futball;fütyülés;gyerekek;

2022-06-07 06:00:00

Zárt kapu

Lehettem úgy tíz éves, amikor Moszkvába induló anyámtól szovjet pionírnyakkendőt kértem ajándékba. Hogy ő elképedt-e magában vagy jót mulatott, azt nem tudom, de biztos nem volt ellenére a dolog: ha valamit, hát háromszögletű piros vászonkendőt garantáltan lehetett kapni a Szovjetunióban. És mivel a hetvenes évek közepén jártunk, anyám alighanem biztos volt benne, hogy azt a nyakkendőt még a dédunokái is nyűni fogják.

A népstadionbeli fütyülésről jutott eszembe ez a régi történet. Mert bár ósdi közhely, de mégiscsak igaz, hogy minden gyermek egy tiszta lap, és nagy a felnőttek felelőssége, hogy mit írnak arra a lapra. Márpedig a magyar állami futball irányítói most igencsak tanulságos leckét róttak harmincezernél is több üzenőfüzetbe. Ennyi gyerek tanulta meg, hogy egyrészt a büntetést ki lehet és ki kell játszani – így lesz zárt kapus meccsből nyílt kapus -, másrészt nem elég, hogy a magyar ember mindössze a Jóisten, hazája és a szerelme előtt térdel le, de azt sem viseli el, hogy más ember a maga meggyőződése szerint tegyen ilyen mozdulatot. Ha a brit ember a rasszizmus és a kirekesztés ellen térdepel le, akkor azt ki kell fütyülni, Isten engem úgy segéljen, ámen.

A Népstadionban fütyülő gyerekek kábé akkor születtek, amikor Orbán Viktor behúzta az első kétharmadát. Nem hogy a korábbi világról nincs saját tapasztalásuk, de az oktatás és a közélet jelen közegében esélyük sincs arra kapni ösztönzést, hogy legalább kérdéseket tegyenek fel. Nekik már ez a valóságuk, úgy nőttek bele a kihaénnem magyarkodásba, a gyűlölködés virtusába, abba a világba, ahol a fociultrák ostobasága immár gyengéden oltalmazott hungarikum, hogy mi észre sem vettük. El voltunk foglalva a felnőttes bajainkkal, miközben mások teleírták azt a bizonyos lapot.

Most aztán nézhetünk.