Törökországban rég volt ennyire nehéz helyzetben a kulturális élet. Az infláció különösen a színházak számára jelent gondot. Az isztambuli színházak igyekeznek „olcsó” darabokat színre vinni, olyan műveket, amelyekben a lehető legkevesebb színészre és díszletre van szükség. Az Isztambul liberális negyedében, Kadiköyben található Moda Sahnesi színház legnagyobb termében Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című művét vitték színre, amelynek főszereplője, a negyvenéves nyugállományba vonult, szemlélődő kishivatalnok időnként odújából kikukucskálva utasítja el a kegyetlen világot. A gyér isztambuli színpadon a főszereplő másfél órán át elmélkedik, bonyolódik hosszú monológokba. Csak a vége felé lép a színpadra egy színésznő is. A színház mostanság főleg ilyen egyszerű darabokkal szórakoztatja a publikumot, ami „túlélési taktika” – árulta el Kemal Aydogan, a színház igazgatója és társalapítója a Neue Zürcher Zeitungnak. A stratégia egyelőre működik, ezt a darabot is teltház előtt játsszák, elsősorban fiatalok váltanak rá jegyet.
Szenved a könyvipar is
A török könyvespiac is súlyos válságba került. A papír ára az egekbe szökött, Törökországban 250 százalékkal emelkedett, ráadásul az ország egyes részein már papír sincs. A Török Kiadók Szövetségének elnöke, Kenan Kocatürk Ankarában kért segítséget. Törökország nem állít elő papírt, a nyomdagépeket is importálnia kell. A török kiadóknak ezért jelentősen csökkenteniük kellett a kiadásaikat Kocatürk. Míg az első negyedévben általában 30-35 millió könyvet nyomtattak ki, idén csak 20 milliót. Néhány kisebb kiadó és magazin már leállította a publikálást. A külföldi művek jogdíját euróban vagy dollárban kell fizetni, ami a valutaválság miatt szinte lehetetlenné vált. A fordítási költségek szintén komoly nehézséget jelentenek. Több kiadó viszont csak 30 százalékkal emelte az árakat, hogy ne veszítse el az olvasóit.
Más színházak, illetve a koncerttermek is hasonló megélhetési problémákkal küzdenek. Minden a koronavírus-járvánnyal kezdődött. A lezárás során alig tettek szert bevételre a kulturális intézmények. Ám a baj nem jár egyedül, a járványt egy újabb nehézség, a hiperinfláció követte. A drágulás mértéke egészen elképesztő Törökországban, eléri az 54 százalékot. Az energiaárak az égbe szöktek, az intézmények fenntartása egyre nehezebbé vált. Leginkább a színházak szenvednek az egekbe szökött energiaköltségektől. A reflektorok és a hangszórók sok áramot fogyasztanak, a hatalmas termeket fűteni kell. A Moda Sahnesi villanyszámlája december és január között megháromszorozódott. „Már közel álltunk ahhoz, hogy úgy döntsünk, abbahagyjuk a munkát” – fejtette ki Aydogan.
A Moda Sahnesi az év elején megtagadta a horribilis villanyszámla kifizetését. Az energiaszolgáltató azonban nem kegyelmezett és kikapcsolta az áramot. Ezután hatalmas vihar dúlt a közösségi médiában, Kemal Kilicdaroglu ellenzéki vezető, a Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke március közepén ellátogatott az intézményhez és támogatást ígért számára. „Az elmúlt nyolc évben több mint harminc darabot vittünk színre, de egyiknek sem voltak olyan drámai következményei, mint ennek az akciónak” – fejtette ki Aydogan. Egy névtelen adományozó végül kifizette a számlát, minden bizonnyal azért, hogy véget vessen a vitának.
A színházak előtt azonban más gondok is tornyosulnak. A minimálbért az év elejétől 50 százalékkal emelték, ezeket a költségeket is ki kell gazdálkodni. A jegyárak drasztikus emelése nem megoldás, ezért a Moda Sahnesi 2021-ben csak csekély mértékben emelt árat. Aydogan szerint a közönséggel szemben sem engedhetnék meg a jelentős drágítást, ráadásul pénzügyi válsághelyzetben az emberek először a kultúrán spórolnak.
A Moda Sahnesi nézőszáma átlagosan harmadával csökkent a világjárvány előtti időszakhoz képest, de más intézményeknél is hasonló a visszaesés. Ebből a bevételből az isztambuli teátrum alig tudja fedezni a költségeit, arra pedig esély sincs, hogy nyereségre tegyen szert. „Minden hónapban nőnek az adósságaink, és fogalmunk sincs, hogyan fizessük ki őket” – panaszkodik a színház igazgatója.
Akadnak a spórolásnak egészen egyedi formái is. Sila Erkan előadó és az Apartman nevű isztambuli kis színház alapítója a válságban maga kezdett el darabokat írni, hogy megtakarítsa a jogdíjak kifizetését. Ami a díszletet illeti, ő és társulata régi anyagokat próbál újrahasznosítani, néhány reflektort energiatakarékos LED-lámpákra cseréltek. Ez a mindennapi küzdelem azonban az egész társulat számára idegőrlő. „Folyvást improvizálni kell, ami rendkívül kimerítő” – magyarázza Sila Erkan az NZZ-nek. „Folyamatosan azon aggódunk, hogyan fogjuk kifizetni a következő számlát. Pánikba esünk, ha kiég egy villanykörte. Ilyen körülmények között a művészetre koncentrálni, kreatívnak lenni rendkívül nehéz” – teszi hozzá az előadóművész.
A kormány támogatására aligha számíthatnak a színházak, a független teátrumok minimális állami finanszírozáshoz jutnak, a világjárvány idején nagyrészt sorsukra hagyták őket. Az állami és önkormányzati színházak viszont széleskörű támogatásban részesülnek, így sokkal könnyebben kezelik a válságokat. Csakhogy ezek a teátrumok kevésbé közkedveltek a városi lakosság körében. Recep Tayyip Erdogan elnök kormányzatának kultúrpolitikája rendkívül konzervatív, így a kabinet által támogatott színházak repertoárjába nem férnek bele a modern, liberális szerzők művei. Az új művészeti impulzusokat szinte kizárólag a független színházak adják.
Ma már külföldi társulatokat és előadókat sem könnyű Törökországba csábítani, mivel a nemzeti valuta, a líra sokat vesztett értékéből. „Csak töredékét tudnánk ajánlani annak a fellépti díjnak, amit Európa nyugati részén kaphatnak, így egyszerűen nem éri meg nekik eljönni ide” – magyarázza Sila Erkan. Korábban a török színházi alkotók szívesen látott vendégek voltak külföldön, rendszeresen szemináriumokra és fesztiválokra hívták meg őket, de már ez is a múlté. A valutaválság elszigeteli a török kulturális életet.
