A malmői stadion látogatottsági rekordja az 1958-as labdarúgó-világbajnokság NSZK–Argentína mérkőzése (3:1) óta 31 156 néző. Azon a találkozón Helmut Rahn duplázott, akárcsak 1954-ben, a magyarokkal Bernben vívott vb-döntőben (3:2). A bajnoki csúcsot (29 328) 1967-ben jegyezték fel a svéd városban, amikor a Malmőt megtréfálta a Helsingborgs (1:2). Az átlagos malmői látogatottság pedig 1960-ban volt a legmagasabb: meccsenként 12 787-re rúgott.
Hetvenötben, az FTC vendégjátéka alkalmával a rekordok egyikét sem fenyegette veszély: mindössze hatezren gyűltek egybe az északi sporttelepen, noha a KEK-negyeddöntő első mérkőzését vívták a vetélytársak. A helyiek mintha megérezték volna, hogy sok örömben nem lesz részük: a mérkőzés 3-1-es ferencvárosi győzelemmel zárult. Az első gólt jegyző, majd brillírozó Nyilasi Tiborról a skandináv lapok egyike azt írta: „Nagy játékos született Malmőben, de sajnos nem a svéd csapatban futballozik.” Amúgy kevésen múlt, hogy a népszerű „Nyíl” kihagyja a találkozót. Dalnoki Jenő edző ugyanis könnyű ebédet rendelt játékosainak, ám a zöldek talizmánja szenvedett az éhségtől, ezért kétszer vett a gyümölcssalátából. Mire a selypítő tréner felfortyant: „Nyilaszi, ki akarod enni magadat a capatból?!”
A malmőiek aztán adtak a középpályásnak, ha nem is élelmet, és dr. Juhász József, az FTC „örökös” – 1946 óta hivatalban lévő – orvosa azt mondta róla: „A szünetben Takács, Rab és Szabó támogatta az öltözőbe. A vádliján olyan zúzódás van, hogy legszívesebben nem engedtem volna vissza a pályára. De hallani sem akart erről.”
A visszavágóra 200 ezren igényeltek jegyet, köszönhetően annak is, hogy a megfiatalított Ferencváros előzőleg kiejtette a Liverpoolt. Dalnoki azért váltott „csikócsapatra”, mert többeknek nem tudta megbocsátani, hogy 1974 májusában, az Üllői úti stadion újjáavatásán az FTC 1-0-ra kikapott a Vasastól. S miután az ifjak még az Anfield Roadon is helyt álltak (1-1), itthon – Máté János idegenben szerzett gólja miatt – elég volt a 0-0 „Beatlesék” ellen. A Malmö fogadásakor ötször annyi néző tolongott a zöld-fehér arénában, mint amennyit Svédországban jegyeztek. A felfokozott várakozás közepette Dalnoki nem győzött figyelmeztetni: „Sok lépés van mögöttünk, de még több előttünk. A malmői győzelem még csak fél siker.”
S az Üllői úton valóban megszorongatták az FTC-t: húsz perc sem telt el, és Thomas Sjöberg a hálóba fejelte Staffan Tapper beívelését. Szerencsére a második félidő elején Máté ismét „megérkezett” (1-1), majd Tommy Larssont kiállította Hilmi Ok török játékvezető, így a továbbjutásért izgulni már nem kellett. Ám Vándor Kálmán a legjobb négy közé kerülés ellenére is odacsapott a Népszavában: „Egyénileg kimagasló játékot nem láttunk, a mezőny legjobbjáról nem beszélhetünk, hiszen csak felvillanások voltak a kilencven perc alatt mindkét részről. Annyit azonban megállapítottunk: a Fradi jobban teszi, ha a fiataljaira épít, velük »vészeli át« és hasznosítja a bajnokságot, mert így legalább rutint szereznek. Mindent összegezve: a KEK-siker nem homályosíthatja el a szakvezetők szemét, még nagyon sok a tennivaló, hogy a Ferencváros újra igazi Üllői úti tizenegy legyen.”
A slágerszöveg-írásban is kimagasló kolléga ezzel a destruktív felfogással ma aligha kapna állást a Nemzeti Sportnál, ahol pályafutását kezdte. De nem alkalmaznák a lapnál a Népsport korábbi nagy tekintélyű szakíróit sem. Azok ugyanis élesen bírálták az FTC-t, s kiváltképp lemarták Nyilasit: „Malmői teljesítményéhez képest kiábrándítóan játszott. A fiatal középpályás minden lehetőséget kihasznált, hogy sajnáltassa magát. Fetrengett, térdre rogyott... Az Üllői útra az emberek azért járnak ki, hogy labdarúgást lássanak, nem pedig azért, hogy színészi teljesítmény szemtanúi legyenek!”
Hű, mit kapna az, aki manapság ilyen kritikusan merészelne írni... – nem, nem Nyilasi Gulliverről, hanem a hozzá képest redukált törpe utódokról, akik várdai vitézekkel vívnak késhegyre menő harcot a bajnoki címért. Eperjes Károly és Feleki Kamill jut az ember eszébe: Uramisten. Amúgy a Magyar Nemzet paposan prédikáló publicistája is lehúzta az FTC-t: „Az a Nyilasi, aki Malmőben a mezőny fölé nőtt, most rengeteg hibát követett el, és a többiek sem nyújtották azt, amit tudnak.” Dalnoki ellenben megvédte együttesét: „A visszavágó bizonyította igazán, milyen szép fegyvertény volt a 3-1-es malmői győzelem. Örülök, hogy ez a fiatal csapat a walesi és az angol kupagyőztes után a svéddel szemben is továbbjutott.”
Majd drámai küzdelemben kiejtette a Crvena Zvezdát (2-1, 2-2), és döntőt vívott a Dinamo Kijevvel. A bázeli csúcstalálkozón ugyan 3-0-ra kikapott, de az ötödik európai finalista volt a magyar kupacsapatok közül; azóta csak a Videoton szerepelt kontinentális döntőben (1985-ben az UEFA Kupában). S ahogyan a Ferencváros a KEK-ben második, úgy az NB I-ben harmadik lett, az utóbbi pedig sokba került az FTC-nek, mert a bajnoki címet és a hazai kupát az Újpest nyerte, így a kupadöntő másik résztvevője, a Szombathely nevezhetett a KEK-re, míg a bajnoki ezüstérmes Honvéd, valamint a Felszabadulási Kupa győztese, a Vasas az UEFA Kupára. Az FK döntőjét az Üllői úton rendezték, és az angyalföldiek 5-2-re nyertek az Újpest ellen. A következő évben ugyanez a két csapat vívta a sorozat záró meccsét a Szőnyi úton, s úgy áradt a pálya felé a tömeg, hogy több ezren kinn rekedtek, a rendőrség kénytelen volt lezárni a zuglói sporttelep környékét. A rogyásig megtelt létesítményben így is 16 000 néző előtt győzött 3-2-re az Újpest.
Ma jó volna, ha egy bajnoki forduló hat mérkőzésén lenne ennyi ember összesen. De nincs. Na persze, hol látni mostanában Dunai Edét, Zámbót, Tóth Andrást, Fazekast, Benét, Törőcsiket, Feketét bevető Újpestet és Mészárost, Török Pétert, Müllert, Zomborit, Kovács Istvánt, Gasst, Váradyt felsorakoztató Vasast? Az európai kupadöntő szintén csak álom. Vagy már az sem. Elvégre messzebb vagyunk attól, mint 2022-től 1975. Ám Kijev most közelebb áll a szívekhez, mint negyvenhét esztendeje. Azzal együtt is, hogy Magyarország legfelső köreinek nemrégiben még hasonlóképpen jó barátai voltak a vérgőzös orosz agresszorok, akár a hajdani vezetésnek a szovjet elvtársak. Voltak? Vlagyimir Putyin pusztító háborúja alatt is sietett gratulálni Novák Katalin köztársasági elnökké választásához, és csak remélni lehet, hogy mindannyiunk államfője nem V. P. '22 fülbevalóval villog majd a szép jövőben. Az O. V. '22-es bizsu mindenesetre maradandó élmény, bár kevésbé kitörölhetetlen, mint a hajdani magyar labdarúgás megannyi gyönyörű pillanata.
Az egészen más kérdés, mi marad fenn a mai magyar műfutballról nemhogy negyvenhét esztendő, de negyvenhét másodperc múlva.
