korrupció;ügyészség;vesztegetés;Pénzügyminisztérium;hivatali vesztegetés;

2022-05-05 08:40:00

Vesztegetési botrány: 180 millió forint került elő a pénzügyminisztériumi tanácsos széfjéből, azzal magyarázta, hogy az az édesanyjáé

Az ügyészség inkább pályázati visszaéléseket és vesztegetést sejt a milliók mögött.

Korábban a Népszava is beszámolt arról, hogy tizennyolc gyanúsítottra csaptak le a nyomozók abban a Pénzügyminisztériumot is érintő ügyben, amelyben tízmilliárd forint uniós és állami forrásokból származó támogatást szerezhettek meg korrupciós bűncselekményekkel. A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, május 22-ig elrendelte négy férfi és egy nő letartóztatását, továbbá négy hónapra egy férfi bűnügyi felügyeletét, akiket hivatali vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. Ez utóbbi esetében a bíróság nyomkövető alkalmazását is elrendelte.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) által szervezett akcióban csaknem 150 ügyész és rendőr vett részt, több helyszínen házkutatást tartottak, s több mint 200 millió forint készpénzt foglaltak le a hivatalos személyektől. A 24.hu beszámolója szerint most az is kiderült, hogy e pénz nagy része, mintegy 190 millió forint egyetlen kormánytanácsosnál került elő, aki a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztériumban, a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárságán dolgozott.

Már a tisztviselő lakásán tartott széfben is sorakoztak a gyanakvásra okot adó milliók: 3,5 millió forint mellett tízezer amerikai dollár és nyolcezer euró lapult készpénzben, amely három tétel együtt megközelítőleg tíz millió forintot tett ki. Emellett azonban további trezorkulcsok is felbukkantak, amelyeket a kormánytanácsos állítása szerint apósa, édesanyja és az ő nevén béreltek. A Belvárosi Pénzügyi Zrt.-nél kezelt széfben a 24.hu által megismert ügyészségi dokumentumok szerint mintegy 180 millió forint készpénz rejtőzött. Erről a tanácsos azt állította, hogy az édesanyja vagyona, amit kezelésre, használatra és megőrzésre vett át tőle. Ezt egy kézzel írt nyilatkozattal is igazolni kívánta, csakhogy az ügyészség szerint továbbra sem igazolt a készpénz eredete. 

Az ügyészség szerint a letartóztatott minisztériumi tanácsos egy olyan rendszert alakított ki, amelyben a pályázatírókkal, valamint a támogatást igénylő cégek vezetőivel is ő tartotta a kapcsolatot, s kérelmeik sikere érdekében ő és az általa bevont további hivatalos személyek jogtalan előnyért cserébe segítettek. Az ügyészek szerint az általános ügyintézési díj a támogatási összeg egy százaléka volt, de ennél magasabb összegű kenőpénzek is akadtak.

A pénzügyminisztériumi tanácsossal szemben az ügyészség:

Mindezért öttől tizenöt évéig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.