Ez a másfél év is jól kezdődik - mormogta a 13. Pác Tivald Rejtő Jenőnél a Néma revolverek városa nyitányaként és ugyanez jut az ember eszébe Novák Katalin első köztársasági elnöki beszéde kapcsán. Persze azzal, hogy a másfél év itt talán túlzott derűlátás, lesz az több is. A szombati beiktatáson elhangzottak alapján folytatódik a Schmitt Pállal kezdődött hagyomány, miszerint az államfő nem a nemzet egységének kifejezője, hanem csupán bokréta a miniszterelnök kalapján.
Pedig Novák Katalin mondanivalójában helyes, akár a magyar külpolitika kedvező irányú változására utaló passzusok is voltak. Például az, hogy elítéljük az orosz agressziót és a háborúban nem vagyunk semlegesek, az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk. Ám ezeket rögtön ki is oltotta azzal, hogy ez nem a mi háborúnk, de ellenünk is vívják (attól nem lesz automatikusan a miénk?), továbbá amikor jogunk van egy (közös európai) döntésre nemet mondani, és a magyar érdek úgy kívánja, akkor nemet is mondunk. (Meg akkor is, amikor az orosz érdek kívánja úgy.)
Azt, hogy Ukrajna oldalán állunk, nem neki és nem a háború harmadik hónapjának végén kellett volna kimondani, amikor már úgy tűnik, hogy Ukrajna nemcsak megmarad, de akár győzhet is. Már történelem az audiencia, amelyen a magyar kormányfő megsúgta a világ dolgaiban nála nyilván tájékozatlanabb pápának, hogy május 9-ére vége lesz a hadműveleteknek. A Kijevvel való dühödt oda-vissza üzengetés után pedig szimpla képmutatás a kárpátaljai magyarok jogainak védelméről elmélkedni. Velük Budapestről jól kiszúrtak – pont az ő nevükben.
Novák Katalin próbált is saját hangot megütni, meg nem is. Mint a népmesei leány, aki vitt is ajándékot a királynak, meg nem is. Persze mesehősnek is a király nevezte ki. Ha így folytatja, még sokra viheti, mondhatnánk. De hát még hová?