film;Benedict Cumberbatch;

- Doktorok pácban

Sokan a művészfilmes Chloé Zhao tavalyi Örökkévalókjától várták a Marvel-moziuniverzum innovatív tündöklését, ám azt a zsánerekben jártas Sam Raimi hozta el a második egészestés Doctor Strange kalanddal.

Ember legyen a talpán, aki képes követni a Marvel-moziuniverzum (MCU) immár több mint húsz évét és a Disney+ streaming szolgáltató létrejöttével az azt kiegészítő sorozatok világát. A szuperhős, mint korunk mitológiája számos emberfeletti karaktert vezetett be, ám mindig azok voltak az igazán érdekfeszítőek, akik nem alanyi jogon kapták a képességeiket: nem velük született „átok”, mint Superman esetében vagy egy laborban tenyésztett rovarcsípés okozta mutáció, mint mondjuk a Pókember esetében. Sokan pont azért kedvelik Batmant, mert igazából az ő ereje az emberi gyengeségeiből táplálkozik. Kicsit hasonlít rá Dr. Stephen Strange, aki számos előzmény után második alkalommal tér vissza „személyre szabott” egészestés filmmel, mely Az őrület multiverzumában alcímet kapta.

A doktor keletkezéstörténete is az emberi esendőségből indul ki: a világ egyik legarrogánsabb idegsebésze felelegesnek érzi magát az életében, miután egy autóbaleset után megsérülnek az idegei, és aki korábban meg tudta volna őt műteni, az ő saját maga, csak éppen most már nem képes erre. Mint ahogy a 2016-os, karaktert bemutató Marvel mozifilmből is kiderült, egy bizonyos Kamar-Taj nevű kolostor szerű helyen tud meggyógyulni, méghozzá a mágia segítségével. Eltelik nem kevés idő, míg a nem túl értékes emberből olyan személyiség nő ki, aki méltó a varázslatra és idővel a világmegmentésre, így a történet afféle morális drámának sem volt utolsó. Doctor Strange pedig visszatérő mellékszereplőként a Thor: Ragnarök (2017), Bosszúállók: Végtelen háború (2018), Bosszúállók: Végjáték (2019) és a Pókember: Nincs hazaút (2021) című mozikban megmutatta, hogy a mágiával szemben még a földönkívűliek is falnak mennek. Mivel a végjáték hivatalosan az MCU első nagy korszakának a lezárását jelentette, Doctor Stange önálló filmes visszatérését sokan nagy izgalommal várták. Ennek egyik oka, hogy azok, akik nem követik szorosan a Marvel mozikat, valamiért Strange-t kedvelik, ismerik, tudnak róla – ebben nagy bizonnyal jelentős szerepe van annak, hogy Benedict Cumbertbatch személyében igazi aktor-zsenit szerződtettek a szerepre, illetve, hogy ha nem is kapott mintegy hat évig újabb önálló filmet, azért a charm-ja folyamatosan jelen volt. Az más kérdés, hogy az MCU megújításának részeként, az Oscar-díjas Chloé Zhao rendezte Örökkévalók (2021) nem hozta meg a vágyott sikert, a direktor artisztikus próbálkozásai pedig kifejezetten irritálták az alkotók egy részét.

Mint a világ egyik legnagyobb varázslója a Földön már bizonyított Doctor Strange, így adott volt, hogy ha újra az ő kezében van a világ sorsa, akkor minden szinten tovább kell lépnie egy folytatásnak. Ezt sikerült meglépnie Sam Raimi rendezőnek, aki nem volt rest addig csiszolni és formálni az anyagot, míg az nem lett kellőképpen érthető, ám egyben mélyre menő is: a szaklapokban hónapokon keresztül téma volt, hogy szinte „végtelenbe” nyúlnak a pótforgatások és folyamatosan magyarázkodnia kellett, hogy erre miért van szükség. Michael Waldron forgatókönyvíró nyilvánvalóan azzal lett megbízva, hogy foglalkozzon a címszereplő karakterének kibővítésével, drámai mélységgel való felruházásával. Ez pedig most többféleképpen is értendő: Strange-nek szembe kell néznie saját személyiségének a hibáival és annak lehetséges kisiklásaival. Mert annyit elárulhatunk, ahogy már a cím is sugallja, hogy itt multiverzumok között fognak hőseink utazni, így a doktort is különböző verziókban szállítja a cselekmény – a mese is a helyén van. Ahhoz, hogy a „kedvenc” szuperhősünk diadalmaskodhasson, szintet kell ugorjon és kvázi magával kell (nem egyszer) szembenéznie. Ez hogyan lehetséges? Feltűnik a színen America Chavez (Xochitl Gomez), a rejtélyes tinilány, akit szörnyek és démonok üldöznek, és így az életéért fut a multiverzumban. Ezek az utazások pedig olykor szemet gyönyörködtetően formabontóak, van a filmnek egy olyan szekvenciája, melynek kapcsán az Alfred Hitchcock-féle Szédülés álomjelenete ugrik be és ahogy a suspense nagymestere tette, Raimi is tehetséggel igyekszik semmissé tenni az álom és a valóság közötti sokszor ijesztően illékony határt. (Persze, más jelenetekben olyan a Doctor Strange 2, mint egy hangos-zajos Marvel akciófilm, de triviálisan nem lehetett minden bevált elemet száműzni a formulából.) Ami pedig ezen felül is innovatív, hogy Sam Raimi nem csak meta-szinten merített Hitchcocktól; a számára olyan kedves és sokszor gyakorolt műfaj, a horror elemei igencsak sűrűn tűnnek fel e alkotásában is. Nem ijeszteget, hanem a hangulatot veszi sokkal-sokkal árnyaltabbra és sötétebbre, mint az eddig megszokott Marvel. Mindemellett ennek szolgálatába állította Doctor Strange karakterét, aki igen sokszor szolgáltatja a humort, de immár nagyobb téttel. Nem csak kötelezően bedobott poénok hagyják el Benedict Cumberbath száját, sokkal ironikusabb lett az alakja. Mintha még a doktor is kételkedne végre önmagában.

Infó:

Doctor Strange az őrület multiverzuimában

Bemutatja a Fórum Hungary

A nemzetközi építészet legmagasabb kitüntetését a Pritzker Építészeti Díjat a műfaj Nobel-díjának is hívják. Idén egy afrikai születésű Németországban élő alkotó, Diébédo Francis Kéré kapta meg.