Nem túl fényesek Európa gazdasági kilátásai, a baloldal előretör, de előtte vár rá néhány kínzó kérdés

A növekvő infláció, a nehezebb megélhetés esélyt is adhat a balközép pártoknak arra, hogy visszaédesgessék a tőlük elpártolt rétegeket. De előbb több kérdése kell választ adniuk.

Nem valami fényesek a gazdasági kilátások Európa számára. Az Európai Bizottság a napokban az ukrajnai háború miatt drasztikusan csökkentette az unió gazdaságára vonatkozó növekedési előrejelzését: a korábban várt négy százalék helyett a gyarapodás mértéke csak 2,7 százalék lesz. Ami az inflációt illeti, a korábbihoz képest majdnem kétszeres, 6,1 százalékos drágulást jövendöl az idei évre. A gondokat tetézi, hogy a koronavírus-járvány miatt sok uniós ország által bevezetett példátlan gazdasági segélyprogramok kifutnak. Az intézkedéseket a lazább uniós szabályok tették lehetővé, most azonban, hogy a járvány lecsengett, ezeket ismét szigorítják.

A rosszabbodó gazdasági kilátásokat az európai lakosság már eddig is nagyon megérezte a hirtelen megnőtt élelmiszer- és energiaárakon, s a helyzet egyelőre nem javul, inkább csak rosszabbodik. Az emberek egyelőre türelmesek, figyelembe veszik, hogy az Oroszország elleni szankciók miatt felgyorsult a drágulás üteme, de már most is utalnak jelek arra, hogy ez a kegyelmi állapot nem tart örökké.

FELÉLEDÉS Bár olyan pénzügyi válság nem fenyeget, mint 2008 után, s olyan mértékű elbocsátási hullámra, illetve GDP visszaesésre sem lehet számítani, ettől még sokan kerülnek nehezebb helyzetbe. A bő tíz évvel ezelőtti tanulságokat levonva a legfontosabb az, hogy Európában megakadályozzák a jobboldali populisták előretörését. Akkor ugyanis a megszorítások politikája a szélsőségesek népszerűségének növekedését eredményezte, sokan hittek a nacionalizmussal és idegengyűlölettel átitatott, amúgy megvalósíthatatlan gazdaságpolitikának. Ám nem csak jobb-, hanem baldolali populizmus is létezett, méghozzá Görögországban, ahol a Sziriza az úgynevezett hitelező trojkával kötött hitelmegállapodás felrúgásának ígéretével került hatalomra, de hamar kiderült, ez a felelőtlen politika csak nagyobb válságot, csődközeli helyzetet idézett elő.

Az akkori történések után válságba sodródott az európai szociáldemokrácia. E pártok ugyanis Angela Merkel volt német kancellárhoz hasonlóan nagyrészt azt vallották: megszorítások nélkül nem lehet kilábalni a válságból. Ezzel azonban eltávolodtak tradicionális szavazórétegüktől, a munkásoktól, a rászorulóktól.

A „szocdem” eszme halála azonban nem következett be, s az utóbbi években több államban ismét szociáldemokrata kormány került hatalomra. Ott voltak sikeresek a balközép pártok, ahol szakítottak a kemény megszorítások politikájával és egy újfajta, állami befektetésekre építő politikával próbálkoztak, nem feladva az államadósság csökkentésére való törekvést. Portugália és Spanyolország választotta ezt az utat. Szintén sikeresek voltak ott, ahol keményebb bevándorláspolitikát hirdettek meg, így a skandináv országokban, Dániában, Svédországban és Finnországban. Németország egy harmadik utat választott. Tavaly szeptemberben a szociáldemokraták főleg annak köszönhetően nyerték meg a parlamenti választást , hogy egyszerű, közérthető szociális üzeneteket fogalmaztak meg, többek között a minimálbér emeléséről. Ugyanakkor az SPD sem kívánta jelentősen felvizezni a múlt év decemberében leköszönt kancellár, Angela Merkel szigorúbb költségvetési politikáját.

TANULSÁGOK Milyen következtetéseket vonjanak le a szociáldemokrata pártok a korábbi gazdasági válságokból az elkövetkező, az általános megélhetés szempontjából szintén nehéznek ígérkező következő egy-két év szempontjából? A kérdés azért is időszerű, mert a német SPD-nek a választási kampányban hangoztatott szociális ígéreteit „elvitte” az infláció, így az érintett németek az intézkedések kedvező hatásait is kevésbé érzékelik.

A fő kérdés a korábbi pénzügyi válsággal szemben most nem az, mennyire csökkentsék az államadósságot. Olyan megszorításokra már nem kerül sor, mint tíz éve, az euróövezet stabilitására számos intézkedést hoztak. Most beruházásra is van pénz többek között a jelentős uniós támogatásnak, a helyreállítási alapnak köszönhetően.

Az EU erősödő szerepe miatt sem tanácsos a francia utat követni. Azután, hogy a baloldali populista Jean-Luc Mélenchon meglepetésre majdnem 22 százalékot szerzett az áprilisi elnökválasztáson, sikerült egy zászló alá terelnie a baloldali pártokat, az általa irányított Elégedetlen Franciaországot, a szocialistákat, a zöldeket és a kommunistákat, így együtt indulnak a júniusi kétfordulós parlamenti választáson. Ez önmagában pozitív ugyan, az viszont nem, hogy egy az Európai Unióval szemben inkább kritikus blokkot hoztak létre: a várható parlamenti helyekért ezt „bevállalták” a szocialisták és a környezetvédők. Ám a szocialista pártban súlyos belső konfliktus alakult ki, szétesés fenyegeti a politikai erőt.

EU-PÁRTISÁG Oroszország Ukrajnával szembeni agressziója miatt most több Európára van szükség, valódi európai egység megteremtésére, s ennek kialakításában a szociáldemokratáknak is élen kell járniuk. Egységet kell felmutatni Oroszországgal szemben, ki kell állni a szankciók mellett. Ebben majdnem egyetértés is van az európai balközép pártok között, kivételt jelent a bolgár szocialista párt, amely még mindig sok szállal kötődik Moszkvához.

SZOCIÁLIS TÉMÁK Az életszínvonal csökkenése, a magasabb infláció miatt a balközép pártoknak ismét nagyobb hangsúllyal kell a szociális kérdések felé fordulniuk, ez azonban nem jelenthet üres ígérgetéseket, mint azt Mélenchon tette az elnökválasztás alatt. Illetve az sem megengedhető, hogy ezt a témát átengedjék a szélsőjobbnak, Marine Le Pen például ügyesen karolta fel a vásárlóerő kérdését, ami az infláció, az energiaárak drasztikus megemelkedése miatt kampány középpontjába került.

IDEOLÓGIA Komoly, indulatokat sem nélkülöző ideológiai vita váltott ki tavaly Wolfgang Thierse, a Bundestag korábbi elnökének a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent kommentárja, amelyben voltaképpen a „cancel culture” ellen foglalt állást és úgy vélte, megosztóak a rasszizmussal, a gyarmati örökséggel és a genderrel kapcsolatos nézetek és összeegyeztethetetlenek a szociáldemokrata alapértékeivel. Bár az etnikai homogenitás elvétől elhatárolódott, szerinte hibás az a baloldali nézet, miszerint a sokszínűség egyenesen cél. Sokan bírálták ugyan megállapításait, de a cikk azt mutatta, hogy ezen témák kezelése időnként a szociáldemokratáknak is fejtörést okoz, s generációs válságról is lehet beszélni. Mindenesetre Thiersének támogatói is voltak, ezen álláspont képviselői szerint a „munkásosztály” nagyobb elismerést érdemel, mint a bevándorlók. Az így vélekedők szerint a balközépnek vissza kell szereznie a szavazatokat a szélsőjobboldalról, nemcsak azzal, hogy a mindennapi problémákra összpontosít, hanem nyitottabbnak kell lennie a nacionalista és bevándorlásellenes nézetekre. Még 2016-ban Sigmar Gabriel, az SPD korábbi vezetője ezt a problémát így fogalmazta meg: „Ha elveszítitek a munkásokat a rozsdaövezetben, a kaliforniai hipszterek nem fognak segíteni nektek”.

Jan-Werner Müller német filozófus, az amerikai Princeton Egyetem professzora a Der Standardban február közepén megjelent vendégkommentárjában azonban úgy vélte, hogy ez a politika sehová sem vezet, erkölcsileg téves, és „azok a pártok, amelyek ilyen stratégiát követnek, nemhogy nem biztosítják a jövőben maguknak a parlamenti többséget, hanem elárulják azokat az alapvető értékeket, amelyeket a balközép képvisel és amelyeket a fiatalabb szavazók különösen komolyan vesznek”.

Ugyanakkor a francia példa azt mutatja, hogy Sigmar Gabriel megjegyzésében azért rejlik igazság . A francia elnökválasztáson Marine Le Penre főleg az alacsonyabb képzettségűek, vagy a munkások szavaztak. De más példák is arra utalnak, hogy a magukat mellőzöttnek érző munkavállalók könnyebben sodródhatnak a szélsőjobb eszmék fel. Cas Mudde ismert holland társadalomtudós ezzel szemben úgy véli, a munkásosztály sosem volt homogén és mindig léteztek a tekintélyelvűségre hajlamos munkások, akik sosem voksoltak balközép pártokra.

KÖRNYEZETVÉDELEM A szociáldemokrata pártoknak választ kell adniuk ezekre az identitásukat érintő kérdésekre, amint arra is: mennyire kövessenek környezetvédő politikát, legyenek-e a zöld pártok riválisai , vagy eleve partnerként tekintsenek az éghajlatvédelmet támogató tömörülésekre. A kettő között lehet a megoldás. A szociáldemokratáknak is keményen fel kell lépniük az éghajlatvédelem mellett, de nem ellenfelet, hanem szövetségest kell látniuk a zöldekben, ideológiai okokból, de akár azért is, mert a környezetvédő pártok rendkívül népszerűek a fiatalok körében.

Mindezeket az elveket figyelembe véve az európai szociáldemokrata pártok nem csak egy letűnt ideológia képviselői, hanem megmutathatják a kiutat a jelenlegi válságos helyzetből.