Németország;CDU/CSU;

2022-05-02 21:21:00

Szakít a CDU Angela Merkel örökségével

Új biztonságpolitikai koncepciót fogadtak el a német keresztény uniópártok, ami gyökeres fordulatot jelent a párt eddigi álláspontjához képest.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung találóan jegyezte meg: biztosra vehető, hogy aki tíz évvel ezelőtt új biztonsági struktúrát követelt volna, háborúpártinak és militaristának bélyegezték volna. A mostani dokumentum e tekintetben szakítást jelent Angela Merkel örökségével. Friedrich Merz, a CDU tavaly év végén megválasztott pártvezetője az ukrajnai háború árnyékában már hetek óta kezdeményezőbb külpolitikát követelt. A pártszövetség Kölnben tartott közös ülésén elfogadott szöveg legfontosabb kijelentése, hogy Németországnak nagyobb felelősséget kell vállalnia a világban. A nyilatkozat szerint fel kell mérni, az ország milyen fenyegetettségnek van kitéve, milyen függőségei vannak.

Mint a dokumentum rámutat, a fenyegetés nem csak katonai jellegűt jelent, ezek közé tartozik a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a dezinformációs kampányok és a szélsőségesség minden formája, de az éghajlati károk és a gazdaság, a technológia, az energiaellátás és az élelmiszerellátás függőségei is. A CDU és a CSU szorgalmazza a német védelmi erők „új valósághoz való igazítását”. A szöveg új biztonsági stratégia kidolgozását és egy nemzetbiztonsági tanács életre hívását követeli. A szöveg szerint az új koncepció megalkotásába be kell vonni az üzleti szférát és a munkavállalókat, a tudomány és az innováció legfőbb szereplőit, a civil társadalmat és kutatóintézeteket is. Amire szükség van – jegyzi meg a dokumentum –, az „a biztonságról és a szuverenitásról való közös új gondolkodásmód”.

Serap Güler, a CDU parlamenti képviselője a FAZ-nak kifejtette, a nemzetbiztonsági tanács a stratégiai gondolkodást és az operatív védelmet egyesítené. Mint mondta, a jövőben a biztonságpolitikát a tartományok, az önkormányzatok, valamint a magánszektor bevonásával kell kialakítani

Az klímaügyeket illetően a CDU és a CSU az energiapolitika szükséges átalakítását szorgalmazza, hogy „következetesen az energiahatékonyság, a megújuló energiák és a technológiai innováció felgyorsítására használják fel”. A dokumentum javaslatot tesz egy nemzetközi szereplőkből álló, úgynevezett klímaklub létrehozására, amely az éghajlatvédelem terén elért haladást gazdasági lehetőségekkel kombinálná. A dokumentumban úgy vélik, a német fegyveres erőknek szánt, az Olaf Scholz kancellár által bejelentett 100 milliárdos csomag messze nem elegendő egy átfogó biztonsági struktúra kialakításához. „Világos beruházási célok, valamint közbeszerzési és strukturális reformok” nélkül a pénz eltűnik – szerepel a dokumentumban. „Humanitárius és biztonsági felelősségvállalásunk nem érhet véget a nemzeti határoknál” – hangzik a szöveg.