenzéki hatalom le se tudná váltani őket.
Hogy Novák Katalin lett a kiszemelt, az ügyes, jelképes sakkhúzás a kormányfő részéről, mert Magyarországon nők nemigen vannak a közéletben. Az ellenzék egyébként Róna Pétert állítja csatasorba, de személye vitát gerjesztett, mert sokak szerint nem elég népszerű, így nem tud kellő lendületet adni a Fidesz-ellenes tábor választási hadjáratának.
Nagy kérdés, hogy vissza tud-e még táncolni az EU és Lengyelország a szakadék széléről a jogállami vitában, merthogy a lengyel igazságügy reformja már a szervezet jogrendjét, az unió identitását fenyegeti. Az Európai Bíróság múlt heti döntése nyomán jelentős nyomás nehezedik Ursula von der Leyenre, hogy lépjen fel keményen, ám ő, akárcsak korábbi politikai gyámja, Angela Merkel, inkább arra hajlik ösztönösen, hogy kompromisszumot kell találni. Igyekszik elkerülni a pusztító jogi és politikai harcot, amely egyesek szerint a lengyelek kilépésébe torkolhat.
Újabban vannak jelek, hogy Varsó igyekszik csitítani az ellentéteket, egyrészt mivel az orosz fenyegetés miatt különösen felértékelődött a kontinens egysége. De sokat számít az is, hogy az országnak a meglóduló energiaárak, illetve infláció miatt égetően szüksége van az újjáépítési alapból kilátásba helyezett 36 milliárd euróra. Az EU továbbra is tart attól, hogy a Jog és Igazságosságnak (PiS) – főként a keményvonalas igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro miatt – nem sikerül összehoznia a bírósági reformhoz szükséges többséget.
Az utóbbi években egyetlen tagállam sem vétett annyit közös uniós értékek ellen, mint Lengyelország, úgyhogy Didier Reynders igazságügyi biztos közölte is: nem enged a 48-ból, tehát hogy a alakítsa át az igazságszolgáltatást és tegyen eleget az Európai Bíróság határozatainak. Csak éppen idáig az Európai Bizottság meglehetősen békülékeny húrokat pengetett, akárcsak az előző német kancellár Orbánnal szemben. Egy brüsszeli illetékes még az is kétségbe vonja, hogy Ursula von der Leyen egyáltalán be akarja-e vetni a jogállami mechanizmust.
Ám a legutóbbi varsói javaslatok olvadást hoztak, noha nem orvosolják teljes mértékben az EU aggályait. Európai körökben azonban abban bíznak, hogy a lengyel fél engedni fog, mert nagyon kell neki a pénz. Sok diplomata abból indul ki, hogy az EU először Magyarország ellen élesíti be a szankciós rendszert, akár már a következő hónapban, merthogy az az egyszerűbb feladat, miután már jó ideje cirkulálnak a korrupciós vádak az Orbán-kabinet ellen.
A lengyeleknél viszont kérdéses, fennmarad-e a koalíció, ha az igazságügyi tárca vezetője keresztbe tesz a reformtervnek. Ezért egyáltalán nem biztos, hogy sikerül eltemetni az alapvető ellentéteket. Egy jól értesült forrás szerint a varsói kezdeményezés mögött inkább az van, hogy a varsói vezetés nagyon áhítozik a gazdasági helyreállítási alap pénzeire, és az ukrán helyzet most némi hátszelet ad nekik hozzá.
A vendégkommentár szerint Varsó és Brüsszel csatájában két gyenge szereplő csap össze és egyáltalán nem kizárt, hogy a dolog vége a Polexit lesz. A szerző, Reinhold Vetter publicista, aki hol Berlinben, hol Varsóban él, azzal indokolja véleményét, hogy egyrészt az EU mostanság válság üzemmódban működik. Nem tud mit kezdeni a magyar és a lengyel helyzettel, ugyanakkor nyugaton is megerősödött a nacionalizmus. Az EU mind inkább a margóra szorul a világpolitikában, az apparátus hatékonysága erős kívánnivalót hagy maga után, a támogatásokat sokszor elfecsérlik. A korrupció az egekig ér Bulgáriában, Romániában és Máltán, az Európai Bíróság ítéleteit semmibe veszik.
Alighanem jó ideig eltart a jogi folyamat, amíg az Európai Bizottság ténylegesen befagyasztja a lengyel vezetésnek szánt támogatást, így a varsói vezetésnek lesz ideje lavírozni. De radikális irányváltásra ne számítson senki a jogállamiság ügyében, igaz, egyelőre a kilépés sem időszerű. Az legfeljebb részletekben képzelhető el, a hátsó ajtón keresztül.
Merthogy az ország, minden agresszív retorika ellenére, egyelőre nem tud meglenni az EU nélkül, ebben rejlik a PiS gyengesége. Nem titok, hogy Jaroslaw Kaczynski szerint jelenlegi formájában kudarcra van ítélve a szervezet, de ő is tisztában van azzal, hogy a lengyelek 80 százaléka szükségesnek tartja a tagságot. És akkor még nem beszéltünk a pénzről, hiszen az EU legnagyobb kedvezményezettjéről van szó, amely nem tud meglenni az apanázs nélkül, nem volna képes finanszírozni a költséges szociális programokat, a gazdaság korszerűsítését, a hadsereg fejlesztését és a járvány leküzdését.
De ettől még a PiS úgy fogja beállítani a jövőre esedékes választás előtt, hogy keményen küzd az ország függetlenségéért.
A legtöbb uniós ország csatlakozna a bosznia-hercegovinai szerbek vezetője ellen elrendelt amerikai szankciókhoz, ám Magyarország, Horvátország és Szlovénia látványosan ellenzi a büntetést és alighanem meg is akadályozná azt. Egyébiránt Oroszország is támogatást ígért Milorad Dodiknak, aki a köztársaság felbontásán dolgozik.
Az EU külügyminiszterek az elmúlt két napban éppen arról tanácskoztak, miként lehetne megakadályozni a köztársaság szétszakadását, ami még sosem volt ennyire közel az 1992-95-ös háború óta. Az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője arról beszélt, hogy egyre erősödik a nacionalista-szeparatista retorika és már az ország egységét veszélyezteti, az osztrák diplomácia vezetője pedig azt hangsúlyozta, hogy amit a szerb kisebbség első embere művel az életveszélyes, abszolút elfogadhatatlan Európa számára. Alexander Schallenberg hozzátette, hogy Bosznia nem válhat külső hatalmak játékszerévé.
Az hogy Vlagyimir Putyin elismerte a két kelet-ukrajnai szakadár „népköztársaságot”, az véget vet a hidegháború utáni rendnek – állapítja meg a vezércikk. A vészharangot az orosz elnök kirohanása szólaltatta meg, a világ élőben nézhette végig, hogy kétségbe vonja nem csupán a független Ukrajna törvényes létezési jogát, hanem az egész európai biztonsági szerkezetet. Kijelentette, hogy mindkettő annak a korrupt Nyugat kreatúrája, amely egyfolytában ellenséges Oroszországgal szemben.
Nem csupán azt közölte, hogy szét akarja verni az intézményeket, amelyek 1945 után szavatolták a békét a földrészen, hanem nyilvánosságra hozta, milyen ideológiai alapon kíván háborút indítani, még ha hivatalosan nem is küldött hadüzenetet. De nem hagyott kétséget afelől, hogy neki nem számít az ukránok területi épsége. Ugyanakkor levadászással fenyegette meg mindazokat, akik 8 éve segítettek elűzni Kijevben a Moszkva-barát rezsimet.
Nem lehet tudni, tényleg elhiszi-e az Ukrajna ellen hangoztatott vad vádakat, mármint hogy az ország kiindulópont a NATO agressziója számára, de nem lehet teljesen kizárni. Viszont az ukrán állam az ENSZ része és még Oroszország is elfogadta 28 éve a budapesti memorandumot, amely szavatolta az ukránok biztonságát, miután azok lemondtak a nukleáris fegyverekről.
Teljesen alaptalan Putyin állítása, hogy történelmileg két rokonnépről van szó. Azért vetett szemet Ukrajnára, hogy megőrizze hatalmát, amit fenyegetne, ha egy ekkora szomszédállamban sikerülne a demokratikus kísérlet. Ugyanakkor idáig Biden eredményesen mozgósította a NATO-t. Ám sajnos ez sem volt elegendő, ezért nagyon valószínű a háború, és már nincs ok, hogy ne rendeljék el a szankciókat. Ez az első lépés a geopolitikai válságban, de aligha az utolsó.
Timothy Garton Ashnek fogalma sincs, meg lehet-e előzni az orosz-ukrán háborút, mert még abban sem lehetett biztos, hogy kommentárján nem lép-e túl az idő, mire az írás megjelenik. Úgy látja, hogy a Nyugat jelenleg egységesebb, mint bármikor a hidegháború óta, ám ezzel együtt hajszálon függ az ukránok jövője. Akkora fegyveres viszály törhet ki, amekkorát 1945 óta nem élt át a földrész. A neves oxfordi történész-elemző idézi Frank-Walter Steinmeier német államfőt, aki szerint Moszkva már Ukrajna nyakára tette a kötelet.
Ám a NATO ma már nem az, ami a hidegháború idején volt, és az újjáéledt Nyugat az oroszok nyugati határáig ér. Ha nem így volna, Észtországra ugyanaz várna, mint Ukrajnára, a teljes bizonytalanság. A hét végén tartott müncheni biztonságpolitikai konferencia legfőbb üzenete éppen az volt, hogy a katonai szövetség megvédi az utolsó talpalatnyi földet is a keleti tagoknál.
De a kulcskérdés az, Európa kész-e a végső eszközt bevetni a liberális rend fennmaradása érdekében, miközben orosz agresszió fenyeget, és mi lesz akkor, ha a következő amerikai elnök alatt az USA ismét eltávolodik az öreg kontinenstől. A németek nem adnak fegyvert az ukránoknak, viszont gazdaságilag mindenki másnál jobban segítik őket. De az törést okozhat a nyugaton, ha Berlin netán kitart az Északi Áramlat 2. mellett.
Ugyanakkor Oroszország előnyben van, mivel nem riad vissza az erő alkalmazásától. Vagy ahogy a lengyelek mondják: „Mi leülünk sakkozni, a másik ehhez képest azt játssza, hogy hátsón billent bennünket”. De a német kancellár azt hangsúlyozta, hogy nem lehet visszatérni az érdekszférát rendszeréhez. Ám ha Kijev nem kapja meg az EU-belépés ígéretét, akkor pontosan hátsó udvar lesz, miközben az utca felőli oldalon egy hírhedt gengszter lakik.
Lehet, hogy a 24. óra utolsó percében vagyunk, és nem látni, lehet-e bármit is tenni egy véres tragédia elhárítására a földrésznek azon a fertályán, amelynek már így is aránytalanul sok jutott a szenvedésekből.
Paul Lendvai úgy ítéli meg, hogy Vlagyimir Putyin hazardírozik, ám sokkal nagyobb a tét, mint Ukrajna: egész Európa jövője, vagyis mi magunk. A világ bénultan mered Moszkvára, nagyjából úgy, mint nyúl a kígyóra. Az elnök egy fura, hatalmas asztal mögé ültette francia kollégáját és a német kancellárt, akik kérték, hogy ne indítson támadást. Az egész nagyon emlékeztetett arra, amikor Daladier és Chamberlain 1938-ban Münchenben könyörgött Hitlernek, de megengedték neki, hogy megszállja a Szudéta-vidéket.
Fennáll a veszélye, hogy az állítólag szóba sem jövő támadás elhárítását a végén diplomáciai sikernek minősítik, hogy leplezzék a világpolitikai hatalmi játszmában adott súlyos engedményeket. Ebbe beleértendő nem csupán a Krím megszállásának elfogadása, valamint a Donyeck-medencében a két bábállam betagolása, hanem az is, hogy bizonyos közép- és kelet-európai államokat besorolnak az orosz befolyási övezetbe. Mint ahogy Belarusz már csak vazallus és katonai felvonulási terület a Kreml szemszögéből.
Moszkvában fején találták a szöget, amikor úgy fogalmaztak: a legnagyobb kockázat az, hogy senki sem tudja, mi jár Putyin fejében. Tényleg úgy van, hogy a háború azon múlik, az orosz elnök ragaszkodik-e követeléseihez, amelyeket a Nyugat elfogadhatatlannak nyilvánított.
Financial Times
Süddeutsche Zeitung
Süddeutsche Zeitung
