gyermekvállalás;családalapítás;Társadalom;Magyarország;

2022-03-27 21:45:00

Tudatosan gyermektelenek – tényleg csak az lehet boldog, aki szül?

Van, aki a 30-as éveiben döntötte el, hogy nem lesz utódja, más állítja, már az anyaméhben is tudta, hogy ő nem lesz szülő. Az egyiknek boldog gyermekkora volt, a másikat verték, bántalmazták, megalázták. Ami közös bennük: tudatosan gyermektelenek. Döntésük okát és a következményeket Rácz Laura Rebeccának mesélték el, a kulturális újságíró könyvet írt a történetükből.

– A Tudatosan gyermektelenek című könyvében azt írja, a tabuk ellen készült. Miért épp a vállalt gyermektelenség lett a téma?

– A kisebbségben élők, a másképp gondolkodók helyzete érdekel. Azoké, akik például a szexualitásukban vagy akár az életvitelükben eltérnek az átlagtól. Magyar állampolgárként, nőként és újságíróként most azt szerettem volna tudni, kik és miért döntenek úgy, hogy nem vállalnak gyereket. Mi az oka, és mi a következménye? Miként alakul a családi, a szerelmi életük? Foglalkoztatnak azok a kérdések, amelyekről keveset tudunk, vagy tabusítva vannak. A tudatosan vállalt gyermektelenség ilyen téma. A kutatásomat megelőzően úgy gondoltam, sok a téves információ róluk, megbélyegzik őket. Nem tévedtem. Rengeteg olyan visszajelzés érkezik, hogy nagy bátorság a részemről, hogy ez a téma a mai Magyarországon nyilvánosságot kaphatott.

– Hogyan találtak egymásra a megszólalókkal?

– A honlapomon és az ilyen témájú közösségi oldalakon kértem az érintetteket, hogy akinek van kedve, töltse ki az általam összeállított kérdőívet. Néhány hét leforgása alatt 900-an válaszoltak, körülbelül 50 ember vállalta a személyes találkozót, végül 23, nőkkel, férfiakkal és házaspárokkal készült beszélgetés került a kötetbe. Jól sejtettem, ez egy nagyon forró terület. Az egyik interjúalanyom mesélte, hogy a legjobb barátnőjével sem beszélhet róla. Sok titkot, szülőkhöz, párkapcsolathoz fűződő traumát meséltek a megszólalók. Családon belüli erőszakról, problémás kötődésről, a családi minták hiányáról, alkoholizmusról, érzelmileg elérhetetlen vagy bántalmazó szülőkről is vallottak.

– Miként fogad egy ilyen döntést a család, mit szólnak a barátok?

– A családban, nem ritkán a baráti társaságban, sőt adott esetben a munkahelyen is elvárás, hogy férjhez menjen és szüljön egy nő. Ha ez nem történik meg, elkezdik piszkálni, rákérdeznek a családtagok, barátok. Egy munkaadó viszont nem érdeklődhet az állásinterjún arról, hogy a jelentkező mikor szeretne gyereket, az egyik interjúalanyomnál mégis megtörtént. Amikor azt válaszolta, nem akar szülni, akkor azt mondták neki, ennél a cégnél probléma, ha egy nő nem tesz eleget ennek a kötelezettségének.

– A miniszterelnök szerint semmi nem számít, csak hogy van-e gyerek meg hogy mennyi van. Más kormánypárti politikusok, ismert közéleti emberek is kijelölik a nők útját. Ez hatással van a gyermektelenekkel összefüggő vélekedésre?

– Mindenképp. Amikor egy közjogi méltóság azt mondja, hogy a világ azoké, akik teleszülik, és akik nem akarnak gyereket vállalni, azok az önfelszámolás útjára lépnek, vagy egy nagy rajongótáborral rendelkező művész kijelölheti a nők helyét és princípiumát, attól nem lesz könnyebb a helyzetük. A Gyermekmentes Övezet Facebook-oldalára például érkeznek olyan üzenetek, hogy „egy meddő hülye leszbikus kurva vagy”, vagy „a babakocsidat kellett volna az InterCitynek tolni, te gyökér”. A tudatosan gyermektelenek nem ritkán másodrangú állampolgárnak érzik magukat. Nem mindenki tud könnyen elmenni a bántó, kirekesztő narratíva mellett. Közben meg azt látni, hogy sokszor nem a szeretet és az átgondolt tervezés hatására bővül a család, hanem a kedvezőbb lakástámogatásért, autókölcsönért. Valóban jól van ez így?

– Az egyik interjúalanyának van gyermeke, mégis szerepel a könyvben. Miért?

– Ő valóban kakukktojás. Egy nőgyógyászati tumor miatt az orvosa azt mondta, soha nem eshet teherbe. Külföldön él a férjével, énekesnő volt, a zenekarával folyton utazott, éjszakai életet élt. És élvezte. Aztán mégis terhes lett. Az első gondolata az volt, hogy elveteti, végül képtelen volt az abortuszra. Arra gondolt, lehet, hogy nem is a gyerekkel van baja, hanem az anyjával való rossz kapcsolata határozza meg az érzéseit. Szülés után tudatosan, lépésről lépésre haladt abban, hogy feldolgozza a helyzetet, mert úgy vélte, a gyerekre nem szabad ráterhelni ennek a felelősségét, az a kislány nem érezheti, hogy nem várták, hiszen ő nem tehet semmiről. Azzal keresett meg, hogy még mindig ugyanannak a nőnek érzi magát, aki sosem akart gyereket, így most a valóságot és az identitását folyamatosan egyensúlyban kell tartania. De, nagyon fontos megjegyezni, hogy szereti a lányát.

– A könyvben szereplők közül többeknek megrázó gyerekkora volt. Jellemző indok a trauma?

– Nem feltétlenül. A kötetben megszólaló pszichológusok állítják, nem szükségszerű, hogy a vállalt gyermektelenségnek lelki oka legyen. Mindenkinek más a története, ezerféle az ok. Az is csak sztereotípia, hogy az a nő, aki nem szeretne gyereket, elmeroggyant. Van, aki szeretetteljes, összetartó családi közegben nőtt fel, egykeként, testvérekkel, vagy éppen mozaikcsaládban. De valóban találkoztam megrázó történetekkel is. Az egyik megszólalót 17 éves koráig bántalmazta az apja, aki most felháborodva követeli az unokát. Van, aki már egész fiatal korában érezte, hogy nem szeretne gyereket. Más azért döntött így, mert azt látta, hogy a legstabilabb párkapcsolatot is szét­zilálta a gyermek érkezése. Van, aki indulatkezelési problémával küzd, más a pszichés betegsége miatt döntött a gyermektelenség mellett, és olyan is akad, aki retteg a szüléstől. Más azt tapasztalta, hogy a nők sokszor maguknak szülnek, és státusszimbólum, ha a férfinek szeretője van a feleség mellett.

– Lehet általánosítani, hogy melyik életszakaszban születik meg a döntés?

– Nem. A legtöbben egy önismereti folyamat végén jutnak el idáig. De volt olyan interjúalanyom is, aki azt mondta, ő már az anyja méhében tudta, hogy nem akar gyereket. Vannak, akik elfojtják magukban ezt az érzést, és eleget tesznek a társadalmi elvárásnak – a tudatosan gyermektelenek viszont ez alól a nyomás alól vonják ki magukat. Az anyai ösztön hiánya mellett a gyermekvállalás elutasításának indoklásában dobogós helyen szerepel, hogy „erre a Földre nem szeretnének szülni”. Sokan nemcsak a bolygó állapotáért aggódnak, hanem arra is gondolnak, hogy pár évtized múlva alapvető természeti forrásokért kellene a gyereküknek megküzdeni, ivóvízért, tiszta levegőért, élelmiszerért. Visszatérő állítás volt, hogy jobban szeretik a meg nem született gyermeküket annál, mint hogy kitegyék őt annak, ami várhat rá. A másik leggyakoribb érv pedig az, hogy nem akarják feladni kényelmes, jól működő életüket, beáldozni harmonikus párkapcsolatukat.

– Miért döntenek így a férfiak? Egyáltalán, van ebben a kérdésben különbség a két nem között?

– Abból indultam ki, hogy a nőket valószínűleg többet bántják a vállalt gyermekmentességük miatt, de a bántások sokszor a férfiakat sem kímélik. Az unokával őket is piszkálják. Az egyik interjúalanyom több olyan nővel találkozott, akinek csak a gyerekeiről szólt az élete, a kapcsolatukra egyáltalán nem maradt idő. Volt olyan is, akinek még az ismerkedési fázisban mondta a partnere, azért nem akarja folytatni vele a kapcsolatot, mert nem bízik egy olyan férfiban, akinek nincs gyereke, és nem is akar. Aki határozottabb karakter, azt kevésbé támadják, legyen az illető férfi vagy nő. És mindkét nem egyaránt hajlandó a döntésében a visszafordíthatatlan megoldásig is elmenni. A művi meddővé tétel, vagyis a férfiaknál a vazektómia, a nőknél a sterilizáció ilyen lépés.

– A gyermekvállalás vagy gyermektelenség két ember döntése kell, hogy legyen. Mit szólnak a partnerek?

– Az interjúalanyaim többsége nyílt lapokkal játszik, már a kapcsolat elején felvállalja. Előfordul, hogy a partner még nem biztos magában, de menet közben annyira megszereti a társát, hogy még ezzel a feltétellel is vele marad, és boldog házasságban vagy párkapcsolatban élnek. De szakítás is lehet a vége. Éppúgy, mint bármelyik párkapcsolatnál.

– Aki nem szeretne gyermeket, nem szereti a gyerekeket?

– Egy tudatosan gyermektelen ember nem feltétlenül gyermekgyűlölő. Van, aki nagyon is szereti a társaságukat, az egyik interjúalanyom például középiskolai tanárnő. A családban többen a keresztszülő szerepét töltik be. De igen, vannak olyanok is, akik nem kedvelik őket, vagy akár végletes gyűlölködők.

– A könyvet Balázsnak, Bencének és Boldizsárnak ajánlja. Kik ők?

– A meg nem született ikerfiaim, egy álmomban szerepeltek. Nagyon kevés alkalommal fordult meg a fejemben, hogy szeretnék gyereket. Amikor ez mégis megtörtént, akkor a párkapcsolatomnak egy boldogtalan szakaszában voltam – egy érzelmi ­hiánygazdaságban. Örülök, hogy végül a belső hangra hallgattam, és nemet tudtam mondani. A harmincas éveim közepén tudatosult bennem, hogy én jól megvagyok így. Nekem így kerek az életem. Ha éppen mégsem érzem jól magam a bőrömben, annak nem a gyermekhiány az oka. Oda szülessen gyermek, ahol vágynak rá, akarják őt, anyagi és érzelmi biztonságot adnak neki. Azt kívánom Balázsnak, Bencének és Boldizsárnak, hogy boldog, gondtalan gyermekkoruk legyen.

– Mit kíván azoknak, akik úgy döntenek, hogy nem szeretnének gyermeket?

– Elsősorban nyitottságot, megértést. De a megértéshez kell, hogy tudjuk, mit kell elfogadnunk. A könyv célja az, hogy megmutassam, létezik ez a jelenség. Minden történetből kiderül, hogy ők nem patás ördögök, hanem ugyanúgy lehetnek hasznos tagjai a társadalomnak, csakúgy, mint azok, akiknek van gyerekük. Egy szülő is lehet jó és értékes ember, és egy gyermektelen is. Nem ez számít. Ez a könyv nem propagandaírás. Nem a gyermekvállalás ellen, de nem is mellette szól. Sokkal inkább arról, hogy elfogadjuk egymást, ne ítélkezzünk, így élhetünk önazonos, őszinte, gazdagabb életet.