A szívtelenség orbáni íve - a betiltott lelkésztől a lelkész betiltásáig

Az ív, ahogy Orbánban elapadt a liberális értékek bárminemű tisztelete, egyezik azzal, ahogy Iványi Gábor iránti érzései változtak. A betiltott lelkészt kedvelte meg nagyon, hogy aztán nagy kedvvel betiltsa, államhatalmat megszégyenítően nyúlva szégyentelen eszközökhöz. Iványi Gábor, Balog Zoltán és Orbán Viktor: hármójuk kapcsolati dinamikájában mutatkozik meg az események láncolata, amely a MET-irodák NAV-kommandós lerohanásáig vezetett.

Kitagadásra kitüntetés

Iványi Gábor nem a rendszerváltáskor kezdte lelkipásztori munkáját, sem a szegények megsegítését. A 70-es évek végén Solt Ottilia szellemi vezetésével megalapították a Szegényeket Támogató Alapot (SZETA), melyet a rendőrség a demokratikus ellenzék legfontosabb mozgalmaként folyamatosan gyötört. Néhány lelkésztársával együtt szót emelt az akkori Állami Egyházügyi Hivatal beavatkozásaival szemben, retorzióként egyházuk kitagadta őket. Így alakult meg 1981-ben a Magyar Evangéliumi Testvérközösség mint protestáns egyház. Az állam folyamatosan vegzálta; bíróság elé citálta, rendőrileg zaklatta, kilakoltatta, elvette a templomát, börtönre ítélte. Éveken át lelakatolt, majd ledózerolt istentiszteleti hely előtt prédikált az utcán.

Közben 1988-ban megalakult a Fidesz; a fiatal (liberális) Orbán egyik példaképe éppen Iványi volt. Becsülte őt megvesztegethetetlenségéért, tiszta elvhűségéért. Nem egy református lelkészt látott legméltóbbnak arra, hogy 1989-ben született első gyermekét, Ráhelt megkeresztelje, hanem a metodista (gyökerű) Iványit. Orbán nem egyházat választott, hanem személyt. És 1990-91 táján – az első szabadon választott parlamentben – ott ült képviselőként Iványi és Orbán is. Míg az akkori Fidesz a parlamentben durva antiklerikális megnyilatkozásokat is megengedett magának („Csuhások, térdre!”), második gyermeke, Gáspár megkeresztelésére 1992-ben Orbán ismét Iványit kérte meg. Talán még az is pozitívumnak számíthatott a szemében, hogy Iványi a liberális SZDSZ-t képviselte a parlamentben, amelynek az akkori Fidesz még „kistestvére” volt.

Ebben az időszakban Iványi és Balog Zoltán, ha nem is barátok, de jó ismerősök. Mindketten protestáns lelkészek; tagjai az Egyház és Világ folyóirat (1990-1996) alkotóközösségének és a Vályi Nagy Ervin református teológus körül kialakult szellemi műhelynek. Iványi, mint a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora meg is hívta egy félévre Balogot tanítani, újszövetségi exegézist adott elő. 2002-ben pedig a köztársasági elnök hivatalának főosztályvezetőjeként Balog hívta fel Mádl Ferenc figyelmét az Oltalom Karitatív Egyesület és a MET kiemelkedő szociális tevékenységére. Kaptak is 2003-ban kitüntetést, s az ünnepélyes eseményen Balog is együtt örült a kitüntetettekkel.

Ahogy Orbán nagyra tartotta Iványit, úgy Balog is Orbánt. Már az Antall-kormány idején a Fidesz parlamenti frakciójában dolgozott szakértőként, majd az első Orbán-kormány idején főtanácsadója volt. 2003-tól az akkor ellenzékbe szorult Orbánnak is segített; ő volt másfél évtizedig a Fidesz patinás háttér-szervezete, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója, majd elnöke.

Fordított pálfordulás

2010 után radikálisan megváltozott hármójuk kapcsolata, s ebben Orbán „fordított pálfordulása” volt a meghatározó. Orbán, aki két évtizeden keresztül Iványi tisztelője volt, kifejezetten ellenséges lett vele szemben. Mi lehet a hátterében a radikális attitűd-változásnak? A válasz egyszerű: Iványinak ugyanaz a tiszta elvhűsége, amiért annak idején Orbán nagyra becsülte. 2010 után azonban, amikor Orbán elkezdte kiépíteni az illiberális NER-t, rájött, hogy Iványi ebben potenciális kritikusa, gátja lehet. S ha igaz, hogy egyszer beszélgetett is erről Iványival, akkor bizonyára az is igaz, hogy Iványi – önmagához híven – azzal búcsúzott, hogy ő Isten szolgája, s semmiféle világi hatalommal nem szövetkezhet.

Orbán nem tudta feldolgozni sem akkor, sem azóta, hogy az az ember, akit sokáig példaképének tekintett, akit olyan nagyra becsült, hogy két gyermeke keresztelését is rá bízta, most keményen elmarasztalja őt, visszautasítja a vele való szövetség-kötést, s nyilván tükröt fog elé tartani, hogy meglássa benne gyarlóságait. Ezt a helyzetet nevezi a pszichológia kognitív disszonanciának. Amikor egy ember önmagával kerül feloldhatatlan ellentmondásba, mert ma az ellenkezőjét gondolja annak, amit tegnap halálosan komolyan vett. Ezt a frusztrációt muszáj feloldani. Így van – szerintem – 2010 óta Orbán Iványival. Egyrészt el szeretné tüntetni az életéből, másrészt erőnek erejével hibát keres és tulajdonít neki, hogy ezzel utólag érvénytelenné tegye hajdani pozitív véleményét. Iványival kapcsolatban Orbán beszűkült; egyetlen gondolata van róla: hogy ne legyen. Nem racionálisan ellenséges vele szemben, hanem mély-lélektanilag.

Egy szempontból mégis van ráció Iványival szembeni harcában. Ez pedig az akadálytalan uralkodásra való törekvés. Az a szándék, amely mindent a központi akarat alá szeretne rendelni: az intézményeket, a civileket, és erősen tőle függő kedvezményekkel – nagy pénzekkel – „megszelídíti” a nagy egyházakat is. Cserébe nem illik és nem is célszerű ellenkezni, szóvá tenni a hibákat. A MET-ről azonban világosan tudja, hogy nem fog részt venni ebben az össz-társadalmi hamisságban. Az új egyházügyi törvény (lásd keretes írásunkat) ezért kettős célt szolgált: hogy az egyházak általában lojálisak legyenek a kormányhoz, és hogy Iványiék számára ne maradjon hely.

Balog, a farizeus

Balog épp 2012 májusában lett az EMMI minisztere, amikor az új egyházügyi törvény felszította az indulatokat. Nehezen lehetett lenyelni a békát, hogy politikusok döntenek arról, ki lehessen egyház. Külön rejtély volt, hogy utólag ki miért kapta, vagy nem kapta meg az egyházi címet. Nem inherens tartalmi, hanem külsődleges – lobbi, vagy politikai – szempontok alapján születtek döntések. A helyzet abszurditása érthetően nemzetközi hullámokat is keltett.

Balog élettörténetében kritikus pont lehetett, hogy – lelkész voltából következően – vajon kiáll-e kárvallott pap-testvérei mellett. Ha nem is a törvény megváltoztatásának követelésével, de ahhoz lehetett volna szava, ki kapja meg az egyház címet. Balogban győzött az Orbán-hűség. Nem vette védelmébe a MET-et sem. Viszont átvette Orbántól a kognitív disszonancia feldolgozásmódját. Szomorú dokumentuma 2012-es Heti Válasz interjú, „Nem nyugszunk bele” címmel, amelyet miniszteri honlapjára is föltett, jelezvén, hogy fontosnak tartja.

Ebben ezt mondja Iványiról: „Ízléstelennek tartom, ha valaki végigturnézza a médiát azzal, hogy ő keresztelte a kormányfő gyerekeit. Milyen lelki vezető az, aki a rábízott hívők lelki életéről nyilatkozik? Én sosem tennék ilyet, mert komolyan veszem a lelkészi hivatást.” Szörnyű mondatok. Azért szörnyűek, mert kiérezhető belőlük a cél, hogy mindenáron rosszat kell mondani Iványiról. „Végigturnézza a médiát”: Ismerve Iványi személyiségét, ez rosszhiszemű fogalmazás. Iványitól ez abszolút idegen. „Én sosem tennék ilyet, mert komolyan veszem a lelkészi hivatást”. A mondat rejtett üzenete az, hogy „Ő nem veszi komolyan a lelkészi hivatását”. Végsőkig igaztalan mondat azzal az Iványival kapcsolatban, aki a Kádár-rendszer börtönkapujában is a híveiért imádkozott. Balognak a nyilatkozattal egyetlen célja volt: mindegy, milyen áron, csak rosszat mondani Iványiról. A magasan kulturált, okos lelkipásztor – Orbánhoz való kötődése, tisztelete hatására – a miniszterelnök mellé állt még ebben a súlyos (és keresztényietlen) igazságtalanságban is.

Cinikus kelepcék

2014 nyarán a parlament igazságügyi bizottsága a MET egyházként való elismerésének kérvényével kapcsolatban – rafinált módon – látszólag a parlamentre bízta a döntést. Előterjesztett egy „elutasító” válasz-javaslatot, párhuzamosan egy „elfogadót” is, amelyhez hozzáfűzte, hogy azt a bizottság nem támogatja. A parlament nem élt a választás lehetőségével; helyette a kérdést évekig nem tűzte napirendre. Az Alkotmánybíróság többször is figyelmeztette őket, miszerint ez súlyos alkotmányos mulasztás, de tovább halogattak. Minthogy nem született döntés, nincs mi ellen jogorvoslatot kérni. Az évek azonban telnek.

A MET több kárvallott kis egyházzal együtt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. A strasbourgi döntés megállapította: az egyházügyi törvény sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének vallásszabadságra, valamint a gyülekezés és egyesülés szabadságára vonatkozó cikkelyét; továbbá kimondta, hogy nevezett egyházaknak kártérítés jár.

A kormány fellebbezését az EJEB 2014 szeptemberében elutasította, így jogerőre emelkedett az ítélet: 3 millió euró (nagyjából 1 milliárd Forint) kártérítéssel tartoztak a MET-nek. De nem siettek fizetni, még 2015-ben is újabb haladékot kértek. Csak 2017 tavaszára jutottunk oda, hogy Iványi ezt mondhatta: „örülünk annak, hogy a három éve elkezdett strasbourgi eljárás véget ért és a mai ítélet értelmében várhatóan idén év végéig a magyar állam átutalja a MET-nek a megítélt összeget”. A MET-nek azonban további hazai perekre volt szüksége ahhoz, hogy egyáltalán megkezdjék a pénz átutalását. Végül valóban kaptak 1 milliárdos nagyságrendű kártérítést.

A kormány a strasbourgi döntést „cselesen” úgy értelmezte, mintha az csak a visszamenőleges kártérítés fizetésére kötelezte volna őket, az egyházi státusz rendezésére nem. S így 2017 óta nem fizet a MET-nek kártérítést, pedig amiért azt az EJEB megítélte, továbbra is fennállt. Tudatában voltak annak is, hogy az egyházügyi törvény a MET ügyétől eltekintve sem felel meg az EU jogrendjének. 2019-ben változtattak is rajta, kikerült belőle az a pont, ami európai botránykő volt, hogy pártkatonák döntenek az egyházzá válás kérdésében. Azóta a Fővárosi Törvényszék jegyzi be az egyházakat. Öt év kellett ahhoz, hogy a Fidesz-dominált parlament végre kijavítsa azt, amit elsősorban nehezményezett az EJEB.

Nehogy azt higgyük, hogy ezzel megoldódott a MET (és a többi „vesztes” egyház) ügye. A módosított törvény máshogy oldja meg, hogy továbbra se lehessenek egyház. A 2019-es átdolgozás szerint három egyházi szint van: nyilvántartásba vett, bejegyzett és bevett egyház. A legalsó szint elérésének egyik útja, hogy a megelőző 3 év átlagában legalább ezer magánszemély ajánlja fel nekik befizetett személyi jövedelemadója 1 százalékát. Minthogy a MET-nek ekkor már évek óta nem volt technikai száma, ha akarta volna sem tudta volna senki nekik adni az 1%-ot. A másik út elvben nem gátolja meg, hogy Iványi Testvérközösségét egyházként bejegyezzék. De kritériumként nyilatkozatra kötelezi, hogy „az államháztartás alrendszereiből, európai uniós forrásokból vagy nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott programokból, pályázati úton vagy pályázati rendszeren kívül, egyedi döntés alapján támogatást a kérelem benyújtását követően nem vesz igénybe”. Ez cinikus kelepce, sőt gonosz övön aluli ütés. Ha a jövőben sem magyar, sem EU-s és más országokból származó pénzt nem fogad el a MET, miből működteti szegény vagy egyenesen nyomorgó honfitársainkat segítő szolgáltatásait és iskoláit? Csodálkozom, hogy ezért még senki sem perelte be Magyarországot az EJEB-nél.

Pikírt reakciók

Hatalmas összegek azok a költségvetési pénzek, amelyeket szociális tevékenységeikért cserébe más egyházak megkapnak, de a MET nem. Amikor ezt Iványiék szóvá tették, a kormány képviselőjének válasza az volt, hogy „pereljetek újra, s ha a bíróság megint megítéli, majd fizetünk”. Azért is mérhetetlenül cinikus ez, mert ők is jól tudják, hogy a strasbourgi EJEB-hez csak akkor fordulhat, ha már az összes hazai fórumot megjárta, s mindegyik elutasította, ez pedig évekbe telhet. Miből fizessék addig a peremre került, szerencsétlen sorsú emberekkel foglalkozó munkatársaikat? Miből működtessék addig az utcára került családok kicsi gyermekeit befogadó óvodájukat? A halmozottan hátrányos helyzetű diákok számára fenntartott iskoláik közüzemi számláit? Vagy hagyják a gyerekeket a pedagógusokkal együtt az út szélén?

2021 elején történt egy váratlan, pozitív változás. A NAV meglepetés-szerűen közölte, hogy a MET-nek ad technikai számot, a jövőben már tudja fogadni az 1%-okat. Ez jó, de egyrészt jogi abszurdum, hiszen így egy „nem-egyház” is kaphat „egyházi 1%-ot”, másrészt csak félmegoldás, hiszen ettől még évente kb. 2 milliárdnyi olyan támogatástól továbbra is elesnek, amelyet az egyházak szociális jellegű állami feladatok átvállalásáért kapnak. Mostanra már 12 milliárd Ft körüli az a pénz, amivel az állam tartozik a MET-nek. Iványiék ezért – a hívek és támogatók millió órányi ingyen végzett önkéntes munkája ellenére – évek óta az ellehetetlenülés határán vannak.

Razzia, hallgatás

Február 21-én a NAV egyenruhás kommandója megszállta az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai székházát. Költségvetési csalás után nyomoznak, mert a MET évek óta nem fizet be adót, amely már összesen nagyjából 3 milliárdos hiány. Ezt Iványiék nem is tagadják. Csak makacsul azt mondják, hogy ha az állam megadja nekik a 12 milliárd tartozást, azonnal befizetik a 3 milliárd elmaradást.

A folytatás kiszámíthatatlan. Akár még Iványi börtönbüntetése is lehet a vége. Formális – de torz – jogi igazság alapján súlyos büntetést kaphat az az ember, vele együtt munkatársai és gyülekezetének tagjai, akik évtizedek óta a krisztusi szeretet jegyében segítik, szolgálják a gyengéket és elesetteket.

Az pedig döbbenetes, hogy a magyarországi egyházaknak egy szava sincs keresztény testvéregyházuk védelmében. Letté hagyják azt a tényt, hogy – a MET rossz törvények szerint történő, igazságtalan meghurcolásának tükrében – ők lényegében tíz éve igazságtalan előnyöket élveznek. Egyedül a Magyarországi Zsidó Hitközségek jelezte a szolidaritását Iványi Gáborral.