A kormányfő megint mondott egy nagyot: „hatalmas győzelmet arattunk, akkorát, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan”. A tények tények, a Fidesz vasárnapi győzelme és az egyesült ellenzék veresége akkora lett, amekkora csak lehetett. S lehet most magyarázkodni – a választási rendszertől a nyilvánosság kisajátításáig sok mindent felemlíteni, mindenben van igazság és semmiben sincs egyetlen igazság.
De Brecht után szabadon: a népet nem lehet leváltani, s ha egyszer a demokráciát - még ha olyan csonkoltan is, mint amilyen a magyar lett - elfogadjuk, akkor annak következményeit is tudomásul kell venni. Elfogadni nem hogy nem kell, nem is szabad.
Az egyesült ellenzék képtelen volt megfogalmazni és megértetni az ország érdekeit a választókkal, nem találta meg a közös politikai nyelvet ahhoz a párbeszédhez, amellyel a társadalmi elégedetlenséget politikai elégedetlenségbe fordíthatta volna. Ráadásul egy erkölcstelen hatalommal szemben is lenullázta magát, amikor nem akadt egyetlen ellenzéki párt sem, amely a vereség pillanatában kiállt volna a bukott kormányfő-jelölt mellé a pulpitusra. Ez több, mint politikai udvariatlanság: hiteltelenné tették az összefogás egész múltját és jövőjét. De egyelőre nincs évada az egyenes beszédnek, a politikai őszinteségnek.
Addig is: mi látszik még a Holdról?
Látszik egy politikailag végletesen megosztott nemzet, amely szégyenszemre parlamenti képviselethez juttat egy náci pártot, amely nemzet – immár választással megerősítve, legalizálva – nem kér a parlamentáris Európából, és le fog horgonyozni Európán kívül, egy mind magabiztosabbá, ezért keményebbé váló diktatúra mellett. De a vasárnap a „Viktor-Viktor!”-t skandáló tömeg aligha figyelt fel Rogán Antal arcára, amelyre kiült a kétely: nyertünk, nyertünk, de mi lesz ebből?
Az lesz, aminek lennie kell, és amit Németh Péter tegnap egyetlen szóval leírt ezeken a hasábokon: a nemzet pária lesz (már az!) Európában, kitaszított az európai közösségből, háta mögött egy gyenge, erkölcsileg (is) megsemmisült Oroszországgal és legfeljebb Vucic Szerbiájával. Talán, mert Putyinnak nem volt türelme kivárni egy Ukrajnától is nyugatabbra húzódó „önvédelmi zóna” kialakítását.
És a Holdról még az is látszik, hogy bár a vasárnapi győzelem bepárásította a tekinteteket, azt nehezen tudja elfeledtetni, hogy a kormányfő válasz nélkül hagyta a kérdést: mit kezd a majd azzal a csődtömeggel, amibe az országot juttatta.
Meglehet, jobb az ellenzéknek így, hogy nem kormányon kell szembenéznie a csődtömeggel, és még a Jobbik elnökének is igaza lehet: ha a kezelhetetlen társadalmi elégedetlenség politikai csatornákra talál, az Orbán-kormány nem fogja kitölteni hivatali idejét. Akárhogyan is, az Orbán által is jelzett gazdasági csőd szélén, Európában mind magányosabban, egyedül áll a hatalom. A Holdról is látszik, ha nem is akarja látni mindenki: példátlan politikai-gazdasági trauma vár a nemzetre, amire gyenge válasz lesz a média-kormányzás hőzöngése és hazudozása.