Életének 94. évében elhunyt Hildebrand István operatőr, rendező, a magyar és az egyetemes filmtörténet meghatározó alakja.
Az 1928-ban született képíró már az ötvenes években bravúros, újító technikai megoldásokra vállalkozott: virtuóz kézi kamerázásáról híresült el, például a 9 perc című kisjátékfilmben, ahol a kamera egy bokszoló szemével mutatta a drámai összecsapást a ringben.
A monumentális szcénák megvilágításainak mestereként és az ország legfontosabb sztároperatőrjeként fényképezte az 1960-as, ‘70-es évek leglátványosabb produkcióit: ahogy fogalmazott, a hollywoodi filmek látványvilágágát oldotta meg – hasonló költségvetés híján – fantáziával. Ezeket a monstre magyar mozgóképeit imádta a közönség, többek között Keleti Márton és Várkonyi Zoltán alkotótársaként olyan, sokmilliós nézettségű sikerfilmeket jegyez, mint A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán.
Két kimagasló alkotása a Marton Endre által rendezett Katonazene vagy Fejér Tamás cannes-i versenyfilmje, a Kertes házak utcája. Előbbi volt az első magyar szélesvásznú produkció, melyet experimentális módon kitakarásokkal oldott meg. A fekete-fehér és színes szekvenciákat váltó, Erich von Stroheim által ihletett filmnyelv alkalmazása akkoriban szenzációként hatott. Fejér Tamás rendezése pedig az első nagy szerzői stílusú munkája: az annak idején igen ellentmondásosnak tartott Kertes házak utcája című különös hangulatú, vidéki Magyarországot bemutató melodráma, mely vállaltan az Antonioni-féle mikro-pszichologikus ábrázolásmód szellemében készült.
A Kodak cég megbízásából 1963-ban cineráma technikával forgathatta Az aranyfejet, a korszak első magyar-amerikai koprodukcióját: Richard Thorpe és James Hill rendezése a képi világa miatt maradt emlékezetes. később, magyar produkcióktól egy kicsit eltávolodva olyan népszerű európai tévésorozatok operatőre is volt, mint a Sztrogoff Mihály és a Mozart.
Utolsó előtti munkája egy korszakos remekmű, Bódy Gábor Psyché című filmje volt, amelyben káprázatos szín- és trükkmegoldások egész arzenálját vonultatta fel: káprázatosan intenzív fényekben fürdette a szereplőket, speciális szűrökkel koszolta, párosította vagy tükrözte a filmképet. Ezek után már csak egyszer forgatott mozis produkciót: a Bujtor István és Mészáros Gyula írta és rendezte A pogány Madonnát, mely hosszú éveken és több generációkon keresztül determinálta a magyar szórakoztató film műfaját.
Enigmákkal teli pályáját szimbolikusan zárta le: alkotóerejének csúcspontján, mindössze ötvenkét évesen váratlanul abbahagyta a filmoperatőri hivatást és soha nem lépte át többé a Filmgyár kapuját.