Az amerikai játékfilmek világában a drogbárók, fegyvercsempészek, bűnbandavezérek feleségei leegyszerűsített sztereotípiaként, olyan viszonyok között jelennek meg, amelyekben asszonynak hallgass a neve, az „üzlet” és egyáltalán a külvilági ügyek intézése a férfiak dolga. A nőnek ugyanakkor – legalábbis e klisé szerint – az aranykalitka fényűző rabsága jut osztályrészül. De az utóbbi évek nyomozati anyagaiból, bírósági irataiból és a tanúvallomásokból egyre árnyaltabb kép kerekedik ki. Mert a bűn világában is sokféle módon próbálnak megfelelni e nők a rájuk osztott szerepnek. Ez a szerep persze ellentmondásokkal teli, hiszen miközben a maffiás feleségnek nyugodt hátországot kell biztosítania a család számára, szükség esetén meg kell osztania férjével a menekülés, bújkálás viszontagságait is, s mivel a bűnöző szakma igencsak életveszélyes, a férj halála után is kezelni kell a helyzetet.
Egy ágyban a szörnyeteggel
A világ legveszedelmesebb drogbárójának, Pablo Escobarnak a neje özveggyé válása után huszonöt évvel saját jogon szerzett hírnevet azzal, hogy betseller-könyvet írt. Victoria Eugenia Henao eredeti, spanyol nyelvű kötetének az Életem és börtönöm Pablo Escobarral címet viselte (magyar fordításban csak Életem Pablóval címmel jelent meg). A szerző önigazolásokkal, személyes tanulságokkal, őszinte önvallomásokkal töltötte meg könyvét arról, miként élt egy tömeggyilkos bűnöző „oldalbordájaként”, felevenítve a luxus és a gyakori menekülés megannyi váltakozó pillanatát.
„Hogy tudott egy ágyban aludni ezzel a szörnyeteggel?” – ezt a kérdés tették fel neki később, s az özvegy válasza egyértelmű volt: azért, mert szerette őt. „Ezért maradtam vele életének utolsó napjáig annak ellenére, hogy olykor nem értettem egyet tetteivel, döntéseivel” – írta Victoria, aki huszonöt esztendős volt, amikor hozzáment az akkor tizenegy évvel idősebb férfihoz. „Engem férfiuralmon alapuló kulturális környezetben neveltek, amelyben az volt az elvárás, hogy a feleségeknek vakon kell követniük féjüket” – teszi hozzá. A könyvből kiderül, hogy Pablo halálával az ő életének egy szakasza lezárult, a Cali drogkartell vezetői minden vagyonának átadására, névváltoztatásra és száműzetésre kényszerítették, így maradhatott csak életben gyermekeivel együtt. A sors szeszélyes fordulata, hogy negyedszázaddal később sikeres bestseller-szerzőként léphetett a nyilvánosság elé.
A bűnözők firt ladyjének egy másik képviselője annak a mexikói dorgbárónak, Joaquín Guzmánnak a hitvese, akit az alvilág El Chapo, a Köpcös néven tartott nyilván. Emma Coronel Aispuro a hölgy neve, aki börtönben ülő férje hírnevéből kovácsolt előnyöket. Escobar özvegyével ellentétben azonban nem bűnbánat kerítette hatalmába, hanem a feltűnési viszketegség. Az egykori szépségversenyek résztvevője, ruhamárka-alapító, alkalmi színésznő letartóztatása után rivaldafényben érezte magát a bírósági tárgyalóteremben is, igyekezve túlöltözni minden jelenlévő nőtársát. Természetesen angyali ártatlansággal próbálja bizonygatni, hogy neki semmi köze nem volt El Chapo üzelmeihez, nem is tudott róla, noha az ügyészi iratokban záporoznak a tények arról, hogy Emma milyen jelentős üzenetközvetítői tevékenységet folytatott, sőt „konstruktív” ötletei is voltak, miként ássanak alagutat nyolc évvel ezelőtt a börtön alatt, hogy a férj azon át szökhessen. Egy biztos: az eddigi ismeretek szerint ő is szerelmes volt a nála több mint harminc évvel idősebb férfiba.
Drákói szigor avagy a titoktartás nővérei
A szervezett rosszfiúk feleségeit azonban nem csupán az érzelmek kötik urukhoz, hanem évszázados íratlan szabályok, meggyökeresedett szerepek is. És e szerepek tájegységenként változnak még a sokak által egységes kulturális világnak tekintett Olaszországban is. Sabrina Vitiello olasz jogász szakíró egyik tanulmányában kifejti: a szicíliai maffia (Cosa Nostra), a Calabriai alvilág (’ndrangheta) és a nápolyi bűnszövetkezet (camorra) köreiben más és más szokásjog uralkodik. Míg az első kettőben a nők jelenléte alig feltűnő, addig az utóbbiban a férfiak uralma nem olyan mindenható, a feleségek, anyák olykor határozottabb feladatokkal veszik ki részüket a munkamegosztásban.
A Cosa Nostrában – írja a jogász – szigorú függelmi viszonyok, alá- és fölérendeltségek rendszere működik, férfiközpontú törvényeinek értelmében kőbe vésett szabályok szerint, elmaradhatatlan rituálék keretében történik az utódlás, a nők feladata kizárólag a szaporodásra és a maffiás kultúra közvetítésére korlátozódik. Őket kizárják az „üzleti életből”, eredendően „megbízhatatlannak” számítanak, mivel a maffiás szemlélet szerint a nők eleve képtelenek gyilkolni. Nekik nem is kell vérrel megpecsételt esküt tenniük, de előfeltétel számukra, hogy csak szűzen mehetnek férjhez, és egészen halálukig monogám életet kell élniük. Ha megszegik, ha csak holmi internetes flörtölést engednek meg maguknak, már búcsúzhatnak is e földi világtól, ha lelepleződnek. A szicíliai maffiában ugyanis a feleség hivatása nem más, mint férje reputációjának a megőrzése, s ha ez utóbbiról kiderül, hogy neje félrelépett, felmerül a kétség a „cégen” belül: ha képtelen asszonyát féken tartani, hogyan is lenne képes erős kézzel irányítani a neki alárendelt bérgyilkosok seregét. A maffiafeleségeknek amúgy alapvetően csendben kell lenniük, tudniuk kell, hogy mikor kötelességük kivonulni a szobából, ha a férfiak bizonyos témára terelik a beszélgetést.
A ’ndrangheta köreiben is hasolóan drákói szigorban tartják a női családtagokat, bár sokszor az asszonyoknak is jut teendő a terepen, különösen a családok közötti háborúk időszakában. Ilyenkor részt vesznek fegyverek átszállításában, információk továbbításában, körözött bűnözők rejtegetésében. A különleges érdemekre szert tett nőknek ilyenkor a ’ndrangheta a „titoktartás nővérei” (sorelle d’omertá) címet adományozzák.
A jogász szakíró szerint a nápolyi camorra viszonylag emancipáltabb társadalmában a nők még markánsabb, szinte egyenrangú szerepet játszanak a szervezett bűn világában. Ha nem is vesznek részt közvetlenül a gyilkosságokban, sokszor maguk adják ki erre a parancsot, az „üzleti életben” valóságos menedzserasszonyként tevékenykednek. Különleges – bár ideiglenes - vezetői szerephez jutnak akkor, amikor valamelyik férfi hozzátartozójuk éppen börtönben ül. Nagy nyilvánosságot kapott Domenica Rosa Cutolo, a hírhedt camorrista, Raffaele Cutolo nővére, aki a férfihiány időszakaiban amolyan ügyvezetőként irányította a klánt, kezelte a bevételeket. Ugyancsak határozottan vette kezébe a gyeplőt Teresa De Luca Bossa (Donna Teresa), miután fiát, Toninót lecsukták, s tette ezt figyelemreméltó rugalmassággal, felváltva alkalmazva az erőszak és a diplomácia eszközeit. Hírhedt „keresztanya” volt Maria Licciardi, vagy Ermia Giuliano, mindketten fiútestvérük távolléte idején jeleskedtek családok közötti leszámolásokban.
A jövőépítő küldetés
De ha csak a háttérben maradó feleségekről beszélünk, az ő eredendő bűnük talán sokkal nagyobb és maradandóbb hatású, mint a gyilkosságokat megparancsoló, tevőlegesen közreműködőké, mégha az ügyész nehezen is tudja bizonyítékokként megfogalmazni a vádemeléshez. Ugyanis e feleségek valóságos jövőépítő küldetést végeznek a családon belül, nekik kell gyermekeikbe oltani a maffia etikai kódexét. A fiúkba már gyermekkorban el kell ültetniük a viselkedési normákat, amelyek alapja az omertá, a vérbosszú törvénye, a hatóságok iránti megvető hozzállás. A feleségnek kötelessége anyaként megfelelően alakítani a maffiacsemeték személyiségét, vagyis ezek a nők felelősek a férfiközpontú mentalitás megteremtéséért. Kulcsszerepük tehát ezen a téren olyan meder, ahonnan nem lehet kilépni, ha egyszer bekerültek. Már csak azért sem, mert a maffiacsaládok úgy alakítják házasságaikat, mint a királyi családok: több benne a gyakorlatias „diplomácia”, mint a szerelem parancsa.
Ilyen környezetben kész csoda, hogy egyes asszonyok életük későbbi szakaszában kitörnek ebből az ördögi körből. Van rá példa, hogy özveggyé vált asszonyok úgy döntenek, szakítani kell a múlttal, az alvilági törvényekkel. Filippa Inzerillo, akinek férjét, Salvatorét egy maffiás leszámolás során 1981-ben megölték, özvegységében a vallásos életnek, az imádságnak szentelte hátralévő életét- 1996-ban felhívást intézett női sorstársaihoz: „Maffia asszonyai, lázadjatok! Törjétek szét láncaitokat, térjetek vissza az életbe. Elég volt a végtelen spirálból, abból, hogy a vér vért kíván, a bosszú pedig újabb bosszút szül … Engedjétek, hogy gyermekeitek egészséges elvek szerint nőjenek fel, s hogy képesek legyenek felismerni, mennyi szépség van a világban”.
