Fidesz;ellenzék;Országgyűlés;bizottság;bojkott;

- Hadházy szerint Kövér szemétkedni fog, nemcsak a Fidesz, a házszabály is a bojkottálók ellen fordult

Nagy kockázatot vállalt a Momentum – Hadházy Ákos képviselő javaslatára –, amikor elhatározta: bojkottálja az Országgyűlés alakuló ülését.

A Fidesz fenyegetésén kívül, miszerint a távolmaradás esetén nem kapnak egyetlen bizottsági posztot sem, a házszabállyal is meg kell „küzdeniük.” Ugyanis ennek egyik rendelkezése kimondja, a képviselőcsoportok megalakulása az alakuló ülésen, a választással kapcsolatos beszámolók elfogadása után történik. Lehetőség van a későbbi bejelentésre is, ám erre a procedúrára vonatkozóan nincsenek részletes rendelkezések. Így pedig könnyen jogértelmezési viták jöhetnek, amelyek után semmi sem gátolja meg a Fideszt abban, hogy kedve szerint elhúzhassa a Momentum-frakció megalakulását.

Szélsőséges esetben akár éveket is várhatnak, megbosszulva a Momentum húzását. Egy biztos: a párt garantáltan nem lesz ott az alakuló ülésen. Hadházy Ákos a Népszavának azt mondta, döntésüket annak fényében hozták meg, hogy Kövér László „szemétkedhet” velük. Ráadásul az esetleges házelnöki bosszú megemelné a tiltakozás erejét is, s egyben megmutatná, mennyire igazuk van. A politikus épp ezért könnyen elképzelhetőnek tartja a megtorlás elmaradását. Jelezte, a momentumosok a bizottsági helyekhez sem ragaszkodnak. Márpedig ebben az esetben is Kövér Lászlóra lesznek utalva az ellenzéki képviselők. A szerdai, második körös egyeztetés sem hozott eredményt, ezért a fideszes politikus fogja elosztani a posztokat.

Figyelembe véve a kormánypártok eddigi kommunikációját, Kövér vélhetően a listás eredmények alapján fogja ezt megtenni. Kocsis Máté régi-új frakcióvezető úgy értékelt, a baloldali pártoknak eszük ágában nem volt megállapodni, mivel a hatból öt frakcióvezető nem volt jelen a tárgyalásokon. Az ellenzéki pártok közös közleményükben azt írták, elfogadhatatlannak tartják azt, hogy a Fidesz hatalmi szóval akarja átírni a választók akaratát, és a szélsőséges Mi Hazánkat kívánja messze a parlamenti létszámarányát meghaladó mértékben tisztségekkel jutalmazni a demokratikus ellenzéki pártok rovására. Úgy értékelték, mindez a rájuk szavazó 1 millió 900 ezer szavazó akaratának tűrhetetlen semmibevétele. A frissen bejutott szélsőjobboldali párt egyébként a nemzetbiztonsági és a vállalkozásfejlesztési bizottság vezetésére tart igényt, előbbire Novák Előd alelnököt jelölnék. Toroczkai László pártelnök azt közölte, hét tisztség és 13-14 bizottsági hely járna pártjának. Innentől kezdve pedig kizárólag a Fidesz politikai akaratán áll vagy bukik, hogy az egyik legfontosabb bizottságot, amely a titkosszolgálatok felügyeletét hivatott ellátni, a szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom elnökölheti-e vagy sem. 

Uniós irányelvvel védenék a munkájukat végző újságírókat és emberi jogi aktivistákat.