„Egyszerű a magyarázat, itt mindenki utálja a Fideszt”

Bár narancssárgába borult az ország, szigetszerűen mégis akadnak olyan települések, ahol ellenzéki győzelem született: ennek okait kutattuk két ilyen helyszínen, Záhonyban és Parádsasváron.

A 86 éves záhonyi Kiss László négy évvel ezelőtt lépett be az MSZP helyi alapszervezetébe, mert a 2018-as országgyűlési választás eredménye rádöbbentette, hogy a fotelból ülve nem lehet rendszert váltani. Igaz, mint legutóbb kiderült, talpalva sem. Záhonyban azonban megtörtént a csoda: a négyezer fős városban az Egységben Magyarországért 51,8 százalékot ért el, míg a Fidesz csak 40,8-at.

- Nemcsak a kampányban jártam sorra a házakat, a piacot, és beszélgettem sokakkal, akár azonos nézetet vall velem, akár nem, de azóta is ezt teszem, mert nem adom fel – mondta a volt vasutas szakember. Szerinte sokakat megtévesztett, amit a közszolgálati televízióban hallott, ennek ellenére a háborús retorika épp azon a helyen mondott csődöt, ahol a helyiek naponta találkoznak a vasútállomáson menekültek áradatával. - Sokan kérdezték tőlem aggódva, hogy Laci bácsi, az a hódmezővásárhelyi ember tényleg el akarja vitetni a gyerekeinket a háborúba? Mire én szépen egyenként elmagyaráztam mindenkinek, hogy az a „hódmezővásárhelyi ember” egyáltalán nem ezt mondta, ne hagyják magukat megtéveszteni, gondolkodjanak! - mondta.

Magyar Zoltán, az MSZP országos választmányának itteni tagja, volt határőrtiszt szerint javarészt aktivistáiknak köszönhető, hogy a választókerület több mint 40 települése közül egyedül Záhonyban sikerült legyőzni a Fideszt. Alapszervezetük 11 tagot számlál, s valamennyien belevetették magukat a személyes, meggyőző munkába, még azt követően is, hogy az előválasztáson ebben a körzetben a nem a szocialisták, hanem DK jelöltje nyert.

Az itteniek voksolását vélhetően befolyásolta, hogy testközelből látják, milyen részrehajló és igazságtalan az a Fidesz által kitalált rendszer, amely jogosulatlan előnyökhöz juttatja a kettős állampolgárokat. Záhonyban ugyanis valóban találkoznak az itt élők olyan emberrel, aki csak dadogva vagy egyáltalán nem beszéli a nyelvünket, de különböző papírokkal sikerült elérnie, hogy ennek ellenére hozzájusson magyar állampolgársághoz.

– Nézze, a szomszédom egy ukrán nyugdíjas, traktoros volt valahol, de hamisíttatott magának egy olyan papírt, ami szerint harminc évig mérnökként dolgozott. Most a magyar államtól olyan nyugdíjat kap, amit a mérnöki átlagfizetés alapján számoltak ki, így közel 300 ezer forint üti a markát havonta. Én, aki ebben az országban dolgoztam le több, mint 40 évet, ennek csak a kétharmadát kapom. Ezt a Fidesznek „köszönhetjük”, ezért nem is szavaztunk a rájuk. Csakhogy ez a Dunántúlon már nem érdekel senkit, amit nem látnak, arról úgy gondolják, hogy nem létezik, és erről a jelenségről nem számol be a köztévé sem – mondta egy helybéli nyugdíjas.

– ezt már a Heves megyei Parádsasváron summázta egy nagy szakállú, kalapos férfi a kocsma melletti parkolóban. (A háromszázötven fős településen 54,1 százalékot kapott az ellenzéki összefogás és 39,8-at a kormánypárt.) Az itteni impozáns kastélyszállóból közben sport-Mercedesek, nyitott tetejű luxus autók hajtanak ki, celebek és NER-közeli vállalkozók kedvelte elvonulóhelye ez, távol a lesifotósoktól, a Mátra lábánál. Korábban a falunak is volt saját „celebje”, Oszter Sándor színész személyében, aki egy ideig a helyi üveggyárat birtokolta. A gyár kézen-közön továbbadása, majd később a teljes lepusztulása ma is fáj az ittenieknek, hiszen évtizedekkel ezelőtt a könnyűiparnak köszönhette jólétét a falu. Volt hogy hatszázan dolgoztak itt, s otthon még „maszekban” poharakat csiszoltak vagy hattyút, rózsát formáztak a megolvasztott anyagból. A gyár falai ma üresen meredeznek, ajtók, ablakok kibontva, a rakodóteret a gaz és a fű nőtte be.

Az egyikük szerepelt is a kormánypárti képviselő propagandakiadványában, nem véletlenül, hisz rengeteg pénzt nyert el panzióépítésre – mondta egy középkorú helybéli férfi. Szerinte a gyár miatt ez a falu mindig is baloldalinak számított, s annak idején jól működött itt minden szociális vívmány az üdülőbeutalótól a tüzelőutalványon át a gyerekek tanulásának támogatásáig. Aztán az ipar becsődölt, utcára kerültek az emberek, s más utat kellett találni a megélhetéshez. Mivel sokan eleve nagy házat építettek a korábbi jó fizetésből, így adódott, hogy panzióként, falusi szálláshelyként adják ki a szobákat: ma szinte minden második házon ott a tábla, a húsvéti hosszú hétvégén ki lehetett volna tenni a „betelt” táblát.

A korábban leginkább a szocialista jelöltre szavazó parádsasváriak egy része időközben ugyan Jobbik-szimpatizáns lett, s most ez a két tábor összeadta az erejét. Vagyis itt legalább „kicsiben” jól működött az ellenzéki összefogás, ha már országosan vereséget szenvedett. A helyiek közül többen is megemlítették, hogy az elmúlt tizenkét év alatt szinte semmilyen közösségi támogatás nem érkezett ide, s akkor sem segített a kormány, amikor az önkormányzatnak napi túlélési gondjai voltak. A polgármesterük azonban nem az a „smúzolós fajta” a település pedig vele együtt emelt fővel viseli a kirekesztettséget - mondták. Ahogy a Petőfi utcában egy almafákat metszegető férfi fogalmazott: