Az 1945-1951 között a brit kormányfői tisztséget betöltő Clement Attlee egy ízben azt mondta: „a legjobb, amit Churchill tett a háború megnyeréséért az, hogy beszélt róla”. A retorika sokszor legalább olyan fontos, mint az, hogy az adott ország milyen konkrét lépéseket tesz. És ebben még rengeteg pótolni valója lenne Olaf Scholz kormányának.
A német kancellár határozatlannak, tétovának tűnik az ukrajnai háborúra adott válaszokat illetően. Sokan csalódtak, akik azt remélték, hogy Angela Merkel után más, kicsit kezdeményezőbb szemlélet jellemzi majd a kabinetet. Nem így történt, de azt nem szabad elfelejteni, milyen gyökeres változásokon megy keresztül a német külpolitika.Tény, hogy Lengyelország és más államok sokkal gyorsabban siettek Ukrajna segítségére, de Németországnak lényegében a második világháború óta uralkodó pacifista politikájával kellett két hónap alatt szakítani.
A Scholzot ért bírálatok közül sok megállja a helyét, de ezek a megjegyzések nem túl hitelesek a keresztény uniópártok részéről, hiszen nemcsak Merkel, hanem elődje, Helmut Kohl is nagyon megértőnek mutatkozott Moszkvával kapcsolatban. Olyannyira, hogy – amint a Spiegel legutóbbi száma írja – a néhai kancellár meg akarta akadályozni a NATO keleti bővítését, hogy így járjon a Kreml kedvében. Lehet persze azzal érvelni, hogy ez az orosz vezetés más, mint az akkori volt, de hogy Berlin nem járt el kellő körültekintéssel, az egészen bizonyos.
Nem lebecsülendő, hogy alig több mint két hónap alatt honnan hová jutott el a német kormány. Kezdetben 5000 katonai sisakot küldött Kijevnek, mostanra már nehézfegyverekkel is segíti a függetlenségi harcot. Sőt, Berlin már az orosz olajembargót sem ellenzi, ami még márciusban is elképzelhetetlen lett volna. A retorika azonban továbbra sem a legsikeresebb, és ez Scholz legnagyobb hibája.