Beregsurány;menekült;orvosi ellátás;Ukrajna;

2022-03-14 06:00:00

„Nézzen körül, kinek nincs itt szüksége orvosra?”

Beregsurányban egy alapítvány orvoscsapata látja el a háborús menekülteket. Helyszíni riportunk.

Alufóliában csomagolt szendvicset szorongatva a kezében várja az orvost egy asszony Beregsurányban. Egyetlen vagyona a mellette lévő hátizsák. A szendvicset nem bontja ki, csak nézi, forgatja, közben rámosolyog a Máltai Szeretetszolgálat munkatársára, aki épp most ér vissza hozzá egy forró teával. A nő félig angolul, félig ukránul annyit mond: ti jó emberek vagytok.

Tegnap óta lázas, gyenge. A panasza miatt kísérték ide a beregsurányi-menekült fogadó állomás önkéntesei az orvosi ügyeletre. Itt a MedSpot, Orvosi segítség ahol kell Alapítvány orvoscsapata egy kölcsönkapott szűrőbuszban ad 24 órás szolgálatot. Csütörtök reggel tízkor az addig rendelő fiatal orvosnőt váltotta három orvos. Közülük egy aneszteziológus, kettő pszichoterapeuta, de az utóbbiaknak van tapasztalatuk a sürgősségi ellátásban is. Egyikük Spányik András rögtön szolgálatba is áll, behívja az asszonyt a buszba. A tolmács még nem ért ide, lapunk fotóriportere viszont beszél oroszul, így egy elhúzott függöny mögül ő fordít. Kiderül az asszony 71 éves, nincs krónikus betegsége, tartósan nem szed gyógyszert, nincs emésztőszervi, de légúti panasza sem. Az orvos hallgatja a szívét, a tüdejét, nem hall semmi kórosat, a vérnyomása, véroxigén-szintje rendben. A lázra egyelőre nem találja magyarázatot. Az asszony meg egyre csak azt ismételgeti: jól van, csak egy napja lázas és gyenge.

A Covid-teszt előtt az orvos megkéri kollégánkat, magyarázza el az asszonynak, hogy most egy pálcikával az orrába fog nyúlni, és ez kellemetlen lesz. Valóban rossz lehetett, mert az asszony, most először fölszisszen, nyúl az orvos pálcikás keze felé, de aztán félúton meg is állítja az ösztönös védekező mozdulatát. Igazán akkor esik kétségbe, amikor kiderül: a teszt pozitív, az asszony Covid-fertőzött. Eddig nem kapott oltást, mint mondta: azért mert nem bízik az oltóanyagban, a lánya, akivel együtt érkezett ide, sebész orvos, ő sem oltott, de ő majd vigyáz rá, muszáj együtt tovább menniük. Spányik doktor arra kéri az alkalmi tolmácsként fordító fotóriporterünket, magyarázza el, hogy nem mehet sehová, mentőt fog hívni, hogy egy Covid-kórházba vigyék. S amíg nem válik vírusmentessé, valószínűleg ott is kell maradnia. Az asszony szerint ez lehetetlen, mert ő meg a lánya öt gyerekkel utaznak. Eddig sem volt könnyű, a végső úti céljuk London, ott várják őket a rokonok. Nem szakadhatnak el egymástól.

Amíg Spányik András a mentőügyelettel beszél, kiderül: több napja vannak úton, Harkovban éltek egy 16 emeletes épületben. Amikor az oroszok elkezdtek bombázni, azzal a hátizsáknyi holmival, amit most is az ölében szorongat, ment le a pincébe. Nyolc napig bujkáltak, figyelték a hangokat, azt lesték, mikor mehetnek vissza a lakásba. Aztán amikor a ház ötödik emeletét találat érte, eldőlt a sorsuk. Hátizsákján kívül nem maradt semmije. A lánya döntött: vonatra szálltak a gyerekekkel, a hat személyes kupéban 11-en utaztak több mint 36 órát Záhonyig. Míg mesél többször is odapillant a tesztre. Vonásai egyre keményebbek, a körülötte állók is érzik, hogy nem nagyon tudják megállítani.

Nem, az nem lehet, hogy kórházba küldjenek, elszakítsanak a lányamtól, unokáimtól – motyogja maga elé. Közben az orvos megkéri Garas Péter kollégáját, hogy végezze el a Covid-tesztet a család többi tagján is. Garas doktor gyermek pszichiáter, van tapasztalata sürgősségi ellátásban, tesztelésben és gyermekek megnyugtatásában is. Ez viszont most neki sem sikerül. A két kamasz és a három kicsi is nyugtalan, s ahogy előkerül a mintavevő pálca a kisebbek ordítanak. Sírva, kapaszkodnak anyjukba. A legnagyobb baj az, hogy az anya a gyerekekkel éppen elhelyezkedett a beregsurányi iskola tornatermében, ahol rajtuk kívül már sok-sok sorstársuk van. A máltai piros kabátos önkéntes segítők onnan próbálják minél gyorsabban kihozni a családot. Kerítenek egy üres konténert, amiben együtt és csak magukba lehetnek. Kapnak enni, és innivalót, pelenkát, bébitápszert hoznak a kicsiknek. Próbálják megértetni, hogy lehetőleg ne játszanak a tábor területén másokkal, és ha kilépnek a konténerből maszkot kell viselniük. Garas Péter a szűréssel még három fertőzöttet talál, valamennyien gyerekek, köztük a legkisebb is, a hat hónapos csecsemő is koronavírusos. Közben megjön a mentő. Ők is megvizsgálják az asszonyt, aki továbbra is tiltakozik a kórházba szállítás ellen. De a lánya sem engedi, hogy a gyerekeit elvigyék mellőle. A mentők végül áthidaló megoldásként elfogadják, hogy a máltai szeretetszolgálat önkéntesei keresnek a családnak egy olyan átmeneti szállást, ahol elkülönítve, de mégis együtt maradhatnak. Ennek az a feltétele, hogy egy orvos kísérje figyelemmel a fertőzöttek állapotát, s ha a tünetek súlyosbodnának, kórházba kell menniük. A nap végére a máltai szeretetszolgálat önkéntesei végül találnak a járványügyi előírásoknak is megfelelő szállást a családnak, igaz, innen több mint félszáz kilométerre a dombrádi kempingben.

A következő páciens egy autista fiú. Ő Zsitomirból érkezett édesanyjával. A fiatal nő szerint 14 éves fia kitűnő tanuló, magas intelligencia-szintű autista, a bombák, az állandó harci zaj viszont erősen rontott az állapotán, sűrűsödtek a rohamai, kezelhetetlenné vált a helyzet, egyetlen döntés jöhetett csak szóba, hogy nekivágnak az útnak. Ők Horvátországba tartanak egy ismerős felajánlott számukra munkát, lakhatási lehetőséget. Viszont naponta kell adagolnia fiának a gyógyszerét. Spányik doktor receptet ír, és próbálja telefon megtudni, hogy a környéken melyik gyógyszertár tartja a készítményt. Mire az autista fiú gyógyszerbeszerzése sínre kerül, egy 84 éves asszony érkezik a lányával, aki New Yorkból jött el idáig, hogy a határon átvegye anyját sógornőjétől. Az idős nő, aki annak idején mint odavezényelt egészségügyis Csernobilt is megjárta, nagyon rossz állapotban van. Pulzusa percenként 40, bőrén is jól láthatóak a kiszáradás jelei. Néhány nappal ezelőtt egy tüzérségi támadásban közvetlenül a háza közelében csapódott bomba, ettől leesett az ágyról és agyrázkódást szenvedett. Így utaztatták rokonai több száz kilométereken át a határig. És mintha ez nem volna elég baj, még az is kiderül, hogy Covid-fertőzött. Spányik András miközben a mentőt hívja, vénát preparál, infúziót köt be. A máltaisok pedig próbálnak szállást szervezni a lányának, hogy anyjával maradhasson amíg megerősödik annyira, hogy tovább mehetnek.

Két páciens között arról beszélgetünk, hogy kiből lesz háborús menekülteknél önkéntes ügyeletet vállaló orvos. Spányik András és csapata az előző nagy menekült-hullám idején is a déli határok mentén dolgozott. Azt mondja: a legfontosabb a gyors reakció, az átlagosnál kicsit rugalmasabb, nyitottabb személyiség. A MedSpot-os kollégái közül többeknek van pszichoterápiás végzettsége és számos pszichiáter is dolgozik a csapatban. Ez azért sem árt, mert aki a háború elől menekül, annak nem vethető a szemére, ha mentálisan instabillá, zavarttá válik a viselkedése. De sok a pszichiátria beteg is. Nekik gyakran a rendszeresen szedett gyógyszereiket kell valamilyen módon pótolni. Arra a kérdésre, hogy miként szűrik ki közülük a gyógyszerfüggőket, a zavaros helyzetet kihasználni akarókat, azt válaszolja: ha valaki most ezt attól éli túl, hogy bekap néhány Xanaxot, akkor kapja meg. Majd lesz ideje leszokni Franciaországban, vagy ott, ahová éppen most tart. – Ettől még nem osztogatjuk a kemény szereket, az a dolgunk: segítsük, hogy a holnapot is megérje, tovább tudjon menni a céljáig – mondja.

A rendelővel szemben a beregsurányi művelődési otthon színházterme teli ágyakkal. A terem közepén egy idős férfi a legfeltűnőbb: hosszú ideje ül mozdulatlanul egy széken. Csak néz maga elé. Ebből a katatón állapotból nem zökkenti ki sem az ugráló gyerekek zsivaja, sem a körötte cserélődő, helyüket keresők, vagy szendvicsüket majszolók netán hangosan hazatelefonáló emberek. Néhány méterrel távolabbról figyeli őt felesége, és közös lányuk. A fiatal nő karján kétéves fia. Az idősebb asszony éppen azt meséli, hogy a nagyapát a kórházból menekítették, miután az oroszok lebombázták az intézményt. Amikor azt kérdezzük, nem volna-e szüksége a férfinak ellátásra, az asszony egykedvűen csak legyint: nézzen körül, kinek nincs itt szüksége orvosra?