Ha valaki a francia sajtót böngészi, az lehet a benyomása, hogy Emmanuel Macron nagy bukását jelenti a vasárnap, illetve egy héttel később megrendezendő francia parlamenti választás. A lapokban ugyanis sok szó esik arról, hogy az áprilisban újraválasztott francia államfő milyen későn állította össze az új, Élisabeth Borne által irányított kormányt, mennyire felsült a rendőrség a Stade de France-nál a Real Madrid-Liverpool mérkőzés során, illetve milyen lassan születnek meg az emberek életkörülményeit javítani hivatott intézkedések. Pedig a helyzet messze nem ilyen drámai Macron szempontjából, éppen ellenkezőleg.
Történelmi győzelemre készül, hiszen az általa fémjelzett, Együtt nevű koalíció minden közvélemény-kutatás szerint megnyeri a voksolást. Nem mindegy persze, mennyivel. Ha minden jól megy, a szövetség abszolút többséget szerez. Viszont az elnöknek valóságos rémálom lenne, ha pártja csak relatív többségre tenne szert, mert ez esetben koalíciós partnert kellene találni, márpedig mindegyik ellenzéki erő a kormány folyamatos bírálatára rendezkedett be.
Macron a kampány finisében két sebességfokozattal feljebb kapcsolt, járta az országot, hogy az Együtt mellett kampányoljon, de minden minisztert is arra intett, hogy aktívan vegye ki a részét a választási hadjáratból. Ennek az lehetett az oka, hogy két hete szűkül az olló az Együtt illetve a baloldali Új Népi, Ökológiai és Szociális Unió (Nupes) között, ami riadalmat keltett az Elysée-palotában. Macron ezért stratégiát váltott és arra helyezte a hangsúlyt, hogy ha a baloldal nyerne, akkor a Jean-Luc Mélenchon által irányított tömb megvalósíthatatlan ígéretei miatt valóságos apokalipszis várna Franciaországra. Macron egyébként a minisztereket is felkérte arra, induljanak a választáson, de azoknak, akik elvéreznek választókörzetükben, le kell mondaniuk. (A voksolás kizárólag egyéni választókörzetekben zajlik.)
A vasárnapi első fordulóban vélhetően még sem kapunk választ arra, hogy Macron koalíciója többséget szerez-e az 577 tagú törvényhozásban. Elviekben körzetenként akár három képviselőjelölt is bejuthat a második körbe, de a harmadik helyezett csak akkor maradhat versenyben, ha eléri a regisztrált szavazók voksainak 12,5 százalékát. A közvélemény-kutatók azonban alacsony, 45 százalékos részvételi arányra számítanak. Az V. köztársaság történetében először 2017-ben volt 50 százaléknál is kisebb a részvétel.
Míg az elnökválasztást, ha csekély mértékben is, de befolyásolta az Ukrajna elleni orosz háború, hiszen a két szélsőjobboldali jelölt, Marine Le Pen és Éric Zemmour orra alá lehetett dörgölni Putyin-barát kijelentéseiket, a parlamenti választáson ennek nem lesz szerepe. A szélsőjobb ezúttal nem rúg labdába. Zemmour ugyan felajánlkozott Le Pennek, de az elnökválasztáson Macronnal szemben alulmaradt politikus nem volt erre hajlandó. Személyes ellentéteik túl nagyok ahhoz, hogy azt felülírja a nagyjából közös ideológia. Le Pen pártjának még a második helyre sincs esélye, megelégedne hatvan képviselői hellyel, ami az eddigiekhez képest siker lenne, hiszen a Nemzeti Tömörülés (RN) sosem tudott frakciót alakítani a párizsi parlamentben. Az eddigi választások során általában működött az úgynevezett köztársasági front: a második fordulóra állva maradó szélsőjobboldali jelöltekkel szemben összefogott a mérsékelt jobb- és baloldal.
Ennek az összefogásnak most kisebb szerepe lesz, hiszen Macron számára a Nupes a legnagyobb ellenfél. Az elnökválasztáson harmadik helyet elért Mélenchon által irányított koalíció legnagyobb gondja az, hogy bár sikerült egy zászló alá terelni a baloldali pártokat, a második körre nem marad tartalékuk, a jobbközép választók számára a Nupes a nagyobbik rossz az Együtthöz képest.
A baloldali szövetség elég különös formáció, hiszen a populista Mélenchon Elégedetlen Franciaországa (FI) mellett helyet kaptak benne a környezetvédők, a szocialisták és a kommunisták is, tehát egymástól teljesen eltérő programmal rendelkező pártok. Az ökológusoknak és a szocialistáknak le kellett nyelniük a békát, el kellett fogadniuk, hogy a tömbben egy euroszkeptikus politikus adja meg az alaphangot, ráadásul teljesíthetetlen ígéreteket tesz, többek között a 60 éves nyugdíjkorhatár bevezetésére.
Ez lelkiismereti válságot is okozott, kivált a szocialistáknál. Azért mondtak mégis igent a közös indulásra, mert így minden bizonnyal tudnak majd frakciót alakítani az új parlamentben, ami az önálló indulás esetén nem lett volna biztosított. A szocialisták például mind a mai napig nem heverték ki, hogy elnökjelöltük, Anne Hidalgo párizsi polgármester még a két százalékot sem érte el áprilisban.
A tradicionális pártok erjedése azonban nem csak a szocialistákat, hanem a jobbközép Republikánusokat (LR) is sújtja. A sokszor átnevezett gaullista párt árnyéka régi önmagának, s a választáson már puszta életben maradásért küzdhet. A két hagyományos párt visszaszorulása nem csak általános, egész Európában megfigyelhető folyamat, de Franciaországban Macron centrista politikájának eredménye is: az elnököt sok jobb- és balközép választó támogatja.
Vasárnap attól is sok függ, hogy a fiatalok mennyire hajlandók elmenni az urnákhoz. Körükben a felmérések szerint tarol a Nupes, de ez a korosztály kevésbé hajlamos a részvételre. Macronékra viszont inkább az idősek voksolnak, akik előszeretettel élnek szavazati jogukkal. Ez is az elnök tömbje felé billentheti a mérleg nyelvét.
