beruházás;Kecskemét;csomópont;Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.;

Látványterv

- Kétszer is megtervezték, kétmilliárd már elment, de a kecskeméti óriáscsomópont továbbra is csak látványterveken létezik

Több mint tíz évvel ezelőtt vetődött fel először Kecskeméten, hogy szükség lenne a városban egy úgynevezett intermodális csomópontra, vagyis egy olyan létesítményre, ahol a vasúti és a buszos közlekedést egyetlen egységként kezelik, egyszerűbbé téve az átszállást, utazást. 

Az első, ezzel kapcsolatos közbeszerzési felhívást a kecskeméti önkormányzat 2010-ben tette közzé, és a megvalósíthatósági tanulmányra kaptak is nettó 218 millió forint kormányzati támogatást. A tanulmány elkészült, de további előrelépés nem történt.

2014-ben aztán azzal bízta meg az önkormányzat a Kecskemét Közlekedésfejlesztési Konzorciumot, hogy ezt a tanulmányt aktualizálja, valamint készítsen engedélyezési és kiviteli terveket. Az erre elköltött 1,2 milliárd forint szintén kormányzati forrás volt. A tervek elkészültek, az építés azonban továbbra sem kezdődött el.

Ennek részben az volt az oka, hogy a vasúttársaság 2015-ben jelezte, nekik a terv nem felel meg. Ezután a terveket félretették Kecskeméten. Már-már feledésbe merült a csomópont terve, amire addig közel 1,5 milliárd forintot költöttek el, úgy hogy egy kapavágás sem történt. Aztán 2019-ben újra napirendre került a beruházás. Ezúttal már nem az önkormányzat, hanem a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. írt ki közbeszerzést a kecskeméti létesítmény tervezésére. Később aztán újabb szerződést kötöttek kormányzati forrásból származó nettó 488 millió forintért a tervezésre. Az előzőtől sok pontban eltérő látványterveket a napokban egy lakossági fórumon nézhették meg a kecskemétiek.

A kétszer megtervezett beruházás miatt megkerestük a kecskeméti önkormányzatot, de ott csak annyit közöltek: mivel állami beruházásról van szó, nem ők az illetékesek. Kérdéseket küldtünk az állami NIF-nek is, hogy megtudjuk, elfogadhatónak tartják-e egy beruházás kétszeri megtervezését. A NIF Zrt. érdeklődésünkre részben kitérő választ adva azt közölte: az új terv figyelembe veszi és teljesíti a korábban készült tervekben lévő funkciókat, színvonalat és tartalmat. Közölték, a szükséges engedélyek megszerzését, a közbeszerzési eljárás megindítását még ebben az évben tervezik, ezután indulhat a munka, ha a kormány biztosította a kivitelezéshez szükséges pénzt. Azt nem tudták megmondani, hogy mennyibe kerülhet a létesítmény.

A francia elnök ezzel kapcsolatos indítványát már a júniusi csúcson a tagállami vezetők elé fogja terjeszteni.