A VÁLASZTÁSRÓL IV.
Ha a választási eljárásban valakinek a törvényességi kifogásával mégis sikerül a bíróságon átverekednie magát (lásd: Akadályfutás a jogorvoslatért, június 2.), akkor (jogelvileg) mehet tovább az Alkotmánybíróságra. Ahol épületes szakmai dilettantizmussal - esetleg: szándékos értetlenkedéssel - találja szembe magát az ember.
A demokratikus jogállam feltételezi a demokratikusan elfogadott eljárási szabályokat, illetve az azoknak megfelelő döntéshozatalt. Az alkotmányos demokrácia összetett rendszer, melyben részletes eljárási szabályok rendezik több szerv - olykor folyamatos - együttműködését. A szervek együttműködését, tevékenységük kölcsönös ellenőrzését biztosító szabályok azért bírnak jelentőséggel, mert az eljárás eredményének - a döntésnek - a demokratikus legitimitását az eljárási szabályok megléte, továbbá feltétlen és maradéktalan betartása biztosítja. Az alkotmányos jelentőségű eljárási szabályok megsértése formailag érvénytelen (közjogi érvénytelenség) és illegitim döntést eredményez. Az Alkotmányra visszavezethető eljárási szabályok sérelmével meghozott döntésnek nincs sem alkotmányos legalitása, sem demokratikus legitimitása.
Ebbe a körbe visszavezethetők a választás alapjául szolgáló jogszabályok (ideértve az alaptörvényt is), amelyek jelenleg jogszerűen nem léteznek, mert azokat nem a jogalkotás szabályai szerint, annak megfelelően alkották meg. A Fidesz törvényalkotása a jogalkotás megkerülésével, kijátszásával, a jogalkotási szabályok mellőzésével, felülírásával, figyelmen kívül hagyásával és kikerülésével futószalagon alkotta a törvényeket: ezek közé tartozik az alaptörvény is és a választójogi törvény is. Ezért ezek a normák nem jogszerűek, tehát ezekre nem lehet legitim és jogszerű választásokat alapítani és lefolytatni.
E sorok írója ezen jogkérdésekre alapozva alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróság előtt. A testület válaszában kifejtette, hogy a beadványban nem került indokolásra, a jogszabályi rendelkezések (valójában maga a teljes jogszabály) miért ellentétesek az alaptörvény - egyébiránt alkotmányjogi panaszok elbírálása szempontjából alaptörvényben biztosított jogot sem tartalmazó - előírásaival. Ami azért abszurd, mert ezzel annak megjelölését várták el, hogy az alaptörvény mely pontjával ellentétes maga az alaptörvény, miközben maguk deklarálják, hogy az alaptörvény ilyen pontot nem tartalmaz (amely önmaga létezésének a hiányát kimondaná). Másrészt szerintük nem minősül egyéni jogsérelemnek, ha a jogsérelmem alapjául szolgáló jogszabályt támadom. De azt nem mondták meg, hogy miért nem.
Ez döbbenetes jogi érvelés, ugyanis beadványomban az alaptörvény közjogi érvénytelenségét az Alkotmányhoz viszonyítottam és levezettem - ahogy korábban e lap hasábjain is -, hogy az Alkotmányt jogszerűen nem helyezték hatályon kívül,
mivel az Alkotmány kapcsán a hatályvesztésre vonatkozó jogszabályi előírások nem érvényesültek. (Míg az alaptörvény esetében pedig a megalkotásra vonatkozó szabályok nem teljesültek.) Erre az volt az Alkotmánybíróság érvelése, idézem: "annak megállapítására, hogy egy már nem hatályos jogszabályi rendelkezést valójában nem helyeztek hatályon kívül, az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre". Kérdezem én, ha az Alkotmánybíróságnak nincs, akkor vajon kinek van hatásköre?
Másrészt: ha valójában nem helyeztek hatályon kívül egy rendelkezést (ez esetben az Alkotmányt), akkor az ebből következően még mindig joghatályos. És hogyan lehet egy rendelkezés (ez esetben az Alkotmány) nem joghatályos, ha valójában nem is helyezték hatályon kívül? És ha nem helyezték hatályon kívül, akkor miért nem alkalmazható?
Ugyanakkor az is kérdéses ezek után, hogyan lehet egy jogszabályt jogszerűen hatályon kívül helyezni, ha anélkül vesztheti el a joghatályát, hogy hatályon kívül helyeznék. Vagy ha konkretizáljuk, akkor az alaptörvény kapcsán felvetődik: hogyan lehet joghatályos egy olyan jogszabály, amelyet viszont nem jogszerűen alkottak meg, mert a jogalkotás előírásai nem érvényesültek? Legalább a látszat kedvéért megjelölhette volna az Alkotmánybíróság azt a jogszabályi előírást, amelyre hivatkozva ezt az álláspontját alapozta.
Az Alkotmánybíróság korábban már kimondta azt is, hogy az Alkotmány csak saját szabályai szerint módosítható. Tehát ha az Alkotmány tartalmaz szabályokat az alkotmánymódosításról, annyit mindenképpen vizsgálnia kell az Alkotmámybíróságnak, hogy ezeket – bármik legyenek is: eljárásiak vagy tartalmiak – betartották-e.
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló határozatában fejtette ki, hogy nem kizárt az Alkotmány felülvizsgálata akkor, ha akár az Alkotmány valamely rendelkezésének, vagy alkotmánymódosító törvénynek a közjogi érvényessége kérdőjeleződik meg. Ebből következően az Alkotmánybíróság egyértelműen rendelkezik hatáskörrel arra, hogy absztrakt utólagos normakontroll hatáskörben eljárva az alaptörvényt és az Alkotmányt közjogi érvényesség/érvénytelenség szempontjából felülvizsgálja. A jogalkotás szabályainak kikerülését a jogalkotás körében semmilyen indok nem legitimálhatja ugyanis. Nagyon veszélyes precedenst teremt, ha a jogalkotás előírásai bármely jogszabály – akár az alaptörvény – esetén megkerülhetőnek bizonyulnak.
Korábban az Alkotmánybíróság már azt is kimondta jogelvi alapon, hogy az alkotmánymódosításokat is felülvizsgálhatja, sőt, a jogalkotó valamennyi módosításának és kiegészítésének szerkezetileg és tartalmilag is koherens módon kell beépülnie az alaptörvénybe, a tartalmilag alkotmányellenes elemek alkotmányos szintre emelése pedig közjogilag érvénytelen. Most viszont az alkotmánybírói talár viselői üres deklarációkat tesznek, anélkül, hogy azokat bármilyen módon alátámasztanák; szembemennek a testület korábbi döntéseivel, nem érvelnek önnön álláspontjuk mellett, miközben az indítványozótól ezt elvárják. Ugyancsak elvárják, hogy verdiktjüket senki se kérdőjelezze meg, még akkor sem, ha egetverő ellentmondások vannak benne. Önmaguknak mondanak ellent, de nemhogy nem oldják fel ezeket az (ön)ellentmodásokat, de még csak észre sem veszik őket.
Az Alkotmánybíróságtól egyre gyakrabban tapasztalható, hogy ha nem tudnak az indítványban foglaltak ellen érdemben érvelni, akkor válaszként ők maguk hivatkoznak arra, hogy nincs érv a beadványban. Még akkor is, ha egyébként pontosan benne van az, amit hiányolnak. Ez az érdemi vizsgálat nélküli elutasítás olyan, mintha mindenre releváns válasz lehetne az, hogy nem tudom. Mert ilyen esetekben a konkrét tényállást, a beadvány érdemi tárgyát, a feltárt jogsértő helyzetet, körülményt nem vizsgálják, azokban érdemi döntés nem születik.
Tehát akármilyen jogos is a jogsérelem, az változatlanul és megoldatlanul marad. És nincs rá semmilyen érdemi válasz. Innen nézve is felvetődik a kérdés: hogyan is állunk a választás jogi megkérdőjelezhetetlenségével?
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.