A nyugat-európai országokban a keresetek két évtizede átlagosan egy-négy százalék között emelkedtek, ezzel a magas bérszínvonal megtartotta értékét, így a munkavállalók sem követeltek kiugró bérrendezést – szemben az alacsonyabb bérekkel rendelkező régiós munkavállalókkal. Az elszálló rezsi- és élelmiszerárak miatt ugyanakkor fordult a kocka. Míg a közép-európai tagországokban a magas inflációt is meghaladó az átlagos béremelkedés, addig a nyugati országokban meredeken csökken a vásárlóerő - írta Nagy Kristóf Bérharcra készül Nyugat-Európa című cikkében a Magyar Nemzet hasábjain.
Hát, ha harc, legyen harc. A valódi bérharchoz azonban az is szükséges, hogy az ütközetben felkészült és jól felszerelt csapatok vívjanak a csatatéren. Elengedhetetlen a nagy tömegbázissal rendelkező szakszervezetek jelenléte, és az, hogy az üzleti szféra vállalatai és a kormány (mint munkáltató és mint közhatalmi tényező) egyenrangú partnernek tekintsék a munkavállalók érdekképviseleteit, a szakszervezeteket. Nézzük meg a német gyakorlatot.
Nyugat-Európa vezető gazdaságában a Fémipari Szakszervezet (IG Metall) csaknem 2 millió taggal rendelkezik, de az Egyesült Szolgáltatóipari Szakszervezet (ver.di) – amely a közszolgáltatás, kereskedelem, bankok és biztosítók, egészségügy, közlekedés, szállítás, kikötők, média, szociális és oktatási szolgáltatás, nyomdaipar, magánszolgáltatások, tűzoltóság, stb. területén érdekelt – is csaknem 1,5 millió taggal számolhat. Szervezett, anyagi és szellemi értelemben jól kondicionált, befolyásos tömörülésekről van szó, amelyek tárgyalóképesek, és amelyekkel nem mer sem a kormány, sem pedig a vállalkozó/munkaadó „kukoricázni”. Egyszóval van tekintélyük.
Németországban a szervezett munkavállalók száma 15 százalék körül van, a teljes magyar szakszervezeti tagság létszáma – 4,5 millió foglalkoztatottal számolva – 5,5-6,0 százalékra tehető, amely országosan mindössze 250 ezer, esetleg 300 ezer szakszervezeti tagot jelenthet. Természetesen nem akarok túl szoros korrelációt sejtetni a magas szervezettség és az eredményes érdekvédelmi munka között, de talán nem véletlen, hogy a német munkások és a közszolgálatban dolgozók közül – arányosan – közel háromszor annyian szakszervezeti tagok, mint hazánkban. Ez összességében jóval több, mint 5 millió szervezett német alkalmazott. Nem fetisizálom a mennyiségi mutatót, de egy párt/civil szervezet/szakszervezet esetében a nagy erőpróbák idején nem lehet figyelmen kívül hagyni az aktív, mozgósítható tagság létszámát.
Hazánkban - a rendszerváltást követően – drámai ütemben és mértékben devalválódott a szakszervezeti tevékenység értéke, nem véletlen, hogy a harminc évvel ezelőtti szakszervezeti létszám az egytizedére (!) csökkent. Ebből – a szinte megsemmisítő - leépülésből, erózióból sokan „kivették a részüket”, a tizenkét éve hatalmon lévő Orbán-kabinet pedig már szóba sem áll a munkavállalók érdekképviselőivel. Gondoljanak csak a pedagógusok kálváriájára: a 150 ezer ágazati dolgozó képviselőivel gyakorlatilag szóba sem áll a kormány, törvényes munkabeszüntetési (sztrájk) jogukat a közeli múltban durván korlátozta a hatalom.
Magyarországon tehát – ellentétben Nyugat-Európával – valóban nincs klasszikus, a társadalmat is érdeklő bérharc, mert az egyik felet – nevezetesen a munkavállalókat képviselő szakszervezeteket – szabályszerűen „lefegyverezték”, perifériára szorították és amikor lehetett, meg is alázták őket. Ebben a folyamatban nem megkerülhető a szakszervezetek (sőt, a munkaadók) felelőssége sem, de a munkaügyi kultúra, az érdemi vita és a megállapodásokon alapuló tarifaszerződések háttérbe szorításáért elsősorban kormány a felelős, hiszen egészséges béralku helyett a bérdiktátumok rendszerét alakította ki. Annyi pénzt kapnak a hazai munkavállalók, amennyit a centrális hatalom jónak lát!
És befejezésül. Magyarországon 480 forint egy liter üzemanyag ára, május 30-i állapot szerint Németországban 821 (benzin) illetve 803 forint (gázolaj), azaz 70 százalékkal drágább a tankolás ott, mint idehaza. Ennek ellensúlyozására (is) a német törvényhozás felsőháza már jóváhagyta a kilenc eurós tömegközlekedési bérletről szóló, 2,5 milliárd eurós tervet, ami azt jelenti, hogy június elsejétől három hónapig havonta nagyjából 3500 forintos összegért olyan bérletet lehet vásárolni, amely érvényes lesz minden buszra, villamosra, metróra, helyközi és regionális vonatra. (A budapesti felnőtt havi bérlet ára 9500 forint.)
A Nyugat-Európáért nagyon aggódó jegyzetíró további megnyugtatására írom, hogy 2022. október 1-től 12 eurós (4728 forint) óránkénti minimálbért kell fizetni Németországban. Mivel Németországban jelenleg 9,82 euró (3869 forint/óra) a minimálbér (amit 2022. július 1-től 10,45 euróra (4117 forint/óra) emelnek), ez összesen 22 százalékos minimálbér-emelést jelent. Magyarországon 20 százalékos volt az év eleji minimálbér emelés (200 ezer forint/hó/fő), órabérben számolva: 1150 forint/fő/óra), euró alapon: 2,92 euró/fő/óra. Azaz 2022. október 1. napjától a legalacsonyabb német órabér négyszer nagyobb a magyarnál.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.