Az európaiak jelentős hányada már év elején, az ukrajnai háborút megelőző hetekben is Oroszországot tartotta a legégetőbb fenyegetésnek, és a többség már ekkor is úgy vélte, hogy el kell mélyíteni az európai uniós biztonsági együttműködést - állapította meg a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) pán-európai kutatóintézet friss tanulmánya, melyet hazánkban a Népszava ismertethet először. A szerzők, Susi Dennison és Tara Varma - az ECFR vezető politikai elemzői - egy január közepe és február eleje között, az Európai Unió 12 tagállamában készült reprezentatív felmérésre alapozzák állításaikat.
A közvélemény-kutatásban arra kérték a résztvevőket, hogy 11 opció közül válasszák ki az első és második legnagyobb fenyegetést, amellyel jelenleg Európának szembe kell néznie. Akkor 23 százalék tekintett kiemelkedő veszélyforrásként Oroszországra, 14 százaléka sorolta az első, további 9 százalék a második helyre. Összességében azonban még mindig többen féltek a klímaváltozástól, a koronavírustól, a migrációtól, a gazdasági válságtól, sőt hazánkban még a lakosság elöregedéstől és az iszlám radikalizmustól is.
Az Ukrajna elfoglalásra indított orosz invázió azóta új helyzetet teremtett, Oroszország megítélése drasztikusan romlott Európában és a közbeszédben is nagyobb súllyal jelenik meg az orosz fenyegetettség. Nem túlzás azt mondani, hogy a háború történelmi léptékű változást hozott a közhangulatban, az uniós tagállamok fegyverekhez és a közös védelmi együttműködéshez való viszonyulásában (lásd erről keretes írásunkat). Az európai hadsereg felállítását évek óta szorgalmazó Emmanuel Macron francia elnök a csütörtökre és péntekre uniós csúcstalálkozót hívott össze Versailles-ba, melyen az európai védelempolitika átalakítása lesz napirenden. Ez eleve a francia soros elnökség egyik fontos programpontja volt, az orosz agresszió mindössze lendületet adott a megvalósításához. Az ECFR tanulmánya azonban arra a következtetésre jut, hogy az európai közvélemény már a háború előtt is igényelte a biztonsági együttműködés szorosabbra fűzését.
A felmérésben 12 vizsgált tagállam átlagában mindössze az uniós állampolgárok 23 százaléka hitte azt, hogy hazája önállóan képes megvédeni a határait (a magyaroknál ez 38 százalék volt), miközben 46 százaléka (hazánkban 50 százalék) úgy vélte, hogy szüksége van az EU segítségére, további 18 százalék (Magyarországon 6 százalék) azon az állásponton volt, hogy a kihívás egyaránt túlmutat a saját országa és az unió képességein, a fennmaradó 13 százalék (nálunk 6 százalék) nem tudott választ adni a kérdésre. Azok az európaiak, akik fenyegetésként tekintenek Oroszországra hajlamosabbak azt gondolni, hogy a nemzetállamok az Európai Unióval karöltve biztosíthatják a határvédelmet.
A közös védelem politikával szorosan összefügg az európai-szintű “stratégiai szuverenitás” jelszava, miszerint az EU-nak egy önjáró, az Egyesült Államokkal és Kínával azonos súlycsoportban lévő geopolitikai szereplővé kellene válnia. A Macron által is felkarolt elképzelésnek Donald Trump 2016-os amerikai elnökké választása és négyéves kormányzása ágyazott meg a brüsszeli berkekben. Habár azóta a transzatlanti kapcsolatok irányába mélyen elkötelezett Joe Biden váltotta Trumpot, a kérdés napirenden maradt, melyben szerepet játszott az Egyesült Államok kaotikusra sikeredett afganisztáni kivonulása és a francia tengeralattjáró üzletet keresztül vágó amerikai-brit-ausztrál védelmi szövetség (AUKUS) létrejötte. Az ECFR felmérése azt mutatja, hogy a 12 vizsgált országban relatív többség, 29 százalék pozitívan ítéli meg az európai önállósodást és csupán 20 százalék tekint arra negatívan. A magyarok még ennél is kiemelkedőbb, 39:15 arányban támogatják az elgondolást.
Az európaiak nagyobbrészt bíznak Franciaország vezetői képességében, ha az európai szuverenitás kiépítéséről vagy a biztonsági és védelmi kérdésekről van szó. A tanulmány szerzői hangsúlyozzák a körülmények kedveznek annak, hogy Párizs nagyobb szerepet játsszon az EU jövőjének meghatározásában - éppen ezért az egész Unió számára óriási tétje van az április francia elnökválasztásoknak.
