Magyarország is azok között az államok között volt, amelyek ellenezték az esti rendkívüli EU-csúcson, hogy az orosz bankokat rekesszék ki a nemzetközi fizetési rendszerből, a SWIFT-ből. Egyetértett vele Németország, Ausztria, Olaszország és Ciprus is. Valamennyien arra hivatkoztak, hogy nem kell ajtóstul rohanni a házba, jó lesz később is az intézkedés, ha további szankciókat kell hozni.
A német kancellár azt bizonygatta, hogy az intézkedés inkább az uniót érintené érzékenyen, és nem Oroszországot. Ezért most csak az előkészített csomagot léptessék életbe. Osztrák kollégája arra hivatkozott, hogy az oroszok egyrészt saját megoldást fejlesztettek ki, másrészt azonnal csatlakoznának a kínai rendszerhez.
A szlovén és a lengyel miniszterelnök ezzel szemben úgy foglalt állást, hogy a lehető legkeményebben oda kell vágni, ami magában foglalja a SWIFT-et is. Morawiecki megjegyezte: nem szabad megengedni, hogy a Kreml átlépjen még egy Rubicont. Brüsszeli körökben nem zárják ki, hogy később mégiscsak elrendelik ezt az intézkedést, mindenesetre a Bizottság és a Külügyi Szolgálat utasítást kapott, hogy azonnal dolgozzon ki egy újabb csomagot, amibe beleértendő, hogy befagyasszák az oligarchák nyugatra menekített vagyonait.
Ami most megszületett, az elsősorban az, hogy az orosz bankokat elvágják az európai pénzpiactól, ne kereskedjenek a papírjaikkal az EU-ban. Hasonló retorzió készül az orosz energiaágazat ellen is. A szállításban földre kényszerítheti az orosz repülőgépeket, hogy nem adnak több alkatrészt hozzájuk. Korlátozzák a legfejlettebb technológia adásvételét is. Emellett gátolnák a diplomaták és üzletemberek külföldi utazásait.
A Brüsszelben működő Európai Politikai Tanulmányok Központ kutatási igazgatója, Blockmans szerint Európában három csoportra lehet osztani az országokat a Moszkvához fűződő viszony alapján:
1. a harcosok: Lengyelország és a balti köztársaságok, amelyek kemény fellépést sürgetnek Oroszországgal szemben
2. a Kreml trójai falovai: Magyarország, Bulgária, Ciprus, Görögország. Valamennyien barátságosabban Putyinnal, gazdasági és pénzügyi okokból
3. a galambok, köztük Németország és Franciaország, amelyek továbbra is szeretnék, ha diplomáciai megoldás születne, de bekeményítettel, miután látták, hogy Putyin ad acta tette a Minszki megállapodást.
Vagyis nem Orbán az egyetlen, aki nincs oda az újabb szankciókért, viszont abban különleges, hogy illiberális államot épít és ehhez egyedül ő tekinti modellnek Oroszországot. Ideértve, hogy lecsap a szabad sajtóra, a civil társadalomra, és korlátozza a bírói függetlenséget. Blockmans azt mondja, a magyar miniszterelnök és klikkjének fő célja, hogy megszűnjön az EU nemzetek feletti jellege.
A jelentés hozzáteszi, hogy a magyar politikus jó ideje tüske az unió körme alatt, mert ismételten a Kremlhez fordult, hogy megmutassa: van a liberális demokráciának alternatívája. De gyakran bebizonyosodott esetében, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap, mert az eltelt 12 éven soha egyetlen szankciót nem torpedózott meg Moszkva ellen, bár időről időre kikelt ellenük.
Krekó Péter azt mondja, Orbán pontosan érzékeli, meddig mehet el az oroszok támogatásában és mindig visszafordul, amikor elérkezik a határra.
Politikailag Orbán, valamint szlovén és lengyel kollégája úgy hasonlít egymásra, mint egyik tojás a másikra, ám Oroszország ügyében nagyon is eltér az álláspontjuk. De oly mértékben, hogy Jansa és Morawiecki most közösen arra szólította fel az EU-t: javasolja a felvételt Ukrajnának, ha az 2030-ig teljesíti a feltételeket. Hasonló gesztust tartanak szükségesnek Grúzia, Moldávia és a Nyugat-Balkán államai esetében is.
Ugyanakkor közismert, hogy a magyar politikus mennyire közel áll Putyinhoz. A Miniszterelnöki Hivatal ugyanakkor nem válaszolt arra, vajon a kormányfőt megkérdezte-e a másik két szövetséges, és hogy mit válaszolt. De hát jönnek a választások és az ellenzék keményen sorozza a Fideszt az orosz kapcsolatért.
Ugyanakkor a cseh elnök, aki idáig szintén a Kreml szószólójának számított, szokatlan határozottsággal bélyegezte meg Oroszországot. A szlovákoknál a lakosság nagy része inkább oroszbarát, ezzel azonban ellentétben áll a liberális államfő és a konzervatív miniszterelnök egyértelműen transz-atlanti irányvonala.
Putyin sötét új fejezetet nyitott Európában, de az agressziót nem lehet megindokolni és teljes mértékben hamis állításokon alapul – mutat rá a vezércikk. Ami most Ukrajnában történik, az a 20. század legszörnyűbb pillanatait idézi. Viszont szó sincs arról, amit az elnök állított, hogy ti. felszabadító háború indult volna és nácitlanítani kell az ukrán politikát. A moszkvai propaganda 8 éven át házalt azzal, hogy az oroszbarát Janukovics elnök megbuktatása neonáci puccs volt, a Nyugat támogatásával. Az ukrán demokrácia nem tökéletes ugyan, de az orosszal ellentétben valódi.
Az is teljesen légből kapott, hogy a viszályt a Nyugat és a NATO provokálta. Nem tett semmit Ukrajna felvételéért, a belépést egyébként is Kijev kezdeményezte, miután nem kért az újabb szovjet uralomból. Az invázió tanúsítja, hogy jogos volt a félelem. Viszont a demokratikus közösségnek most erkölcsi kötelessége minden lehetséges módon segíteni a bajba jutott államnak, leszámítva a közvetlen katonai beavatkozást.
Maximálisan élnie kell a fő eszközzel, a gazdasági és pénzügyi szankciókkal. Itt már az a tét, hogy a lehető legnagyobb árat fizesse az akcióért és ne tudja finanszírozni az őrült kalandorságot. Ez persze visszaüthet, de a Nyugatnak ezt be kell vállalnia, ha fontosnak tartja szabadság és az értékek védelmét és ezt meg kell magyaráznia saját lakosságának.
Egyben ki kell tárnia karjait a menekülők előtt, noha azok sokkal többen lehetnek, mint amennyien 2015-ben jöttek. Ugyanakkor ajánlatos elgondolkodniuk azoknak az országoknak, amelyek hajlamosak Oroszország oldalára állni és segítenének neki elhárítani a megtorló lépések hatásait. De nem kizárt, hogy Putyin a végén a saját lábába lő és saját rendszerét rendíti meg.
A konzervatív újság vezércikke úgy értékeli, hogy Putyin miatt fejre állt a világ, nem sikerült elrettenteni, így a politikus rászánta magát a tekintélyuralmi hódításra. Majd meglátjuk, mit tud kezdeni az új helyzettel Európa és az USA, amely immár magához tért a hidegháború utáni béke és biztonság illúziójából. Először is el kell ismernie: óriási tévedés volt azt hinni, hogy a politikust meg lehet békíteni. Nem véletlen, hogy most azt hiszi: megéri vállalni a kockázatot, hogy Ukrajnát ismét a Nagy-Oroszországhoz csatolja. Azt gondolja, hogy azután is a kedvét keresik, ha Kijev elesik és ott bábkormány kerül hatalomra.
Most az az első és legfontosabb, hogy súlyos árat kell fizettetni Putyinnal a háborúért. Azaz segíteni kell a fegyveres ellenállást, illetve a felkelést, ha megszállás lesz a hadművelet vége. Ebbe beletartoznak harckocsi elhárító fegyverek, helikopterek és hajók, minden, ami szükséges az önvédelemhez. A hírközlési eszközök alapvetőek, hogy a világ lássa, mi történik.
Nagy hiba, hogy a SWIFT egyelőre kimaradt a szankciókból, az orosz bankokat ki kell zárni a nemzetközi pénzpiacokról. Meg kell szigorítani a high-tech részegysége kivitelét, az Északi Áramlat 2 használatba vételét végképp le kell venni a napirendről. Célba kell venni Putyint és a Kreml-beli maffiát is. Az elnök azt hiszi, hogy a lerohanás gyors győzelmet eredményez. Lefejezi az ukrán vezetést, lever minden ellenállást. Majd tűzszünetet hirdet a saját feltételei mellett, és a Nyugat megosztottságára alapozva igyekszik hatástalanítani a szankciókat.
Immár nem kétséges, hogy a Nagy-Oroszországot próbálja visszaállítani, továbbá bedöntené a NATO-t és a világon mindenütt nehézségeket okozna az Egyesült Államoknak. A Nyugat számára azonban az ellenfél nem Oroszország, hanem Putyin és a maffiája.
A világ visszatért oda, hogy a 1939 előtt tartott: nyomulnak az autokráciák, az erős lenyomja a gyengét. És ha Putyin berendezkedik Kijevben, bizonyosan fokozza a fenyegetést a környező NATO-országok ellen. Ezért meg kell erősíteni a keleti szárnyat. Főleg Európának ismét fegyverkeznie kell.
A jobboldali lap vezércikke szomorúan konstatálja, hogy az ukrán háborúval megismétlődik egy sor korábbi tragédia, miután bármennyire is nem akarta elhinni a világ, Putyin valóra váltotta fenyegetését, a saját bolond logikáját követve. A világ abban bízott, hogy idáig mégsem merészkedik, nem tapossa lábbal a nemzetközi szerződéseket, az elveket. Nem csinál ismét csatamezőt Európából.
De megtette. Ahogy Macron megfogalmazta: a háborút választotta. Teljesen hamis ürüggyel, sőt, őrült érvelés után, rárontott a szomszéd államra, amelynek az volt a bűne, hogy túl nyíltan mosolygott rá a Nyugatra és a demokratikus normákra. Mint Magyarország 56-ban, Csehszlovákia 68-ban. Így most a sokat szenvedett ukránok ismét Moszkva markában találják magukat.
Újból a múlt szellemei kísértenek, hiba volt azt hinni, hogy eljött a történelem vége, mert az ellenség egyáltalán nem tűnt el, sőt soha nem volt ennyire fenyegető. Immár újból két rendszer között zajlik a háború. Putyin, aki az orosz nagyság helyreállítójaként igyekszik bevonulni a történelembe, olyan biztonsági rendszert szorgalmaz, amely nem tűr meg más államokat az anyaország határán, mint vazallusrezsimeket, illetve csonka országokat.
De Moszkva arroganciája a nyugati gyengeségből táplálkozik. Az elnök azért vágott bele ebbe a kalandor akcióba, mert tudta, hogy a másik oldal nem képes benne megakadályozni. Az akarat is hiányzik hozzá. Ám mivel egyre erősödik a veszély, minden eddiginél sürgetőbb, hogy Franciaország, Európa és az Amerika szembeszálljon vele.
A háború megrázza a világot, amelynek reagálnia kell arra, hogy Putyin egy Quisling-kormányt akar uralomra juttatni Kijevben, de hírszerzési források szerint lecseréli az önkormányzatok vezetőit is. A lap fő külpolitikai szemleírója, Gideon Rachman szerint listák vannak arról, hogy kiket kell letartóztatni, illetve kivégezni. Szíria és Csecsenföld mutatja, hogy az ilyen katonai műveletek mennyire brutálisak. Ezért igen sok lesz az áldozatok – a civilek körében is. Viszont nem cél házról házra harcolni, ha nem muszáj, viszont az mindenképpen törekvés, hogy a Nyugat ne üsse bele az orrát a dolgokba.
A világ részéről a reakció a gazdasági szankciócsomag lehet, de a hatás alighanem kemény lesz. Ez azonban nem készteti jobb belátásra az elnököt. A háború ürügy lesz számára, hogy eltörölje odahaza a szabadság utolsó köreit is. Az ország átbillen teljes diktatúrába, így könnyebb lesz elfojtani a mostani kaland okozta elégedetlenséget.
A gazdasági szakítás ugyanakkor súlyos következményekkel jár Európa és az USA számára is. Megérzik a fogyasztók, főként a németeknél és az olaszoknál, ha Moszkva leállítja a gázszállításokat. Az egész Nyugatot utolérheti a visszaesés és az infláció. És vezetői sokkal inkább függnek a közvéleménytől, mint Putyin.
Ráadásul a viszály még tovább is terjedhet Ukrajnából. Pl. úgy hogy orosz vadászgépek lengyel légtérben üldöznek ukrán harci gépeket. Azon kívül az orosz támadások amerikai és európai polgárok életét követelhetik ukrán földön. De úgy néz ki, hogy egyelőre a Kremlnél vannak a jobb lapok.
Putyin szétveri a több évtizedes békerendszert Európában, nehéz idők jönnek most. De hát az orosz autokrata vezér valóra váltotta a fenyegetését. Az utolsó nagy háború kereken 30 éve volt a mi égtájunkon: az egykor Jugoszláviában. Az is elég rettenetesnek bizonyult, de a mostanihoz hasonló katonai művelet a 2. világháború során zajlott a kontinensen. Ez pedig nem sok jó ígér a világ számára.
Putyin szemében Ukrajnának nincs joga arra, hogy szuverén államként létezzen. Egycsapásra egyetlen kormány sem érezheti magát többé biztonságban a volt szovjet utódállamokban, illetve a korábbi „szocialista testvérállamok” között. A moszkvai retorika, illetve a hadjárat visszamenőleg igazolja, hogy a kelet-európaiak bemenekültek a NATO védőernyője alá.
A kőkemény szankciók azonban az EU-t is sújthatják. Az ukrajnai harcok óriási szenvedésekkel járnak és destabilizálhatják a szomszéd államokat.
A tisztára mosott pénzen keresztül lehetne megfogni Putyint – írja szokásos blogjában a Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman. Merthogy a szankciók rövidtávon nem sok vizet zavarnak, különösen, ha a Nyugat nem áll ki azok mellett teljes mellszélességgel. De ettől még súlyos lesz az ár, amit Moszkvának fizetnie kell. Nem kötnek több gáz- és olaszállítási szerződést, nemigen jönnek új befektetők, de hát ki állapodna meg hosszú távra egy autokrata vezetéssel, amely éppen most mutatta meg, mennyire megveti a jogállamot.
De ez csak hosszabb távon következik be. Ráadásul Európa sokkal több kereskedelmi szállal kötődik az oroszokhoz, mint Amerika. Így nagymértékben függ az orosz gáztól. Ezért most az fenyeget, hogy hiány lép fel, illetve az égbe szöknek az árak. Ám az EU aligha hozza meg ezt az áldozatot.
Jóval ígéretesebb a pénzügyi terület, hacsak nem zárják ki Oroszországot a SWIFT-ből. De akkor megint leállhatnak az orosz gázszállítások, vagyis megint ugyanott vagyunk, mint az előbb. Ám az elnök tyúkszemére lehet lépni, ha a Nyugat célba veszi a politikust hatalmon tartó oligarchák külföldi vagyonát. Bődületes pénzekről, az orosz GDP kb. 85 %-ról van szó. Ezek off-shore számlákon parkolnak, csak kérdés, el akarja-e a találni Európa és Amerika az oroszok Achilles-inát? Ez a három billió rubeles kérdés.
Ám nyugaton is sok befolyásos ember van, aki hasznot húz az orosz klepkokraták pénzeiből. Ezért előbb a fogadó országokban kell legyűrni a korrupciót.
Amerikában Akció a demokráciáért néven új civil szervezett jött létre a demokrácia védelmében, első feladatának azt tekinti, hogy Magyarországon fellépjen a jogállam védelmében. Olyan neves történészek, diplomaták és újságírók vállalnak szerepet benne, mint Kati Marton, Anne Applebaum, Timothy Garton Ash, Timothy Snyder, Francis Fukuyama, Eleni Kounalakis, Charles Gati, továbbá Wesley Clark tábornok, a NATO korábbi főparancsnoka.
A nonprofit szerveződés ellensúlyozni kívánja az autokraták és diktátorok összeesküvését, ami nagy rokonszenvre talált az amerikai konzervatívok soraiban, lásd Trumpot és Tucker Carlsont, akik követendő példának tekintik az orbáni illiberalizmust. A csapat közakadozásból kívánja fenntartani magát és együtt akar működni a civil társadalommal, független sajtóval és a diaszpóra képviselőivel.
Az ügyvezető Korányi Dávid, aki a Gyurcsány-kormány nemzetbiztonsági tanácsadója volt. Szerinte Orbán a tolvaj autokraták iskolapéldája. De itt nem csupán Magyarországról van szó. Rendszer szintű kockázatot jelent, hogy más országok utánozzák a nacionalista-populista magyar modellt a demokrácia aláásására. Ezért az egész világra kihat a választások eredménye. A szervezet közleménye rámutat: ha Magyarország elesik, az meghatározza, hogy merre megy tovább Európa és az Egyesült Államok.
A német közszolgálati tévé híradója szerint nem jó hír a magyar ellenzék számára, hogy a két tábor fej-fej mellett áll a választás előtt, mert a pálya erősen a Fidesz javára lejt. Így a 6 pártnak legalább 5 százalékkal kellene nyernie, hogy kiüsse a nyeregből Orbánt, aki a saját érdekében átírta a választási jogot, illetve a szavazókörzetek határait. Azon felül a cimborái kezében van a sajtó java, akárcsak a legtöbb köztéri hirdetési felület.
Az ellenzéki szövetség soraiban mégis „most, vagy soha!” hangulat uralkodik. Márki-Zay Péter azt mondja, hogy a hatalmas korrupció láttán egy tisztességes, keresztény konzervatív tiszta lelkiismerettel nem szavazhat a kormánypártra.
Brenner Kolomán a Jobbiktól elismeri: nagy hiba volt korábban az ellenzék részéről, hogy nem fogott össze. De ezért ígéretes most a közös jelölt, aki civil, nincs tapasztalata a pártpolitikában, bár ennek azért vannak hátulütői is. A Parlament alelnöke szerint MZP akaratos, de rokonszenes és karizmatikus.
Ugyanakkor látható, hogy a hatalom nehezen tud bármit is kezdeni a kihívóval. Az idegesség magyarázata: a Fidesz nincs hozzászokva, hogy az ellenfél a nyakában lihegjen.
