Fidesz;roma;ellenzék;szavazat;választás 2022;

2022-03-25 16:47:00

Minden „áthúzott” roma szavazat számít

A romák közül nem kevesen „át fogják húzni” az ikszet az ellenzékre – mondta az összellenzéki lista befutó, 15. helyére került Berki Sándor, aki szerint alternatívát kell kínálni a Fidesszel szemben.

Az ellenzék a kistelepüléseken, a legszegényebb rétegekben, valamint a romák körében nem tudta megvetni a lábát a NER idején, sőt igazán erős kísérlet sem történt erre – mondta az Új Egyenlőség legfrissebb podcastjében Berki Sándor.

A Párbeszéd Nógrád megyei szervezetének vezetője, aki a közös ellenzéki listán a 15. helyre került, elismerte, hogy sok fontos ügyben az ellenzék alkalmanként kinyilvánította szolidaritását a roma közösséggel, ám olyan tartós és hatásos erőfeszítés nem volt, ami alternatívát állított volna a Fidesszel szemben. – A kormánypárt a kiszolgáltatottság, az információhiány, vagy akár a kényszerítés eszközeivel jut hozzá a romák szavazatainak nagy részéhez, ezekkel a módszerekkel szemben már az is esélyt kínál, ha egyáltalán látszani kezd egy másik lehetséges választás – fogalmazott.

Berki Sándor szerint ezt a munkát kezdte meg most az ellenzék, és ha egyelőre nem is tudják a roma voksok többségét megszerezni, minden egyes „áthúzott szavazat” a Fideszt gyengíti. Az ellenzéki roma politikusoknak abban lehet különösen nagy szerepük, hogy hitelességük révén bizalmat építsenek a roma közösség tagjaiban a politikai változás lehetősége iránt.

Mindez Berki szerint nem pusztán választásmatematikai szempontból fontos, hanem azért is, mert elsősorban az uniós támogatások révén ma is rendelkezésre állnak azok a források, amelyekkel a romák helyzetén javítani lehetne például az oktatásban, az egészségügyben, vagy éppen a lakhatás területén. Ehhez azonban meg kell akadályozni a pénzek korrupciós elszivárgását és át kell alakítani a helyi elosztási rendszereket, hogy a pénz tényleg a megoldandó feladatokra jusson. Olyan fejlesztésekről van szó – mondta a képviselőjelölt –, amelyek nemcsak a romák, hanem a helyi közösségek, illetve az egész társadalom érdekét szolgálják. Ami ugyanis jó a romáknak, az jó mindenkinek, az egész társadalomnak – fogalmazott.

Berki Sándor arra is készül, hogy más frakcióban helyet foglaló roma képviselőtársaival folyamatosan egyeztetni fognak, és munkájának kiemelt része lesz az érintettek meghallgatása, bevonása.

Az ellenzéki listaállításnál hosszú viták folytak a befutónak számító helyekről (ez nagyjából az első 40-45-öt jelenti), illetve a közös miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter kéréséről, hogy ebben legyen három roma politikus. Az Egységben Magyarországért listáján végül Berki Sándor a 15., Lőcsei Lajos a 20. helyen szerepel és a 25. helyre került jobbikos Varga Ferenc is minden bizonnyal az országgyűlés tagja lesz az április választás nyomán.